főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2019. március 26.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Ma történt2017. december 15.

135 éve, 1882. december 15-én született Hetessy Kálmán református lelkész. Középiskoláit Kunszentmiklóson, Kiskunhalason, a jogot a kecskeméti jogakadémián és Kolozsváron, a teológiát Budapesten végezte. Kiskunfélegyházán, majd Ókécskén volt lelkész. A kecskeméti egyházmegye 1916-ban megválasztotta jegyzőnek, 1917-ben pedig lelkészi főjegyzőnek. 1918-tól egyházkormányzói lelkész, később egyházkerületi tanácsbíró és jegyző, majd egyetemes zsinati képviselő volt. Működése alatt szervezték meg a Református Tanítóképző Intézetet, épült fel a református bérpalota, a lakiteleki és a ménteleki templom. Tagja volt Kecskemét törvényhatósági bizottságának, a Kálvineum országos lelkészárvaintézet igazgatótanácsának, az Országos Lelkész Egyesület választmányának, az Országos Tanítói Árvaház felügyelőbizottságának, a Madas-árvaház igazgatóságának, a Protestáns Egyesület és a Kecskeméti Kaszinó választmányának, és az Első Kecskeméti Részvény-nyomda igazgatóságának. 1914-ben Illyés Kálmán kiskunfélegyházi lelkésszel együtt megalapította a kecskeméti egyházmegyei reformátusok lapját. 1944. július 10-én, Kecskeméten hunyt el.
(Forrás:  *Kecskeméti Nagy Képes Naptár, 1922)

115 éve, 1902. december 15-én született Csikós Tóth András festő, grafikus, néprajzi illusztrátor, tanár. A debreceni Gazdasági Akadémián és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait. Rudnay Gyula és Glatz Oszkár tanítványa volt.  3 évig tanársegédként dolgozott a főiskolán. Színiiskolába is járt. 1934-35-ben a nagykőrösi tanítóképzőben tanított. 1935 és 1943 között a kecskeméti református gimnázium rajztanára volt.

Csikós Tóth András: Nagykun tanya
 

1925 körül kezdett néprajzi illusztrációkat készíteni; több mint húszezer rajza található a magyar néprajztudomány legjelentősebb kiadványaiban, folyóirataiban. (Magyarság Néprajza, Magyar Népzene Tára, Ethnographia stb.) Festményeit több budapesti tárlaton bemutatták. 1943 és 1945 között az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács munkatársa, 1945-től a Néprajzi Múzeum tudományos főmunkatársa volt. Kecskeméti tanársága idején a református gimnázium évkönyveiben jelentek meg tanulmányai. 1963. július 25-én hunyt el.
(Forrás: *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)

95 éve, 1922. december 15-én Kecskeméten született Boksányi Nándor újságíró. A hírös városban végezte el a jogakadémiát, majd 1945-ben a debreceni tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett. 1943-tól a Magyar Távirati Iroda munkatársa, ugyanakkor parlamenti gyorsíró volt. Mindkét állásából 1951-ben politikai okok miatt elbocsátották. 1952 és 1956 között egy budapesti gyárban műhelyírnokként dolgozott. Az 1956-os forradalom alatt visszakerült a Magyar Távirati Irodába. 1952-ben és 1955-ben Magyarország gyorsíró bajnoka volt. 1965 júniusában egy párizsi útjáról nem tért vissza, hanem Franciaországban menedékjogot kért. Magyarországon színdarabfordításait több színházban játszották. 1966 februárjától haláláig (Asztalos István néven) a müncheni Szabad Európa Rádió munkatársa volt. 1984. április 5-én hunyt el.
(Forrás:  *Nyugati Magyar Irodalmi Lexikon és Bibliográfia)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu