főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. április 27.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

HÍRÖS ÉPÜLETEK275 - 225 - 100

A ferences kolostor

 A ferences szerzeteseket 1644-ben a hódoltsági területeken általános paphiány miatt hívta Kecskemétre a katolikus egyházközség. A szalvatoriánus rendtartományhoz tartozó barátok Gyöngyösről érkeztek, s első kolostorukat valószínűleg még fából építették. A „Barátok templomához” kapcsolódó rendház építését 1700-ban kezdték meg és 275 éve, 1736-ban fejezték be. Az új kolostor, felhasználva az egykor itt álló őrtorony falait, amelyet még Cillei Borbála, Luxemburgi Zsigmond felesége építtetett a királyi vámház védelmére a 15. század elején, immár tartósabb anyagokból épült. A rend szabályai szerint rendkívül visszafogott, egyszerű kiképzésű épület mindenfajta díszítést nélkülöz, kivéve az egykori refektórium 1761-ben faragott rokokó kőkapuját, illetve stukkódíszes mennyezetét. A kolostor általában 16-18 szerzetes otthonául szolgált, a második világháború végén azonban közel kétszáz ember menedékét jelentette. Az épület 1973 óta a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet otthona.

A Klapka-ház

 A Bozsó Gyűjteménynek helyet adó barokk lakóház, a Klapka-ház a pincében található, mestergerendába vésett évszám tanúsága szerint 225 éve, 1786-ban, a kecskemétiekre egykor jellemző paraszt-polgári életforma szerint épült. Klapka György, az 1848-49-es szabadságharc tábornoka 1832 és 1834 között - piarista kisdiákként - itt élt rokonainál, hogy magyar szót tanuljon. Bozsó János festőművész 1957-ben költözött a házba, élete első műtermét itt rendezte be, és itt kezdett szenvedélyes gyűjtésbe. Az épület felújítása, bővítése miatt a Bozsó Gyűjtemény jelenleg nem látogatható. Számos új, látogatóbarát múzeumi szolgáltatást is nyújtva, „Értékek élménye - Gyűjtemények háza” néven várhatóan 2012 nyarán nyitja majd meg újra kapuit.


Az egykori Városi (Úri) Kaszinó és a Gazdasági Egyesület Székháza

 100 éve, 1911 őszén a kecskeméti Casinó Egyesület „a Piactér szabályozása” miatt költözködni kényszerült a korábbi, lebontásra ítélt, bérelt épületéből. Az egyesület a várostól megvásárolta a Rákóczi úton levő Pataky- és Dékány-féle telkeket, és az akkor még túlnyomórészt beépítetlen, a Temető Nagy és Temető Kis utcák helyén nyitott sugárúton építkezésbe kezdett. A kivitelezéssel Zaboretzky Ferenc helyi műépítészt bízták meg. A munkálatok a Jánszky Béla – Szivessy Tibor tervezőpáros felügyelete mellett 1910 szeptemberében indultak meg, és a beruházás 1911 végére nagyrészt be is fejeződött. A lakhatási engedélyeket szinte egyszerre adták ki: a Városi Kaszinóét 1911. december 18-án, a Gazdasági Egyesületét december 21-én. Az 1909-ben alapított Kecskeméti Művésztelep tagjainak jóvoltából a két épület – különösen a kaszinó – díszes kiképzést, dekorációt kapott. Iványi Grünwald Béla, Falus Elek és Kisfaludy Stróbl Zsigmond munkái azonban napjainkra már jórészt elpusztultak.

(Források:  ifj. Gyergyádesz László: KECSKEMÉT – A főtér és környékének művészeti emlékei és gyűjteményei • Székelyné Kőrösi Ilona: KECSKEMÉT ANNO…)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu