100 évvel ezelőtt, 1923. március 17-én született Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta ének- és zenetanár, iskolaigazgató, akinek tudatos iskolaépítő és minden akadályt legyőző áldozatos munkájának köszönhetően jött létre Kecskeméten az ország első ének-zenei általános iskolája.

Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta Budapesten látta meg a napvilágot 1923. március 17-én. Mindkét szülői ágon kecskeméti, illetve Kecskemét környéki származással bírt. Édesapja a kecskeméti jogakadémia hallgatója és a helyi kórus tagja volt. Tanulmányai befejezése után Szekszárdra került, ahol megyei aljegyzői kinevezést kapott. Családja is követte, ezért Szentkirályi Márta ott végezte el az elemi és a polgári iskolát 1929-től 1937-ig. Édesanyja a család anyagi nehézségei miatt nem tanulhatott, de gyakran helyettesítette nagyapját vagy nagybátyját azok tanítói állásában.

A budapesti Csalogány utcai tanítóképző elvégzése után Szentkirályi Márta 1942-ben jött Kecskemétre, ahol szeptember 23-án tette le az egyházi tisztviselők esküjét a Horthy Miklós Református Tanítóképző Intézetben. Nevelőnői állásra alkalmazták egy év próbaidőre, majd ennek letelte után, 1944. szeptember 1-jétől rendes tanulóotthoni nevelővé választották. Miután megszerezte az énekszaktanítói képesítést, a gyakorlóiskola minden osztályában éneket és karéneket tanított. Míg a gyakorlóiskolában dolgozott, folyamatosan dicsérték és elismerték énektanítói alkalmasságát. Közben énekben, zenében és karvezetésben is állandóan képezte magát és a kecskeméti énekkultúráért is sokat tett. 1948-ban a nem szakos éneket tanító pedagógusok számára tartott tanfolyam és az 1949-ben tartott szakosító tanfolyam ének mellékszakának előadója volt. A Kecskemét városi Zenei Munkaközösség titkári tisztét is betöltötte, míg 1949-től 1951-ig megyei ének-szakfelügyelő volt.

Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta 1947-ben zeneóvodát szervezett és vezetett, de az óvodások énektanítása mellett a gyakorlóiskolai oktatásban is szerette volna bevezetni a mindennapi énekórát, erre azonban sokáig nem kapott engedélyt. Ének-zenei szakirányú iskolát szeretett volna létrehozni, ahol az első osztálytól fokozatosan kiépített zenei oktatást akart bevezetni, de mindig akadályokba ütközött. Közben az egri Állami Pedagógiai Főiskola is megkereste, állást ajánlottak neki. Végül 1950-ben mégis engedélyeztek egy ideiglenes zenei kísérleti osztály indulását Kecskeméten, melynek engedélye egy évre szólt. Amint értesült erről, azonnal visszamondta egri kinevezését és Békéstarhos példáját követve hozzáfogott a tanítás megszervezéséhez. Kodály szellemében tanító ének-zenei általános iskolát hozott létre, melyből később a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium is létrejött és amely napjainkban Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola néven működik. Iskolájának 1952-től haláláig volt igazgatója.

Bár az első kísérleti osztály létrehozása után minden évben harcolnia kellett az iskola engedélyének meghosszabbításáért, kezdeményezése évről évre egyre nagyobb elismertséget kapott; az alapítás után néhány évvel már száznál több ének-zenei általános iskola, illetve tagozat létesült a kecskeméti mintájára országosan. A létért való szinte mindennapos küzdelem néhány év után már a múlté lett, de létjogosultságát mégis hol protokollfeladatok vállalásával, hol élenjáró úttörőmunkával, hol a mérhető tanulmányi eredményekkel kellett az iskolának bizonyítania. Nemesszeghynének azonban maradt arra figyelme és ereje, hogy a nem kötelező hangszertanulás feltételeit is megteremtsék a gyerekeknek, sőt arra is, hogy a méltatlanul nyomorúságos körülmények közül kikerüljenek, új iskolaépülethez jussanak. Ez utóbbiban Kodály Zoltántól kapott hathatós segítséget, aki személyes pénzbeli adományával és pedagógiai művei jogdíjai egy részének átengedésével is támogatta az ügyet: „Kecskemét dicsősége az első zenés általános iskola. Kecskemét szégyene az épület, melyben ez az iskola még ma is tengődik. [...] Felajánlok ma 10 000 forintot, a jövőben pedig (a) 333 olvasógyakorlat, (az) Énekeljünk tisztán, (a) Bicinia Hungarica 4 füzete ezentúl megjelenő kiadásainak teljes szerzői honoráriumát, valamint az új iskolai Énekeskönyv honoráriumának rám eső részét.” Ám ami talán ennél is fontosabb és hathatósabb volt, Kodály szavainak súlyával, a hivatalosok sürgetésével, az ügynek való megnyerésével segítette a terv megvalósulását.


Az iskola 1964-ben kapott új épületet, azonban a működés nem volt mindig zökkenőmentes, mert bár a hatalom Kodály pedagógiájának sikereit magáénak könyvelte el, mégis saját ideológiai nézetei szerint merev korlátok közé igyekezett szorítani annak működését. Elitistának nevezték az iskolát, ahol az énekórák túlzott száma miatt azzal bélyegezték meg az intézményt, hogy csak énekelni és táncolni tanítja meg növendékeit. Kodály azonban másképpen vélekedett: „Ez az iskola nem zeneiskolának készült, és nem is ismételhetjük eléggé, hogy nem zeneiskola. De ez az első iskola, amely szervesen beépíti a zenét az általános emberi műveltségbe. Mindent tanítanak itt, sőt egyes dolgokat jobban, mint másutt, de megtanítják arra a tanulókat, hogy aki zenével indul az életbe, az evvel bearanyozza minden későbbi tevékenységét. Az életének olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene táplálék, vigasztaló elixír, de az élet szépségét, és ami benne érték, azt mind meghatványozza. Általános tapasztalat, hogy ezek az iskolák minden más tárgyból is jobb eredményt mutatnak föl. Kecskemétnek dicsősége lesz, hogy elsőnek emelt az ügyhöz méltó épületet.”

Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta az ének-zene oktatás mellett 1952-től a néprajz-néptánc oktatásának tematikáját is kidolgozta, tapasztalatait pedig átadta más szerveződő ének-zenei iskoláknak is. 1966-ban Interlochenben (USA), 1970-ben Moszkvában tartott előadást az ISME (a Zenepedagógusok Nemzetközi Társasága) kétévente megrendezésre kerülő világkonferenciáin. 1970-ben és 1972-ben részt vett az I. és II. Nemzetközi Kodály Szeminárium szervezésében és lebonyolításában. Több tankönyv is kapcsolódik nevéhez, valamint bizottsági tagja volt az Ének-zene Tanítása című folyóirat szerkesztőségének. Kecskeméten hunyt el 1973. július 13-án. Életében számos kitüntetést kapott – például 1970-ben a Munka Érdemrend Arany Fokozatát, 1972-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címet és a Kodály Zoltán-emlékérmet, 1973-ban pedig a Buday Dezső-díjat. 1998-ban posztumusz Kodály Intézetért Díjjal tüntették ki. Emlékét a hírös városban a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Kodály Iskola, egykori lakóházán, a Budai utca 14-es számú ház falán emléktábla, illetve Vacsiközben egy róla elnevezett utca őrzi.