főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ámon Margit1875. május 31.

Ámon Margit1875. május 31-én született Ámon Margit színésznő, operett primadonna. 1897. április 13-án Leszkay Andrásnál kezdte pályáját. Elsősorban Budapesti színházakban játszott - a Népszínházban 1900. március 31-én mutatkozott be az Eleven ördög Vicomte Letorieres szerepében -, de Nagyváradon, Szegeden és Kecskeméten is fellépett. Ügyesen táncolt, olykor énekelt, sőt néha még játszott is. Prózai műveiben Ady Endre többször is megemlítette. 1903-ban férjhez ment Hoványi Gézához, a Népszínház igazgatójához és visszavonult.

Egyik nagyváradi vendégjátékáról Ady Endre így írt: "Ámon Margit kisasszony, a budapesti Népszínház tagja, vendégképpen lépett ma föl a nagyváradi színpadon, melyhez régi sikerek emléke s ha jól tudjuk: egy már aláírott szerződés fűzi. A kisasszony a divatos primadonnák közül való. Annak idején zajos bevonulást tartott a Kerepesi úti operett-csarnokba és sok sikerét jegyezték papírra a kritikusok. De a Népszínház rózsaszínű, illatos párájú levegője az az ezer finom szálú háló, melyet minden "jövevény" elé kivetnek, fecskévé tették a dalos madarat. Ámon Margit bizonyára nem találta meg az új csarnokban ábrándjait, sőt - ha mi jól láttuk a távolból - egyszer keresnie kellett önmagát is. Megértjük mi őt, hogy elvágyik onnan, s fecske módjára hazatart. Megértjük, s örömmel üdvözöljük itthon. Örömmel láttuk, hogy az itthon levegője visszaadta az önérzetét. Egymaga le tudta foglalni a színpadot... Szerencsésen választotta meg a viszontlátás ünnepére a Görög rabszolga Aspásia szerepét, ezt a nagy hatásokra szánt szerepet s az ő egyéniségéhez illőt. Igazi primadonnaszerep - modern igények mellett. Szépség, ízlés, nőiesség, ének, játék és táncművészet iskolája. A művésznőnek, s a nőnek főként, pazar sikerért lehet vele küzdeni. Ámon Margit pedig a Népszínházból jött hozzánk, amely a nagy primadonnai sikerek titkának orákuluma. Sokat tanult ott Ámon kisasszony. Ámon MargitEgyénisége különben is predestinálja az olyan sikerekre, melyek fő posztulátuma: a természetes báj. Bájos, kedves, elragadó a mi vendégművésznőnk a színpadon. Nagyban megkönnyíti dolgát az a bizonyos népszínházi stílus, melynek első mesternője Pálmay Ilka, rafinírt művészetté fejlesztője Küry Klára volt.

Ez a stílus minden érzékünkkel játszik. Kápráztat, vért forral, elszédít, s gyors tapsra sürget. Ámon Margit tehetséges tagjává vált ennek az iskolának. Tud elragadóan s mindig mosolyogni. Ahogy nyakába borul férfipartnerének, kész betegség, mondhatná egy dekadens stílű kritikus. Csupa temperamentum, tűz és szilajság. De bájosan csicsereg is, ha kell. És ami fő: Ámon Margit táncolni is tud. Gráciával, poézissel, sikkel, tűzzel. Ez Ámon Margit: a színésznő. Mint énekesnő - úgy mondják - mit sem változott. Hangja kis terjedelmű, hamar fáradt, és ez a hang sem iskolázott. - Az angol operettek primadonnája ő, ahol a muzsikát a zenekarra bízzák. - Bocsásson meg, hogy túl őszinték vagyunk: Énekszámai a mi nemsokára búcsúzó Forrai Ferikénket juttatták eszünkbe, akinek gyönyörű hangja, énektudása és ízlése pótolta gazdagon a játékhatás esetleges hiányait is. Az aranysziget dal milyen más volt Forrai Ferikétől!... Mégis szép sikere volt Ámon Margitnak. Csokrot, virágot, tapsot özönnel kapott, bár a közönség félháznál nem volt sokkal nagyobb."


(Források:  *Katona József Könyvtár  *Magyar Színművészeti Lexikon)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu