A kalandos életű történetíró-püspök200

200 éve, 1809. október 20-án egy tizenhét gyermekes, szegény családban született Horváth Mihály történetíró. Iskoláit Szegeden végezte, középfokú tanulmányait a piaristáknál abszolválta. 1825-től a váci papnevelő intézetben teológiát és történelmet tanult, majd a pesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Négy évvel később pappá szentelték. Ezt követően segédlelkészként többek között Kecskeméten is töltött két esztendőt.

1835-ben, Szent István napja után érkezett az alföldi városba, ahol ötödmagával káplánkodott, de "az Ur mennybemenetele templomában, a plébánián s a hozzátartozó nyolcz leányegyházban 25.000-nél több hivőnek lelki gondozásában így is annyi dolga volt, hogy történelmi tanulmányaira alig szakíthatott időt. Az ország legnagyobb mezővárosának rendetlen, kövezetlen, sáros utczáin sétálni nem volt kedve és csak a kegyesrendieket kereste föl időnkint, hogy könyvtárukban adatokat kutasson pályamunkáihoz, amelyeken szorgalmasan dolgozott". A Gróf Nádasdy Tamás élete, némi tekintettel korára című, valamint Az ipar és kereskedés történetéről szóló akadémiai tanulmányait Kecskeméten írta.

Horváth Mihály
(Rusz Károly metszete)

Később Nagykátán és Nagyabonyban szolgált, mint káplán, majd nevelői munkát vállalt. Az ismeretlen vidéki kispap történettudományi ismeretei révén csakhamar rangos nevet szerzett magának. Három akadémiai jutalmat nyert és az Akadémiának 1839-ben levelező, 1841-ben pedig vidéki rendes tagjává választották. 1844-től a bécsi Theresianumban a magyar nyelv és irodalom tanára lett. Óráin nagy hangsúlyt fektetett a magyar nyelv sajátosságainak megismertetésére. 1848-ban csanádi püspök, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. A papi nőtlenség eltörlését és az egyházi javak elkobzását szorgalmazta. A katolikus egyház kiközösítette, papi hivatalától eltiltotta, a haditörvényszék pedig utólag felségsértés vádjával halálra ítélte, és jelképesen fel is akasztatta. Csak jelképesen, mert addigra kalandos körülmények között megszökött az országból. Egy ideig Kecskeméten, azután Szeged környékén bujdosott, majd Brunszvik Teréz segítségével, mint inas külföldre menekült.

Tizennyolc évig tartó száműzetése alatt elsősorban irodalmi munkásságának élt, külföldi levéltárakban kutatta a magyar okleveleket. Csak 1867-ben, Eötvös Józsefnek, az Akadémia elnökének közbenjárására jöhetett ismét Magyarországra. Szeged követe lett, majd Deák Ferenc halála után az ő budapesti képviselői helyét vette át a parlamentben. A Magyar Történelmi Társulat, a Kisfaludy Társaság, az Országos Közoktatási Tanács és az MTA Történeti Osztályának elnöke volt. A király tanárnak hívta a trónörökös mellé és címzetes püspökké nevezte ki. Egészsége megromlása miatt nem sokkal később visszavonult és a csehországi Karlsbadba utazott gyógykezelésre. Ott hunyt el 1878. augusztus 19-én.

"Idegen földön szűnt meg dobogni a szív, mely jó és rossz napokban együtt érzett a hazával" – írta a legnagyobb magyar napilap, a Pesti Napló. – "Idegen földön merevedett meg a kéz, mely a magyar nemzet egyik legfontosabb és legnagyszerűbb korszakának történetét aranytollal írta meg. […] Feladatát mint valódi történetíró fogta fel; felülemelkedve minden párt-szenvedélyen, csak az igazságot tolmácsolta és a szereplőkről a történetírói objektivitás magaslatáról ítélt."

(Forrás:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Márki Sándor: Horváth Mihály  *Pesti Napló, 1878  *Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái  *Vasárnapi Újság, 1878)