főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Az emberi lélek mélységeit festette meg1873. márc. 28.

Nagy István festőművész150 éve, 1873. március 28-án született Nagy István festőművész. A modern magyar festészet realista és konstruktív szárnyának egyik legegyénibb képviselője volt. Elsősorban az erdélyi havasok komor világát, az alföldi falvakat, tanyákat, a legelésző állatokat és az élet barázdálta arcú parasztokat festette meg. Képeinek egy jelentős része a Farkas–Glücks-hagyaték révén Kecskeméten, a Képzőművészeti Gyűjteményben tekinthető meg.

Aa Hargita megyei Csíkmindszenten látta meg a napvilágot. Tanítói oklevelét 1892-ben Kolozsvárott szerezte, ezután Homokmégyen tanított. Festészeti tanulmányait Kelety Gusztáv ösztönzésére kezdte el. A budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan mellett tanult, majd Münchenben és Párizsban képezte magát. 1902-es itáliai útja után visszatért szülőföldjére, Csík megyében telepedett le, és a Gyilkos-tó környékén dolgozott.

Az I. világháború idején a 24. székely gyalogezred népfelkelőjeként egy festőcsoportba került, ahol a parancsnok által meghatározott harctéri jeleneteket kellett megörökítenie. Legfontosabb művei azonban nem a háborút, hanem annak elszenvedőit ábrázolják: az egyszerű katonákról rajzolt arcképei a magyar portréfestészet legjelentősebb darabjai közé tartoznak.

1920-ban Budapestre költözött, de ideje nagy részét az Alföldön töltötte. Koszta Józseffel Szentesen, később Kecskeméten, majd Baján tevékenykedett, ahol 1932-ben végleg le is telepedett. Ott dolgozott haláláig, 1934-ig.

Egész életében jellemző volt rá, hogy hosszú, akár több száz kilométeres útjait is gyalogszerrel vagy szamaras kordéval tette meg. Sosem volt műterme, de még saját háza, lakása sem. Mindig másoknál, családtagoknál, barátoknál és mecénásoknál húzta meg magát, képeit pedig a természetben, vándorlásai során készítette. Művein látszik az elementáris élmény, melynek nyomán alkotásai megszülettek. Akárcsak Mednyánszky, ő sem sajnálta az időt és az energiát, folyton kereste a témát, a motívumot, a számára megfelelő modellt.


Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu