főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A kutató képviselő60

Talán egyetlen olyan fényképe sincs prof. dr. Sztachó-Pekáry Istvánnak, ahol ne mosolyogna a bajusza alatt. Látszik, hogy nem az a fajta, aki könnyen „búsulásnak” adja a fejét, inkább cselekszik. Lendülete 60 évesen is töretlen, legyen szó akár az oktatásról, a kutatásról munkahelyén, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán – ahol 1973 óta dolgozik –, akár a képviselőségről az önkormányzatban. 

Akkor még a Kecskeméti Főiskola rektora volt, amikor önkormányzati képviselőnek választották. Miért vállalkozott egy ilyenfajta közéleti szerepre?
 Én nem voltam párttag, de amikor megkeresett a Fidesz, úgy éreztem, hogy el kell vállalnom a jelöltséget a Vacsi-közben. Két ciklus után a rektorság úgyis „kimúlik”, s hogy ne unatkozzak, azért is indultam a képviselőségért. Ráadásul a főiskola éppen egy nagy lehetőség előtt állt, mert vevő jelentkezett egy homokbányai ingatlanra, de az értékesítéshez módosítani kellett a városrendezési tervét. Úgy gondoltam, ha bejutok a közgyűlésbe, ezt könnyebben keresztül lehet vinni. Sikerült is, így a főiskola a bevételből másfél milliárd forintot fordíthat fejlesztésre. Képviselőként szívesen foglalkozom a városrész ügyeivel, bár az elején elég furcsa volt, amikor például karácsonykor felhívott egy néni, hogy döglött macska van a háza előtt, intézkedjek.

A rektorsággal és a képviselőséggel sok ismerőst szerzett, de biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják, hogy a professzor úr nemzetközi érdeklődést kiváltó kutatásokkal is foglalkozik a főiskolán.
Igen, éppen az említett homokbányai ingatlanbevételből jutott egy olyan gépre is, amelyből egy van az egész országban. A kívülállóknak biztosan furcsán hangzik, hogy ezzel cseppméretet lehet elemezni, de bizony a cseppméretnek (a permetezésben) óriási szerepe van, környezetvédelmi szempontból is. Ebben a gépben annyi téma van, hogy csak győzzük kiaknázni. Éppen most jelent meg egyébként az eszközről és a kutatásainkról egy cikk egy nemzetközi tudományos honlapon. 

Prof. Dr. Sztachó-Pekáry István a
Kecskeméti Fôiskola egyedülálló gépével 

Hogyan látja a magyar mezőgazdaság helyzetét?
A magyar mezőgazdaság nem érdemli meg, hogy így álljon. Az uniós csatlakozási tárgyalásokon sem sikerült megfelelő feltételeket kiharcolni, de a jelenlegi helyzet a rossz gazdaságpolitikának köszönhető, ami benne volt az elmúlt 20 évben.  Bűn volt eladni a magyar élelmiszeripart, hiszen a vevők csak piacot akartak venni.  Azt gondolom, hogy a magyar gazdaság jövője a kis- és középvállalkozásokon és a mezőgazdaságon múlik. Ökológiailag ugyanis olyan adottságaink vannak, amelyek összehasonlíthatatlanok. Mi jó minőségű zöldséget, gyümölcsöt tudunk termelni. Szép, szép a holland paradicsom, de íze nincs. Egyre nagyobb igény lesz a biotermékekre, az egészséges ételekre, s emellé a kertészeti kar is le tudja tenni kutatási eredményeit. 

Kállai Erzsébet

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu