főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye25

25 éves az Italia Pizzeria25 éve, 1991. november 23-án nyitotta meg kapuit a vendégek előtt az Italia Pizzeria. A belváros szívében kialakított, a Hornyik János körút 4. szám alatti vendéglátóhely hamar népszerű lett a kecskemétiek körében, az egyik törzsvendég – két üzlettársával összefogva – az ezredforduló után meg is vásárolta az üzletet. Az azóta eltelt szűk másfél évtizedre Kovács Zsolt így emlékezett vissza:

„Mindig is tetszett nekem az Italia, szerettem bejárni, ezért is beszéltem rá üzlettársaimat, hogy vásároljuk meg. Azóta mindent megteszünk annak érdekében, hogy vonzó legyen a város lakói számára. Az üzletben már két ízben teljes körű felújítást hajtottunk végre, a bútorokat kicseréltük, új konyhagépeket vásároltunk, hűtőkamrát alakítottunk ki és teraszt is építettünk.

Körülbelül két hete megújult étlappal várjuk vendégeinket. 34 pizzát kínálunk, de természetesen az egyéni kéréseket is – tőlünk telhetően – mindig teljesítjük. À la carte ételeket is kínálunk a betérőknek, azaz az ízletes pizzák mellett salátákat, tésztákat, sertés- és csirkehúsból készült ételeket is fogyaszthatnak vendégeink, és szezonális ajánlatainkon túl kínálatunkból nem hiányzik a hal és a  vegetáriánus tál, illetve a desszertek sem.

Különösen a reggeli órákban sokan betérnek hozzánk kávézni. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a városban nálunk iható a legfinomabb Arany Perté kávé. Különböző családi rendezvényeknek – például születésnapi és névnapi partiknak – és kisebb üzleti megbeszéléseknek is helyt adunk, 30-40 fő számára ideális helyszínt tudunk biztosítani.


Az Italia Pizzeria egykor
Az Italia Pizzeria egykor

... és napjainkban
... és napjainkban


Központi fekvésének köszönhetően az Italia Pizzeria könnyedén elérhető, ám azoknak sem kell korgó gyomorral búslakodniuk, akik épp nem hagyhatják el otthonukat vagy munkahelyüket. 11 órától 22:45 óráig a Kecskemét táblákon belül ingyenes házhoz szállítást vállalunk.

A teljes menü, áraink és akciós ajánlataink az italiapizzeria.hu oldalon is megtekinthetők. …És ha valaki már arra jár, ne mulassza el a lehetőséget, hogy rendeljen valami fogára valót!”


Italia Pizzéria és étterem


Italia Pizzéria és étterem

Kecskemét, Hornyik János krt 4.
Tel: 76/327-328, 20/9476-847
Nyitva tartás: hétfőtől-vasárnap 8-23 óráig
Honlap: italiapizzeria.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu