Educatornak született90

90 éves prof. dr. vitéz Hunyadi Dalma egyetemi tanár, kutató

Budapesten született 1924. február 4-én. A Mátyásföldi Egyesületi Korvin Mátyás Reálgimnáziumba járt négy évig, majd a budapesti Németbirodalmi Reáliskolában érettségizett 1942-ben. Bölcsészdoktori diplomáját 1948-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte. 1948–49-ben magyar–angol szakos tanár volt a Margit Gimnáziumban. 1949 márciusától novemberig politikai menekültként élt Innsbruckban, majd az USA-ba vándorolt ki. 1949 és 1965 között egyetemi tanárként dolgozott Chicagóban, közben a chicagói WTTW TV állomáson évekig úttörő munkát végzett a televíziós oktatásban. 1962-ben férjhez ment a magyar származású dr. Stephen Brunauerhez. 1965 és 1987 között a New York állambeli Clarkson Egyetemen tanított világirodalmat. 1986-ban a budapesti Magyar Irodalmi Intézetben volt Fulbright-ösztöndíjas kutató. 1989-tól 1992-ig  Japánban tanított vendégprofesszorként. Az USA-ba visszatérve, a State College of New Yorkban volt vendégtanár. Húga és családja Floridában telepedett le, pár évre ő is csatlakozott hozzájuk. Ott tagja lett az Emeritus Professzorok Akadémiájának.

2002 novemberében hazatelepült Magyarországra. Azóta Kecskemét közelében él egy nyugdíjas otthonban, de még aktív: részt vesz az otthon kulturális programjaiban, olvas, fordít. Könyvei, cikkei letétben megtekinthetők az Országos Széchenyi Könyvtár archívumában, a kecskeméti Katona József Könyvtárban és a Szegedi Egyetem Vasváry Gyűjteményében. A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre tagja.

A Bács-Kiskun Megyei Költők
és Írók Baráti Köre tagjaival 

90. születésnapján a Hírös Naptár kérdésére elmondta: „Szerencsés tulajdonságom, hogy ahová Isten helyezett, ott mindig boldog voltam. Így van ez itt Ballószögön is. Jól érzem magam, szeretet vesz körül: ma például már hajnal óta folyik a vendégjárás, délután is lesz egy kisebb ünnepség… Életem folyásán nem változtatnék semmit sem, mert ami velem történt, az mind csodálatos volt, Isten egész életemben a tenyerén hordozott!”

VALLOMÁS

„Születésemkor három nevet kaptam: Hunyadi (apámtól), Dalma (anyámtól) és Mária (keresztanyámtól, mert a pap tévesen azt hitte, hogy Dalma nevű védőszent nincsen). Egyébként nagyanyám «találta» a nevem, Gárdonyi Géza egyik írását olvasva találkozott az író azon zsörtölődésével, hogy miért nem adnak a divatos keresztnevek helyett olyan ősi magyar nevet a leányoknak, mint pl. (többek között) a Dalma? Egyetemi éveim alatt elkezdtem újságírói pályafutásomat, és legtöbb cikkemet úgy írtam alá, hogy Hunyadi Dalma, de volt olyan változat is, hogy h.d., vagy ha az már szerepelt abban a számban, akkor valami álnév, mint pl. Nagy Anna Mária, de esetleg név nélkül hozták le. Eljött a nagy nap, amikor elé vagy utána lehetett írni, hogy dr. Újabban megkaptam apai örökségként a vitéz címet is.

1949 tavaszán megváltozott a helyzet. Egyáltalán nem volt tanácsos akkoriban ezen a néven írni. Így aztán gondoltam merészet és nagyot, átmásztam egy drótkerítésen, és legközelebb már ilyenfajta nevek alatt jelentek meg írásaim, mint pl. Magdalen Lelkes, Maria Kreusz vagy Steve Horvat. Aztán eljött a boldog nap – és 1961–től 1986-ig, azaz épp 25 évig tartott –, amikor már úgy hívtak, hogy Mrs. Stephen Brunauer vagy Dalma H. Brunaue.

Férjem halála után azt a verziót választottam, hogy Dalma Hunyadi Brunauer, kivéve persze, amikor a japánok szótagosították, és azt úgy kellett kimondani, hogy Daluma Bu-ru-na-u-a. 1989 és 1992 között Japánban voltam, először Fulbright-ösztöndíjas professzor, utána pedig vendégtanár. Magyarországi Fulbrigh-ösztöndíjam alatt, 1984-ben, Dr. Brunauer Istvánné néven is ismertek, főleg tudományos körökben.

Fiatalon az USA-ban

Több mint ötven éven át tanítottam, három kontinensen. Pionírje voltam a televíziós oktatásnak Chicagóban, nyilvános tv-adón, előadássorozatomat sok millió ember látta, sőt vizsgázhattak belőle. Büszke vagyok arra, hogy ennek folyamán sok magyar írót, költőt bemutathattam az amerikai publikumnak. Szerepeltem a rádióban is – egy időben Békeffy István programjának voltam belső munkatársa – sőt, saját rádióműsorom is volt, és a híres chicagói rádiós műsorvezető, Studs Terkel is többször szerepeltetett magyar vonatkozású műsorokkal. Japánba is többször visszahívtak, és ott is mindig sikerült magyar témákat tárgyalnom, pl. a magyar népmese-motívumokról. Sydneyben, Ausztráliában pedig a magyar népdalkincs szimbolikájáról adtam elő a legrangosabb irodalmi egyesület, a Federation Internationale des Languages et Litteratures Modernes kongresszusán. Már Magyarországon éltem, amikor megtalált a Kínai Tudományos Akadémia meghívása, hogy adjak elő Pekingben. Meg is tettem. Előadásom címe: A szellemi kulturális örökség megmentése volt, melyet saját élményeimmel illusztráltam.

Jelenleg lakásom falán függ egy oklevél, mely szerint – mint a 21. század egyik «nagy elméje» – kitűnök, mint «Educator». Erre épp olyan büszke vagyok, mint a magyar alma materemtől kapott Aranydiplomámra. Mert az educator szó azt jelenti: aki kihoz. Életem célja és értelme mindig ez volt és ez lesz: kihozni fiatalból, öregből egyaránt, amire képes. Erre születtem.”

(Részletek Gáspár István írásából,
amely Ballószög község polgári havilapjában,
az Új Irányban, 2009 februárjában jelent meg.)

dr. vitéz Hunyadi Dalma: Születésnapomon
(József Attila nyomán, szabadon elővezetve)
 
Kilencven éves lettem én
Meglepetés e költemény
Csecse
Becse.
 
Ajándék, mellyel meglepem
Ezen a kellemes helyen
Magam
Magam.
 
Kilencven évem elrepült
És vagyonom is tovatűnt,
Az ám
Hazám!
 
Mert voltam ám én oktató,
Nem ily computer-koptató
Foghíjas
Nyugdíjas.
 
Ötvenkét év Amerikában,
Közben még három év Japánban,
Úttörő tévé-oktatásban,
Oklevelek is garmadával,
 
Háromszor a földgömb körül,
Emlékén lelkem úgy örül –
Több mint kétszáz cikk született –
Hova lett?
 
Könyvem is készült, három is,
Meg volt egy drága párom is –
Elszállt levél –
Szívemben él.
 
Rokon, barát, oly sok szép emlék,
Még most is táncra perdülhetnék!
Vers, ének, zsoltár, szerelem…
Köszönöm, édes Istenem!

(Források:  *www.hunyadidalma.eoldal.hu  *Katona József Könyvtár  *MontázsMagazin  *Új Irány, 2009)