
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. április 26.

Aktualitások

Ma történt Eseménynaptár

PARTNEREINK

Az operett múzsája1859. szeptember 21.

1859. szeptember 21-én született Pálmay Ilka; Petráss Ilona színésznő, a leghíresebb magyar operettprimadonnák egyike. 1877-78-ban Némethy György társulatának tagjaként játszott Kecskeméten. Elsősorban népszínművekben és operettekben szerepelt. Vendégként később is föllépett a hírös városban.

15 évesen döntötte el, hogy színésznő lesz. Édesapja nehezen fogadta el lánya választását, és a közelebbi és távolabbi nemesi rokonság is felháborodott a családhoz "méltatlan" életpálya miatt. Ezért nem családi nevén, hanem Pálmay művésznéven szerepelt a címlapokon. Az elnevezést az édesapja találta számára: "Jól van légy színésznő, de a nevünket nem viselheted ezen a pályán, családunk miatt. Kell, hogy más nevet válassz. Válaszd talán ezt: Pálmay. Na hogy tetszik, ez jó lesz? Ez a név szerintem neked dicsőséget és szerencsét fog hozni. Így lettem én Pálmay Ilka" - írta emlékirataiban.

Pályafutását kardalos kóristalányként Kassán kezdte Lászy Vilmos társulatánál. Két hónappal később már szerepet kapott, majd egyre nagyobb feladatokhoz jutott. 1876-ban Eperjesre, 1877-ben Kecskemétre szerződött.

Egy év múlva a Népszínház igazgatója hároméves szerződést kínált számára, így a hírös várost elhagyta. Tejszínhabszerű szőkeségével, fitos orrával, szép énekhangjával, tótos kiejtésével hamarosan az ország legünnepeltebb primadonnája lett. Ráadásul selypített is. Ez azonban csak kacérabbá tette figuráját. Legnagyobb sikereit a fővárosban és Kolozsvárott aratta, de gyakran vendégszerepelt külföldön is: Bécsben, Prágában, Berlinben, Londonban és New Yorkban is turnézott.

Művészetének fénykora egybeesett a klasszikus operett virágkorával. A műfajt ő vitte Magyarországon diadalra. Blaha Lujza így látta őt: "Olyannak képzelem az operett múzsáját, amilyen ő. A megjelenése roppant tetszetős, a kedélye kedves, a pajzánsága, a huncutsága és ellenállhatatlan selypítése mind arra vall, hogy őt az istenek egyenesen az operettre teremtették." Ady Endre is elismeréssel írt róla: "És mikor Ő fölvetette a fátyolt, elhalt a zsibongás, betelt a kíváncsiság, hogy kitörjön a taps, mely soha annyi joggal nem foglalta le a vihar nevét, mint ma este… Ő ez, a régi, az aranyos, a királynő… Szürke ruhácskájában előtipegett. Selypítő beszédével zengedezni kezdett. Édesen, szabados módon bánik a magyar ritmussal, de istenem, annyi évig járta a dicsőség világútját, az ő dicsőségére és a mienkre!… Aztán a pajkossága, isteni leányossága, megejtő kedvessége!… Mennyi szín, fény, mennyi már elveszettnek hitt poézis, aranyos derűsség!"

A Nemzeti Színház tiszteletbeli tagjaként vonult vissza a színpadtól. 1928. március 31-én, éjjel 11 órai kezdettel rendezték meg búcsúelőadását, amelyen az akkori főváros primadonnái, többek között Bajor Gizi, Fedák Sári, Honthy Hanna és Berky Lili is játszottak.

Később fellépett egy-egy jótékonysági esten, szerepelt a rádióban felolvasásokkal. 83 évesen, az utolsó interjúban megkérdezték a primadonnától: mit csinál? Azt felelte: „én egy mesevilágot éltem végig és néha ma is annak az emlékeiben gyönyörködöm. Ezenfelül pedig bizony szaladgálok tej, vaj, tojás, kenyér és zsemlye után… Reggel fél hétkor kelek és főznék magamnak kis kávét, ha volna. Így pótlékot főzök. Tizenegykor fekszem, szeretem az otthonomat, olvasok, van néhány kedves társaságom, s ha szegény vagyok is, örülök, ha jót tehetek másokkal, mert gazdag az, aki megelégedett. Én pedig megelégedett ember vagyok és az is maradok, amíg a jó Isten élnem enged."

Az 1944-es aktív budapesti bombázások idején a pincében élés rohamosan legyöngítette szervezetét. A nélkülözés hamarosan a létezés széléig sodorta, és nem sokkal Buda felszabadítása előtt, a második világháború befejeződésének utolsó napjaiban, csöndesen megtért övéihez. Temetése két bombázás közti szünetben, mindenféle külsőséget nélkülöző módon zajlott.

(Forrás: *Blaha Lujza Naplója *Joós Ferenc: A vándorszínészettől az állami színházig *Kecskeméti Életrajzi Lexikon *Nagyváradi Napló, 1901 *Polgár Géza: Örök fiatalok, akik látták a múltat *Színészkönyvtár)