főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Dankó Pista első és legjobb szövegírója volt100

Pósa Lajos100 éve, 1914. július 9-én hunyt el Pósa Lajos tanár, költő, lapszerkesztő és publicista. Radnóton született 1850. április 9-én. Tanulmányait Rimaszombatban és Sárospatakon végezte, majd a pesti egyetem bölcsész karán szerzett tanári oklevelet. Egy évig pedagógusként dolgozott, ám útját a sors a hírlapírás tövises pályáján a költészet felé terelte. Előbb fővárosi lapokba írt: a Bolond Miska című humoros lap, illetve az Ellenőr, 1875-től pedig a Nemzeti Hírlap munkatársa volt. 1881-ben, Mikszáth Kálmán utódaként, Enyedi Lukács hívására a Szegedi Napló munkatársa lett. Szegeden ismerte meg Dankó Pistát, akinek első és legjobb szövegírója volt. Az ő szövegére komponálta Dankó Pista többek között a "Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagyharangja" kezdetű dalt is. A nagy nótaköltő halála után országos gyűjtést kezdett, és ellenállást, közömbösséget leküzdve márványszobrot emeltetett az emlékére.

1889-ben visszaköltözött a fővárosba, és Benedek Elekkel megindította, majd haláláig szerkesztette Az Én Újságom című első irodalmi értékű, hazafias szellemű és európai színvonalú gyermeklapot. Nem csak megteremtette a hazai gyermekirodalmat, de legaktívabb szervezőjévé, formálójává is vált. Teremtő munkájába korának rangos íróit, festőit és grafikusait, valamint a tudományos élet neves képviselőit vonta be. Az új műfaj fáradhatatlan ösztönzőjeként fiatal írók hadát indította útjára, többek között Krúdy Gyulát, de felfedezte az őt apjaként tisztelő Móra Ferencet is. Az Orient Vendéglő időnként szerkesztőséggé is alakult, a legendás Pósa-asztalnál a korszak legnagyobbjai vendégeskedtek.

Pósa Lajos negyvenéves írói jubileumán, az ünneplői által hozott virágok közöttPósa Lajos negyvenéves írói jubileumán,
az ünneplői által hozott virágok között
(Fotó: Jelfy Gyula)

Mintegy ötvenkötetnyi gyermekverse jelent meg, műveit számos idegen nyelvre lefordították. Sok száz versét zenésítették meg, több gyermekverse épült be az óvodai foglalkoztatók anyagába. Negyvenéves írói jubileumán – 1914. június 7-én – több tízezer gyermek köszöntötte a városligeti Millenárison. Gárdonyi Géza így vélekedett róla: "Munkásságának nemzetnevelő hatásában egy lépcsővel sem áll lejjebb Petőfinél, Aranynál, Jókainál." Bródy Sándor pedig e szavakkal méltatta: "Él még közöttünk egy poéta, aki a magyarság dolgában és érdekében többet tett egymaga, mint talán az összes Emkék."

1945 után azonban költészetéről többnyire csak politikai megközelítésű értékelések születtek, nacionalistának minősítették, műveit száműzték a könyvtárakból. A kommunista-szocialista hatalom szerette volna Pósa Lajos nevét és alkotásait kitörölni a magyar irodalomból. Néhány évvel ezelőtt a Táltoskönyvek Kiadó megkezdte életművének feldolgozását, és Pósa bácsi legszebb állatmeséi, gyermekversei, karácsonyra szánt téli versei és a legkisebbeknek szóló ringatói már megjelentek. Így hatvan esztendő elteltével a legifjabb generáció ismét megismerheti Pósa költészetét.

(Források:  *A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig  *Barta Boglárka: A legendás Pósa bácsi  *Katona József Könyvtár  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Vasárnapi Újság, 1914  *www.posabacsi.com)

TÁMOGATÓINK

     

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu