„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”

„Viszontagságos évekkel indult. Az első 10 esztendőben 5 helyen tartottunk órákat. Először a Béke Általános Iskola, majd az Óvónőképző Intézet, azután a Megyei Kórház és a Bányai Júlia Gimnázium biztosított helyiségeket az oktatáshoz. Végül a Sport utcában kaptunk önálló épületet. Tanítottunk raktárban, alagsorban, a lányok – ha kellett – udvart ástak, növényeket ültettek, függönyt varrtak. De örültünk annak, hogy hosszas előkészítés után végre megkezdődhetett a nappali tagozatos ápolóképzés” – emlékezett a kezdetekre évekkel ezelőtt Zéman Pálné, az intézmény első igazgatója.


Az Ápolónőképző Iskola első tanévnyitó ünnepségét 1958. szeptember 9-én tartották. Az évfolyamra 51-en iratkoztak be, valamennyien 18 évnél idősebb lányok. A „Tantestület” mindössze három főből – 1 iskolavezető és 2 szakoktató – állt. A tanítás 6 hét próbaidővel indult, ezalatt a legfontosabb alapdolgokat sajátították el a tanulók. Ekkor dőlt el az is, hogy kik alkalmasak erre a pályára. Az oktatás két évig tartott. Az első, elméleti év után a második év a gyakorlattal telt, hogy a lányok megtanulják az önálló munkát. „Abban az időben óriási szükség volt az ápolónőkre. A megszüntetett apácarendek munkáját kellett folytatnunk” – mondja Zémanné Jutka néni. „A lányok hivatásszerűen szerették a szakmát. Nem véletlen, hogy később szinte mindegyikük vezető pozícióba került, osztályos főnővérek, első asszisztensek lettek.”

Lantos Józsefné Dely Irén, az 1962-ben végzett évfolyam egyik tagja a 40 éves osztálytalálkozóra készült könyvében így vallott iskolájáról: „Mi még apácákkal is dolgoztunk ápolási  gyakorlataink alatt, akiktől szeretetet, békét, igazi ápolást tanultunk. Nemcsak szigorú nevelés volt ez, hanem nagyon kemény tanulás és munka egyszerre... Mi egy életen át égetjük a lámpást, amely egy angol elődünk, Florence Nightingale óta jelkép az ápolónők mindennapjaiban. A háború ideje alatt éjszaka sem hagyta magukra a sérülteket. Kezében egy lámpással világított, figyelt, hogy hol kell vigaszt nyújtani, fájdalmat csillapítani. Ma már csak a lelkünk odaadásával lángol hivatásunkért a lámpás, melyet negyven év után sem fújtunk el.”

Az iskola az elmúlt fél évszázad alatt sok változáson ment keresztül. A jelenlegi, Nyíri úti épületbe 1986-ban költöztek, Szent-Györgyi Albert nevét pedig épp 35 éve, 1988-ban vették föl. Az intézmény fejlődése töretlen, napjainkban a dél-alföldi régió egyik vezető egészségügyi szakképző helye.