főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 15.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A feltaláló vegyészmérnök80


80 éves dr. Faragó Ferenc örökifjú vegyészmérnök. Nevéhez több találmány is fűződik. 55 éve él és dolgozik Kecskeméten: 5 évig a Konzervgyárban, 33 évig a Megyei Kórház laboratóriumában, és nyugdíjasként, de továbbra is teljes aktivitással immár 15. éve a Bagoly Egészségházban. Fiatal-nyugdíjas külseje miatt korából legalább 15 évet észrevétlenül letagadhatna.

Dr. Faragó Ferenc fiatalon 

Hogy nem tespedtem el, szellemileg is, fizikailag is fiatalos maradtam, talán ez a genetikának köszönhető, mert mindig fiatalabbnak néztem ki a koromnál, de azért tettem is érte. Az agyat, hogy ne lustuljon el, folyamatosan működtetni kell, a célnélküli tétlenkedést én nem ismerem – mondja Faragó Ferenc, amikor hosszú, eredményes életét próbáljuk felidézni.  

Úgy tudom, falun nőttél fel, tehát nem születhettél bele a laboratóriumba. Hogy lettél mégis vegyészmérnök?
Jászszentandráson, egy Szolnok megyei kisfaluban születtem és nevelkedtem. A nyolcosztályos középiskolát 1942-ben kezdtem a Jászapáti Gróf Széchenyi István Gimnáziumban, ahova a Zilahy Lajos és Németh László írók által kezdeményezett Országos Tehetségmentő Akció keretében Horthy-ösztöndíjasként kerültem. Apám ácsmester volt, rengeteget és becsületesen dolgozott, de az én taníttatásomat nem bírták volna anyagilag. 100 jelöltből, akiket a környező megyék területéről az iskolák küldtek előzetes kiválasztás alapján, 10 diákot vettek föl. Havonta 100-100 pengőt fordított ránk az alapítvány, ami akkoriban nagyon nagy pénz volt.

Munka közben 1957-ben
55 éve jöttél Kecskemétre, az egyetem elvégzése után azonnal. Gondolom, jól érzed magad, megtaláltad számításaidat.
1954-ben szereztem diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán. Friss diplomával, „világmegváltó” önbizalommal kezdtem dolgozni az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban. A napi termelési feladatokat elláttam, de a fejlesztések, az újítások érdekeltek jobban. Mi gyártottunk Magyarországon először zöldségalapú levesporokat. Az ízjavítóként használt nátrium-glutamátot is – amely a Vegeta alapanyaga - helyben állítottuk elő a diplomamunkám alapján.

Öt sikeres év után mégis az egészségügyet, a megyei kórházat választottad. Miért?
1959-ben Réthy Aladár főorvos invitálására mondtam igent. Szakmailag tájékozott voltam, és ráéreztem, hogy az analitikai kémia kezd teret hódítani az egészségügyben. Egy sor betegség élettanilag már jól körvonalazódott, de nem állt rendelkezésre a megfelelő diagnosztika. A kórházakban nagy szükség volt kémikusokra, még a ’70-es évek orvosi laboratóriumaiban is a vegyészeké volt a főszerep. Kémiai módszerek sokaságát próbáltuk ki és alkalmaztuk. Visszagondolva úgy érzem, jól döntöttem, jó időben kerültem jó helyre, kedvemre kísérletezhettem, kutathattam, amihez jó partnereket találtam a főorvosok között. Így születhettek, közös munkával a találmányok.   

Konzerválás nátrium-glutamáttal 1957-ben

A ’70-es évek végén, amikor fiatal orvosként a kórházba kerültem, azt érzékeltem, hogy nagyon népszerű vagy. Mi a főorvosi karral alig érintkezhettünk, elképzelhetetlen volt, hogy az ebédlőben egy asztalhoz üljünk, és irigykedve, értetlenül néztük, hogy te velük ebédelsz. Később tudtam csak meg, hogy ennek hátterében komoly szakmai együttműködés áll.
Az 1975-85 közötti évtized életem legtermékenyebb időszaka volt. A zsír- és szénhidrát-anyagcsere megbetegedések vizsgálata egyszerű, gyors laboratóriumi eljárásokat igényelt. Benedikt főorvossal különösen szoros volt a kapcsolatom, egy időben a nagyvizitekre is behívott. Lusztig professzorral és Bruncsák főorvossal is együtt munkálkodtam az érelmeszesedéssel kapcsolatos diagnosztika kifejlesztésében. A zsíranyagcserét vizsgálva olyan triglicerid meghatározást sikerült előállítanom, amelyet a Reanal gyár országosan forgalmazott tesztcsomagként az egészségügyi laboratóriumoknak. Ez volt az első magyar diagnosztikai teszt. Jancsó és Harmos főorvosokkal szűrővizsgálatokat végeztünk a koleszterin és a triglicerid magyar normál értékeinek meghatározására. A szénhidrát-anyagcsere vizsgáló módszereihez egy új vércukor meghatározást dolgoztunk ki, amely magyar szabadalom lett, és a Magyar Tudományos Akadémia Izotóp Intézete forgalmazta. Időközben, több mint 20 évig részt vettem a laboratóriumi asszisztensek képzésében, míg a Bács-Kiskun Megyei Kémikusok Egyesületének nyolc évig elnöke voltam.

Feleségével 1980-ban
Ilyen tevékeny, sikeres aktív évek után nem féltél a nyugdíjas évektől? Az emberek egy része a megérdemelt nyugdíjas éveit semmittevéssel tölti.  
Általában előre tervezek, mindig tevékeny voltam, a nyugdíjas éveimet is így terveztem. 1989-ben gazdasági munkaközösséget alakítottam feleségemmel gyógynövény alapú kozmetikumok gyártására. A termékek közül a Zita Gingovit néven ismert íny- és fogápoló lett a legkedveltebb, de vannak más készítményeink is: aranyeres panaszokra oldat, kézkrémek, arckrémek, hajszeszek, fényvédők. 1994-ban kerestetek meg ti, hogy vállaljam az Egészségház laboratóriumának szakmai irányítását, amit azóta is nagy örömmel végzek. A Bagoly Egészségház összekapcsol az emberekkel, az egészségüggyel, ami a nyugdíjas éveimben egyre fontosabbá válik. Ebben az emberségre hangolt Egészségházban a jó szakmai társaságot is megtaláltam, és segítséget kapok egyéb problémáimra is.

Dr. Pongrácz József

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu