Kiegyensúlyozottság, harmónia, lendület… Ilyen szavak jutottak eszembe, amikor hallgattam, hogyan mesél a munkájáról és az életéről az ismert és sikeres vállalkozó, a SZIMIKRON Kft. vezetője, a megyei iparkamara elnöke. Gaál József azt vallja, minden jól működő rendszerhez egy elhivatott csapat, jó munkatársak közössége szükséges. Akár a cégről van szó, akár a családról…

- Mint sokak életében, az enyémben is meghatározó szerepet játszott a gyermekkor - meséli Gaál József. - Azt hiszem, talán a kiegyensúlyozottságom is azoknak az élményeknek köszönhetem, amiket a meglehetősen népes családomban kaptam. A szüleim sokat dolgoztak, így a testvéremmel együtt néha egész napokat töltöttünk a nagyszüleinknél, akik szintén Kecskeméten laktak. Rengeteg szeretetet, türelmet kaptunk tőlük, s bár nem volt könnyű az életük - hiszen a háborúban mindent elveszítettek - csupa vidámságra, szépre emlékszem ezekből az évekből. Ünnepeken együtt volt a nagy család minden tagja, s ez az összetartás megmaradt a mai napig…
Az iskolában jó tanuló voltam, sima út vezetett a Katona Gimnáziumba. Ott vált számomra meghatározó élménnyé a röplabda. Igaz, a mai eszemmel már nem engedném, hogy a sport a tanulás rovására menjen, de a mérkőzések, a bajnokságok révén egy életre megtanultam, mit jelent egy célért küzdeni, harcolni, soha fel nem adni. Középiskola után a GAMF-ra kerültem, ahol a röplabdázás kezdeti lendületét sikerült szerencsésen lefékeznem, így államvizsgát tettem 1980-ban. A Szerszámgépipari Műveknél kezdtem dolgozni, de hamarosan felébredt bennem az ambíció, a vágy, hogy jó lenne többet, valami különlegeset csinálni. Amikor 1984-ben a cégnél megalakult az értékesítési csoport, szívesen mondtam igent az új feladatra, mert a piac, a marketing mindig is érdekelt. Egy vállalati küldöttség tagjaként hamarosan Kínában képviseltem a céget. Az életem lassan fordulatot vett, mert az időközben elkezdett egyetemi mérnöki tanulmányaimat abbahagyva inkább a Külkereskedelmi Főiskolára iratkoztam be, és ott szereztem másoddiplomát marketingből… Aztán jöttek a rendszerváltás évei, a piacgazdaság kialakulása, s a vállalatot átszervezték. A Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlásával pedig hamarosan olyan mértékben visszaestek a megrendeléseink, hogy a céget fel kellett számolni. Hogy mégis megmentsük, néhányan – némi összegyűjtött pénzzel – 1992-ben megalapítottuk a SZIMIKRON Kft.-t, ahol ugyanazt a korábbi tevékenységet folytattuk tovább, csak 170 helyett 28 kollégával. Kezdetben az én irányításom alatt, később Kertész József kollégám, társam is csatlakozott a cégvezetéshez. Hosszú évek munkájával sikerült a vállalatot megszilárdítani.  Két év után már nyereségesek voltunk, az elmúlt évben félmilliárdos árbevételt könyvelhettünk el. Persze mindennek a hátterében szívós küzdelem, folyamatos innováció és rengeteg munka áll. A budapesti és a miskolci műszaki egyetemmel együttműködve nagyon komoly termékfejlesztést folytatunk. Nemrégiben olyan terméket szabadalmaztattunk, amely a világon egyedülállónak számít…

- Cégvezetőként is, a kamara elnökeként is rengeteg a feladata. Jut idő emellett a családjára is?
- Sajnos nem annyi, amennyit szeretnék, de igyekszem. Zsombor nevű fiam már harmadéves egyetemista az Iparművészeti Egyetemen. Építészetet tanul és nagyon büszke vagyok rá. Igaz, kezdetben nem bántam volna, ha a cégnél a nyomdokaimba lép, de most már örülök, hogy ezt a pályát választotta. Mert az építészet, építőművészet egy csodálatos dolog: kicsit művészeti, kicsit műszaki. Hogy a fiam a génjeiben ezt örökölte, az nem csoda, hiszen a felmenőink között is bőven vannak művészek, amatőr vagy profi festők például. Utóbbiak közül való Domby Lajos, aki a kecskeméti Református Kollégium művész-tanára volt, és részt vett az Újkollégium tervezésében is…

- Ötvenéves születésnapját ünnepelte nemrég. Sok vagy kevés ez a kerek szám?
- Ha úgy vesszük, hogy valaminek a közepe, akkor remélem, hogy a szebbik fele még hátravan. De ötven év a világmindenség szempontjából csak egy pillanat. Én valahol a világ, a természet része vagyok, aki – ha kell - alakítja a környezetét, de nem tapossa el a porban futó bogarat, mert az is a Jóistennek a teremtettje. Bármi történik körülöttem és bennem, azt próbálom egy rendszer részeként értelmezni. Nem tudom, mi vár még rám, de azt hiszem, az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a harmóniát, és valamit mi is hozzátegyünk a világ folyásához. És persze fontos, hogy legyenek körülöttünk olyanok, akik szeretnek, akiket szerethetünk. És legyen körülöttünk szépség, amire rá lehet csodálkozni. Egy gyönyörű épület, festmény, amit órákig lehet csodálni, egy szép zene, vagy egy Ady-költemény... Mert valahol én sem vagyok egyszerűen egy műszaki ember. Egy humanista  műszaki. Vagy műszaki humanista. Mindkettő találó kifejezés…