főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Doktor Művésznő60

 Gerle Margit 60 éves. Ha a személyi okmányok nem bizonyítanák ezt feketén-fehéren, nem hinném el. A kislányos alkat és a kortalan arc talán szerencse dolga, a fiatalon tartó szellemi frissesség azonban a tudatos „karbantartás” eredménye. Díjak, kiállítások, ösztöndíjak, a doktori cím jelzik művészi pályafutásának gazdagságát. Most, 60 évesen pedig ismét tanít: látni tanítja a fiatalokat.

Az általános iskolában színtiszta kitűnő voltam, így lehettem volna matematikus vagy akár orvos is, de engem a művészi pálya vonzott. A középiskolát már Szegeden végeztem. Az iparművészetire elsőre nem vettek fel, mert akkoriban – ahogyan most is – más típusú rajzolást tanítottak a középiskolában, mint az egyetemen. Az első felvételi tapasztalataival felvértezve a második próbálkozásom már jól sikerült. Pályámat formatervezőként kezdtem az Alföldi Porcelángyárban, később pedig önálló keramikusként dolgoztam, építészeti kerámiákat és kisplasztikákat készítettem.

 Amióta ismerem a munkáidat, azt mondhatom, hogy minden alkotásod nagyon karakteresen jellemző rád, de felismerném-e ugyanígy a 35 évvel ezelőtt készült műveidet is?
Felismernéd. Minden munkám természeti indíttatású, a kezdetektől fogva ez érdekelt, és szisztematikusan dolgoztam ezen, vagyis a kézmozdulatom és a gondolkodásmódom gyökeresen nem változott. Egy különleges növény ma is inspirál, gyakran megyek „gyűjtőutakra” a természetben. Persze a művésztelepek és az ösztöndíjak élményei is sokat jelentenek. A pályafutásom egyik koronája, vagy inkább a korona egyik „ékköve” a világ egyik legjelentősebb ösztöndíja, az UNESCO-ösztöndíj volt 2000-ben, amit a magyar művészek közül elsőként kaptam meg Hollandiába. A korona másik „ékköve” 2005-ben a három hónapos japán ösztöndíj volt, ahová négy másik külföldi művésszel együtt hívtak meg.

A 2005-ös év nemcsak a japán ösztöndíj miatt emlékezetes számodra.
Igen. Ebben az évben kaptam meg a Ferenczy Noémi-díjat, s ebben az évben szereztem művészeti doktorátust. A papír, agyag és a papíragyag összefüggéseit vizsgáltam disszertációmban, hogy hogyan lehet a különböző anyagokat vizuálisan összekapcsolni.

 Most a Szegedi Tudományegyetem professzoraként is tanítasz. Milyen élmény a tanítás?
Rövidebb ideig tanítottam már középiskolában és főiskolán is, de mindig úgy éreztem, hogy  az „élet” fontosabb. Most azonban nagyon élvezem a tanítást. Képi ábrázolás szakosoknak tartok formatan kurzusokat, amelynek az anyagát én dolgoztam ki. Ez lényegében azt jelenti, hogy látni, térben gondolkodni tanítom a fiatalokat. A kollégák sokat panaszkodnak a főiskolás generációra, hogy nagyon keveset hoznak magukkal a középiskolából, de én úgy gondolom, hogy el lehet bennük indítani valamit, s akkor nagyon kreatívan tudnak gondolkodni.

Aki régebben ismer, azt hiszem, egyetért velem abban, hogy 20 éve nem változtál. Mi ennek a titka?
Nagyon fontosnak találom, hogy az ember szellemileg karbantartsa magát. Én mindennap rajzolok, olvasok, nyelvet tanulok, tornázom, arra is odafigyelek, hogy miket étkezem, de a legelső és legfontosabb a szellem mozgása és persze az inspiratív családi légkör. Mindennek bele kell férnie az időbe. Úgy vagyok vele, hogy ami belefér egy hétbe, az fér bele az életembe.
Kállai Erzsébet

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu