főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. július 18.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Rozgonyi Éva zenepedagógus, karnagy75

Rozgonyi Éva75 éves Rozgonyi Éva zenepedagógus, Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy. Palócföldön, Salgótarjánban született 1940. április 30-án. Egész életét e kettős hivatás tölti ki. A zenetanári pálya szépségének, értékének tudatát a legendás Békés-Tarhosi énekes iskola alapozta meg, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában pedig Kardos Pál gazdagította és mélyítette el. A Zeneakadémián Szőnyi Erzsébet és Vásárhelyi Zoltán növendékeként 1964-ben szerzett kitüntetéses diplomát középiskolai énektanár- és karvezetőképző szakon. Tanári pályáját a szolnoki ének-zene tagozatos iskolában kezdte. 1969-től a Szegedi Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékén, majd két évig az Egyesült Államokban tanított. Visszatérése után 1973-tól 1981-ig a kecskeméti Kodály Iskolában dolgozott, 1974-től 1981-ig az intézmény igazgatója volt. Az iskola leánykarával és a Kecskemét Városi Vegyeskarral Kardos Pál halála után, 1978-ban kezdett dolgozni. Kórusaival számos koncerten, országos találkozón, rádió- és televízió-szereplésen, külföldi vendégszereplésen és nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő sikert. 1983-ban visszatért Szegedre, ahol a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola szakmai vezetőjeként, majd a konzervatórium docenseként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Kardos tanár úrtól vette át a szegedi Bartók Kórus vezetését is, amely „sokszólamú élete partitúrájának leghosszabb, legnagyobb ívű dallamának” bizonyult. 1972-ben került a kórus élére. Több mint tíz évig Kecskemétről, utazó karnagyként irányította az énekkart. Szisztematikus kórusnevelő munkával számos hazai és nemzetközi sikerre vezette együttesét. Kimagasló karnagyi tevékenységét és kórusnevelő munkásságát két Artisjus-díjjal, KÓTA karnagyi díjjal, 1996-ban Liszt-díjjal, 2012-ben Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjjal ismerték el, Szeged városa pedig Szegedért emlékéremmel jutalmazta. A szegedi Bartók Kórus – hálával az értük végzett több mint három évtizedes áldozatos, kimagaslóan színvonalas és eredményes karnagyi munkáért – örökös karnagyának választotta. Szokolay Sándor zeneszerző úgy vélte, ő az, aki „az örökkévalóságba távozott Magyar Szent: Kodály Zoltán zászlaját viszi rendületlenül, a hangok varázslatával”.
Aranyoklevelemet 2014 augusztusában a Zeneakadémián vettem át
Aranyoklevelemet 2014 augusztusában a Zeneakadémián vettem át
(Fotó: Benkő Sándor)

„Kecskeméthez fűződő első, meghatározó élményem még zeneakadémista koromból való. Egyszer Vásárhelyi tanár úr dirigálásával a város gyönyörű színházában énekeltük a Jézus és a kufárokat. A Rablók! Rablók! résznél úgy éreztem, földbe gyökerezik a lábam, és soha többé nem tudok onnan elmozdulni. Delley József zongoraművésszel húsz évvel később beszélgettünk erről a hangversenyről. Ő is a legjelentősebb emlékei közé sorolta.

Kardos Pál Néhány évvel később, 1972 augusztusában a Kodály Szeminárium koncertjén is jelen voltam, amelyen szegedi kórusát, a tanárképző főiskola leánykarát Kardos tanár úr utolsó alkalommal vezényelte. Megragadott az énekesek hihetetlen fegyelmezettsége, a búcsúzás szavait – Kodály Zoltán gondolatát – ma is hallom: »Rajtunk a sor. A tűznek nem szabad kialudni.«

Kardos Pál


Az akadémia után kevesen, mindössze négyen voltunk, akik vidékre akartunk menni. Nekem meg sem fordult a fejemben más. Kecskeméten, a Kodály Iskolában szerettem volna tanítani, de nem volt hely, a tanulmányi osztályon legalábbis azt mondták. Szolnokon, a Kassai úti ének-zene tagozatos általános iskolában kezdtem. Letettem az esküt, majd egy nappal később értesítettek Kecskemétről, hogy mégis van státus. Lehet, hogy át lehetett volna menni, de ígéretemet nem akartam megszegni, így Szolnokon maradtam. Utólag már látom, hogy szerencsés döntés volt: míg Kecskeméten millió segítségem lett volna, a Tisza-parti városban rá voltam kényszerítve, hogy önállóan dolgozzam. Igaz, párszor átmentem Kecskemétre hospitálni, Nemesszeghy Lajosné Márta nénivel konzultálni.

Öt szolnoki év után, 1969-től a Szegedi Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékén, majd két évig az Egyesült Államokban tanítottam, azután visszatértem Szegedre. Még Amerikában voltam, amikor Nemesszeghy Márta néni nagyon beteg lett. Ő is tudta, hogy gyógyíthatatlan. Keresett maga helyett valakit az iskola élére. Kardos Pált kérte fel, aki három nap gondolkodási időt kért. De búcsúzásukkor – és ezt Kardos tanár úrtól tudom – olyan mérhetetlen aggodalmat látott Márta néni arcán, hogy azt kellett válaszolnia: nem kér három napot, elvállalja az iskola vezetését. Azon a nyáron Márta néni még végig tanított a Kodály Szemináriumon. Októberben bekerült a kórházba. Jött tőle egy telefon, hogy látogassam meg. Elmentem, előhúzott a párnája alól egy iskolai rendtartást, a kezembe nyomta: olvasd el, mi van itt az igazgatóhelyettesről. (Ugyanis ekkor már Kardos tanár úr a megnyitás előtt álló Kodály Intézet igazgatója lett.) Ennyi volt a meghívás. Később beszélgettem vele, kértem, ne kelljen pozícióba kerülnöm. Azt válaszolta: »amíg valakit észérvekkel meggyőzhetsz az igazadról, teljesen mindegy, hogy van-e pozíciód vagy nincs. De ha utasítanod kell, akkor nem«. Az 1972/73-as tanévet Szegeden még befejeztem, de a következőt már a Kodály Iskolában kezdtem, addigra Márta nénit eltemettük.

Kilenc év – szinte minden életkort átfogó és nemzetközi kitekintést is adó – tanítási tapasztalatával kerültem Kecskemétre, mégsem szorongás nélkül. A világ legnagyszerűbb iskoláját örököltem meg Márta nénitől, és ott feszült bennem a kérdés: meg tudom-e óvni mindazt,
A Kodály Iskola igazgatójakéntamit ő valóságosan is, de főként szellemiekben, a «becsüllek, tehát követelek tőled» magasrendű elvével tanár-tanítvány-szülő hatósugarában megteremtett. Emberséggel, következetességgel, lélekkel – és a lelket, személyiséget jóra formáló igaz zenével.

A Kodály Iskola igazgatójaként

Egy évig igazgatóhelyettesként dolgoztam, majd a következő tanévben már mint kinevezett igazgató vezettem a Kodály Iskola munkáját. Nehézségekkel teli, de gyönyörű évek következtek. Kiváló tantestület élére kerültem. Az iskola hét énektanára közül egy kivétellel mindenki Kardos-tanítvány volt, »egy nyelven beszéltünk«. Vass Irén, Ordasi Péter, Bánki Vera, Ubrizsyné Érsek Éva és Sipos Erzsébet mellett a kivétel Tanár úr maga volt – az időközben megnyílt Kodály Intézet élére nem őt nevezték ki –, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy ő mint megyei szakfelügyelő tanított köztünk. Sosem éreztette velünk, hogy bántaná őt a kialakult helyzet, ugyanakkor mi továbbra is úgy tekintettünk rá, mint legfőbb mentorunkra; minden közösen töltött órát, percet arra használtuk, hogy tanuljunk tőle.

Az iskolában élmény volt valamennyi ünnepély és tanítási óra. A nevelés-növelés alapszabálya kimondatlanul is munkált minden órán, napközis foglalkozáson, táncpróbán, énekkaron, vers- és prózamondáson, farsangi, szalagavatói készülődésen, hangversenyen és a ballagási csokrok kötésén. A munka hajtómotorja a kölcsönös bizalom és egymás tevékenységének számontartása volt. A személyiség fókuszálta az ismeretanyagot. A rend nagyszerűségét élték át a legapróbbak akkor, amikor Kodály–Berzsenyi A magyarokhoz című kánonját először hallották.

A vezetői feladatok nem kevés energiát igényeltek, így minden évben csak egy-egy osztályban tarthattam órát. Másodikos, harmadikos és végzős gimnazistákat tanítottam, nagyon szerettem őket. Tanár úr halála után egy másik gyötrően nehéz, de gyönyörű örökséget is átvettem: mesterhangszerét, a kórusát kaptam örökül. Igyekeztem ezt a gyerekhangokból, lelkekből felépített Stradivarit is méltóképp megőrizni, szolgálni.

1981-ben szakközépiskolai osztály indítását tervezte az oktatásügy. A városi tanács azonban olyan bántóan kevés összeget szánt erre a célra, hogy igazgatói állásomról én inkább önként lemondtam. A finanszírozással kapcsolatban később igazam lett: a pártvezetők által támogatott utódom az eredetileg tervezett összeg tízszereséből gazdálkodhatott. Egy évig még továbbtanítottam a Kodály Iskolában. Jól éreztem magam, felettesem azonban másként gondolkodhatott, mindenesetre amikor felajánlották, hogy legyek docens az óvónőképzőben, értettem a szóból, és tanév közben, egyik napról a másikra már az új helyen dolgoztam. Szívesen tanítottam ott is, de egy évvel később Szeged város vezetése hívásának engedve visszamentem a napfény városába.


1998-ban, a Bartók Kórus 30. jubileumi koncertjén    Szőnyi Erzsébet 90. születésnapján
1998-ban, a Bartók Kórus 30. jubileumi koncertjén                            Szeretett tanárom,
                                                                                                          Szőnyi Erzsébet 90. születésnapján


Bár nem volt problémáktól mentes, a kecskeméti időszakom volt talán a legboldogabb. Nemesszeghyné Szentkirályi Márta ott olyan csodát hozott létre, ami akkor is élt, amikor ő már fizikailag nem volt ott közöttünk. Az iskola számomra mindig nagybetűs. Kodálynak mindenben igaza volt, és főleg abban, hogy iskolát kell teremteni, hogy embert nevelni, műveltséget közvetíteni tudjunk. És hogy a műveltség ne egy szabadidős foglalkozás, dísz legyen rajtunk, hanem szerves része emberi mivoltunknak.”


(Források:  *Az 50 éves Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola évkönyve, 2001  *Fehér Anikó: Muzsika a katedrán. Interjú 25 magyar zenepedagógussal  *Hírös Naptár, 2010)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu