főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A kecskeméti homok egyik mívese170

A csemegeszőlő tudatos nemesítése Mathiász János munkájával indult el Magyarországon. Munkássága nemzetközileg is kiemelkedő eredményeket hozott. Pedig kezdetben egész más pályára készült.

 170 éve, 1838. február 22-én Ádámföldén (Sáros megye, ma: Mosurov-Szlovákia) született. Tanulmányai befejeztével Abaúj vármegyénél írnok, majd röviddel ezután főispáni titkár lett. Ám a hivatali munka nem nagyon érdekelte, mellette 2 holdas szőlőt vásárolt a kassai Rozáliahegyen és az újratelepített szőlőben néhány év leforgása alatt mintegy 1600 szőlőfajtát, köztük számos francia és olasz eredetűt gyűjtött össze. Fajtagyűjteménye cserepes példányaival először az 1873. évi bécsi világkiállításon vett részt, s velük mindjárt első díjat nyert. A váratlan siker Mathiászt a szőlészeti szakterület élvonalába emelte és többfelől is igen rangos meghívást kapott (az orosz cár például felkínálta neki krími szőlőbirtokának vezetői állását). Mathiász azonban az ajánlatokat elutasította.

1880-ban végleg megvált Kassától és a hivatali pályától és életét egészében a szőlészkedésnek akarta szentelni. Előbb a tokajhegyaljai Mádon, majd Szöllőskén vezetett szőlészetet. 1889-ben elfogadta Katona Zsigmond hívását és 1890-ben a filoxérakár elől szőlőtelepét áttelepítette Kecskemétre. A futóhomokon a korábbiaknál nagyobb eredményeket ért el.  Mintegy 3500 hibridet állított elő. Fajtái közül 12 terjedt el nagyobb mértékben (pl. Cegléd szépe, Erzsébet királyné emléke, Ezeréves Magyarország emléke, Kecskemét virága, Mathiász Jánosné muskotály, Szőlőskertek királynője, Szauter Gusztávné muskotály). A világon legismertebb a Szőlőskertek királynője és a Csabagyöngye (Mathiász hibridje, amelyet Stark Adolf nevelt fel). Katonatelepi tanyájáról évente közel egymillió darab vesszőt vittek el telepítésre. Fajtái külföldön is megállták helyüket. Így például 1904-ben California összes szőlőterületének több mint a felén Mathiász fajtákat ültettek.

Szőlőtelepén gyakran fogadott vendégeket. Akik ismerték, nagy tisztelettel beszéltek róla. Számos korabeli író, költő emlékezett meg a nagy borászról-szőlészről. Barátja volt Arany János, Ady Endre és Vikár Béla költő is. "Mathiász János olyan a szőlészetben, borászatban, mint Petőfi a költészetben" - írta Arany János, míg Ady Endre eképpen fogalmazott munkája kapcsán: "E kertek a csodák kertjei". Mayerffi Zoltán ipartestületi elnök így összegezte munkásságát: „Amerika megvolt Kolumbus előtt is, a homok is megvolt Mathiász előtt is: mégis Kolumbus Amerikát, Mathiász pedig a homokot fedezte fel.” A korabeli sajtó egyszerűen csak annyit írt: "Mathiász János, a szőlőbűvész", míg Németh László ezekkel a gondolatokkal búcsúzott el tőle: „Mint a változatok öreg Prosperója jár tőkéi és csemetéi közt, azoknak a vidámságával és öntudatos szerénységével, akiknek a teremtésbe sikerült Isten mellé társul szegődni. Nyolcvanhárom évet élt, teljes munkakedvben. Egy december este még vesszőkiállításokat intézett, éjjel köhécselt s hajnal felé abbahagyta a köhögést.”

 A Kecskemét nevét viselő Mathiász-szőlőket Kada Elek, a város polgármestere versekben örökítette meg:

KECSKEMÉT VIRÁGA
Róna virága volt az én kedves anyám,
A suttogó szellő volt az én jó dajkám,
Őrzöm anyám kincsét:illatot és mézet,
Dalban adom tovább a dajkameséket.

KECSKEMÉT SZÉPE
Hírös Kecskemétnek én vagyok a szépe,
Jár is én utánnam örege, legénye.
Csókom édes, de meg tűz is lobog benne,
Úgy adom, ki kapja, sohase feledje.

KECSKEMÉT KINCSE
„Hírös város” az én drága szülőföldem,
Annak nagy kincsében: homokján születtem.
Hirdetem is hirét, tüzét adom tovább,
Velem áldja nevét a vigadó világ.

Mathiász János emlékét napjainkban többek között az 1986-ban alapított Mathiász János Borrend ápolja. Az Egyesület jelvényén a nagy tudós portréja látható, válla mellett születésének és halálának évszámával. A Borrend a város támogatásával február 26. és március 2. között kiállítás keretében emlékezik meg Mathiász Jánosról. A program helyszíne az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ. A borlovagok célja a névadó szőlőnemesítő munkásságának népszerűsítése mellett a Kunsági Borvidék, ezen belül a Kecskemét környéki borok megismertetése a hazai, és a külföldi borkedvelőkkel.

 Mathiász János Király László György kecskeméti közgazdász, az APEH korábbi elnöke életének alakulásában is komoly szerepet játszott. „35 évvel ezelőtt, harmadikos gimnazistaként azt a feladatot kaptam, hogy az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre történelemből dolgozatot írjak egy olyan személyről, aki szűkebb lakóhelyem kultúrájában jelentős szerepet töltött be. Mathiász Jánost választottam és a híres szőlőnemesítő életrajzát dolgoztam föl. Ez volt életemnek az első olyan momentuma, amikor tudatosan foglalkoztam Kecskemét történelmével. Érdeklődésem ettől kezdve a város felé fordult, doktori disszertációm témája – Kecskemét gazdasági fejlődéseinek lehetőségei - is ebből fakadt.”

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu