90 éve képeznek tanítókat Kecskeméten

„Csendesen pusmognak a lányok a tanteremben, de amint belép az igazgató úr, Pásthy Károly, már egy pisszenést sem hallani. A mennyiségtan, amit tanít, egyikőjüknek sem a kedvenc tantárgya, de egy tanítókisasszonynak bizony ahhoz is kell érteni. Már ma is sok a hiányzó, lehet, hogy holnap nem is lesz tanítás. Mindenki retteg a «spanyol betegségtől», ezért a szülők nem szívesen engedik iskolába a gyerekeket. A lányok mindenesetre szép cirkalmas betűkkel felírják irkájukba az otthonra szánt feladatot, mert ha nem is lesz iskola holnap, azért a feladatokkal haladni kell.”
Csak a képzelet szülte a fentebbi mondatokat, de akár történhetett volna éppen így is…

A XIX. század végén már három nagy létszámú népiskola és mintegy harminc tanyasi iskola működött Kecskeméten, tanítókat viszont nem képeztek a közelben. Így szinte egyszerre érlelődött meg a képzés beindításának gondolata a katolikus és a református felekezetben. 1917-ben érkeztek Kecskemétre az angolkisasszonyok, hogy leánygimnáziumot alapítsanak. A szülők kérésére azonban az elsősök a tanítóképző tantárgyait is tanulták, igaz, csak magántanulóként, mert az engedélyt a tanítóképzésre még nem kapták meg. Vizsgázni is Budapesten vizsgázott a húsz növendék, akik között tizenkét református és nyolc katolikus volt, bizonyítván a felekezetek példás együttműködését Kecskeméten.

1918-ban az angolkisasszonyok megkapták az engedélyt, az ún. nyilvánossági jogot, a reformátusok pedig az Újkollégium épületében Pásthy Károly irányításával indították el önállóan a tanítók képzését. A tanítás már szeptemberben elkezdődött, az ünnepélyes tanévnyitót azonban a Reformáció Napján, október 31-én tartották. A megbízott igazgató neves oktatási szakember volt, korábban 41 éven át vezette a polgári leányiskolát,  1877-től pedig az összes kecskeméti népiskola igazgatójaként dolgozott. Írásai jó néhány lapban megjelentek, s olyan témák foglalkoztatták, amelyek bizony még ma is aktuálisak: „A tanítói kar társadalmi tekintélye”, vagy „A nő valódi értéke.

A háborús évek nem igazán kedveztek a békés, nyugodt iskolaépítésnek. Először az egész Európán végigvonuló spanyolnátha járvány, majd a szénszünet, később 1919 tavaszán a katonai beszállásolás akadályozta a tanítást. A tanítóképzés ennek ellenére „gyökeret eresztett” Kecskeméten. Olyannyira, hogy 1959-ben Szarvas és Sopron mellett Kecskemét volt a harmadik város az országban, ahol elindulhatott a felsőfokú tanítóképzés. Ma az intézmény a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karaként – sok-sok fejlesztéssel – már a következő 90 évre készül.