60 éves Ujhidy Tibor sportvezető, ügyvezető igazgató. Baján született 1955. szeptember 19-én. Általános és középiskoláit Kecskeméten végezte, 1974-ben a Katona József Gimnáziumban érettségizett. Néhány évig a hírös városban, a Fémipari, illetve az Ezermester Szövetkezetnél dolgozott, majd 1980 és 1982 Budapesten elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola mérlegképes könyvelői szakát. Ezt követően több kecskeméti cég gazdasági tevékenységét irányította. 1995 óta családi vállalkozásban, a Kulcs-Adó Kft. ügyvezető igazgatójaként adó- és befektetési tanácsadói munkát is végez. Egész életét betölti az asztalitenisz iránt érzett szeretete. 1965-ben, tízévesen lett először igazolt sportoló, míg két évvel később már a Spartacus Sportkörben versenyzett. Egyesülete később megszűnt, 1987-ben azonban a klubot Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér néven újjászervezte. Szakosztályvezetőként, majd ügyvezető elnökként az ország meghatározó asztalitenisz egyesületét építette fel – több Eb-érem, közel száz magyar bajnoki érem, Extra Liga csapatbajnoki és Szuper Liga nemzetközi kupában elért 1-3. helyezések jelzik az elmúlt évek sikereit. Sportvezetői tevékenysége mellet rengeteg országos és kecskeméti sportszakmai anyag elkészítésében vett részt; Kecskeméti Sportalmanach címmel 2003-ban önálló kötete is megjelent. Számos sportrendezvény létrehozója, szervezője: Sportkarácsony, Kecskemét Városi Sportnap, Kecskeméti Sportbál, Kecskeméti Nagy Sportágválasztó, Éjszakai Forgatag. Az Év Sportolója Díj alapítója (9 kategóriában Kecskemét legjobbjai kapják). A Kecskemét-Rüsselheim testvérvárosi sportkapcsolatok egyik szervezője. 1992 óta a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége elnöke. 1997-től két cikluson át a Sportegyesületek Országos Szövetségi elnökségi tagja, 2005-től szintén két ciklusán át a SOSZ alelnöke, a 90-es évek közepétől 3 cikluson keresztül a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökségi tagja, 2005 és 2009 között Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális Bizottságának tagja, 16 évig a sportbizottság állandó meghívottja volt. 2006 óta a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a MOB Sportegyesületi Bizottságának tagja. 1997-ben és 2006-ban SOSZ Emlékéremmel, 1999-ben Kecskemét Sportjáért Díjjal tüntették ki.

„Anyai ágon bajai, apai ágon kecskeméti családból származom. Szüleim a hírös városban éltek, édesanyám azonban a Duna-parti városba hazament szülni, így én ott láttam meg a napvilágot. Gyermekként már természetesen Kecskeméten cseperedtem fel, Baján csak elsősorban a nyári szüneteket töltöttem a rokonoknál. A Sugovica-parti város azonban mind a mai napig a szívem csücske. Ha arra járok, az első utam mindig a Türr-emlékműhöz vezet, beleszippantok a levegőbe, és rögtön úgy érzem, megérkeztem!


Édesapám pénzügyi szakember lett, élete utolsó aktív éveiben egy lajosmizsei cég gazdasági igazgatójaként dolgozott. Ő, sajnos, tavaly ősszel elhunyt, édesanyám azonban még örömünkre, köztünk él. Gyerekei felnevelése után – testvérem, László ma már az AUTÓFLEX-KNOTT Kft. vezérigazgatója – a Habselyem Kötöttárugyár készáruraktárának vezetője volt. Vele szinte mindennap találkozunk, hiszen alig kétszáz méterre tőlünk, a közelünkben él.

A Széchenyi körúton, a legendás Kuti Butiktól nem messze laktunk, ott gyerekeskedtem. A szülői házat körülbelül másfél évtizede le kellett bontani, azóta a Petőfiváros a szűkebb otthonunk. A Czollner téri Általános Iskolába jártam. Anyu ugyanis abban az időben az Ótemető utcai Ruhaipari Szövetkezetben dolgozott. Reggelente fogta a kezemet és együtt indultunk, ő munkába ment, engem pedig az iskolába vitt. Osztálytársaimmal jól kijöttem, többségükkel ma is tartom a kapcsolatot, de azért azt nem mondhatnám, hogy sűrűn találkozunk. A tanárok tanárát azonban Vass-Eysen Ervinné személyében ott ismertem meg, osztályfőnökünkre és kémiatanárunkra ma is úgy tekintek vissza, mint a nagybetűs PEDAGÓGUS-ra.

Az általánosban jó tanuló voltam, szüleim javaslatára »erős« iskolában, a Katona József Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Családi tradíció ez nálunk, apák-gyerekek-unokák – legalább 7-8 Ujhidy – a Katona diákja volt. Két tanáregyéniség volt rám ott nagy hatással. Osztályfőnököm, Hordós Károly irodalomtanár, akinek rendkívüli precizitása kapott meg, ő mindig nyugodt légkört tudott maga körül kiépíteni, fegyelmet tartott, de szeretett bennünket, és persze Dunszt Frici bá, testnevelő tanár.

Érettségi után három évig kecskeméti cégeknél – Fémipari Szövetkezet, Ezermester Szövetkezet – segédmunkásként dolgoztam. A kétkezi munka is segített abban, hogy megkomolyodjak. Hallva édesapám munkahelyi beszámolóit, megtetszett a pénzügyi szakma. Sikeresen jelentkeztem a Számviteli Főiskolára, ahol 1982-ben üzemgazdász diplomát szereztem. Azóta is ezen a területen dolgozom: voltam az APEH előd szervezeténél revizor, több cégnél gazdasági igazgató, és immár húsz éve saját, családi vállalkozásomban is adó- és befektetési tanácsadással foglalkozom.

Esküvői fotónk

Feleségemet még a »daliás« időkben, a Mezőgép KISZ-klubjában ismertem meg. 1985-ben kötöttük össze életünket. Erika előbb óvónői végzettséget szerzett, ma már fejlesztőpedagógusként dolgozik. Három gyermekünk született: Amarilla a Pannon Egyetem biomérnök-radiológus mester szakán végzős hallgató, Alina a Corvinus Egyetem mesterszakos hallgatója, míg Arián a Katedra Középiskolában másodéves diák.

Ahogy teltek az évek, a sport egyre inkább betöltötte az életemet. Már az iskolában, az úttörőházban és még az üdülések során is sokat pingpongoztam. Megragadott ez a sport, és 10 éves koromban a sulival szemközti klubban elkezdtem asztaliteniszezni. A Petőfi Sportkör azonban hamarosan megszűnt, így tizenkét évesen az országosan is ismert, másod-, illetve harmadosztályban szereplő Kecskeméti Spartacusba Sportkörbe igazoltam. A Hosszú utcai Általános Iskola csarnokában az edzés mindig az asztalok fölállításával, a villanyvezeték kihúzásával kezdődött. Kezdő játékosként, eleinte tíz percet játszhattunk, azután át kellett adnunk a helyet az »öregeknek«, s amikor ők végeztek, ismét jutott nekünk tíz percnyi játékidő, majd elpakoltuk a szereket.


Kihagyásokkal ugyan, de közel húsz évig voltam aktív versenyző. Egyéni sikerekkel nemigen büszkélkedhetek – megyei és területi versenyen voltam 1-3. helyezett –, csapattagként azonban még az NB I/B-ben is játszottam. Valójában azért is tetszett meg ez a sportág, mert a klasszikus csapatsportágakkal szemben itt nemcsak a játékosok egyike, hanem az egyik »főszereplő« lehettem. A magam egyéni teljesítményét is bele kellett tennem az eredménybe, ugyanakkor egymásért, a csapatért is kellett küzdenem.

A főiskola elvégzése után még néhány évig pingpongoztam, majd sportvezető lettem. A 80-as évek közepén edzéseink átkerültek a Széchenyi-sétányi csarnokba. A BÁCSÉP egykori kiszolgáló épülete – korábban többek között étkező és raktár funkciót töltött be – már bontásra ítéltetett, de sikerült megszerezni, s mielőtt porrá rombolták volna, beköltöztünk. Csövek között raktuk fel az asztalokat, fűtés nélkül, »csonthidegben« edzettünk, de a mi otthonunk volt! A következő években sokat költöttünk rá, felújítottuk, majd a rendszerváltás után nemcsak a használati, hanem a tulajdonjogot is megszereztük.


Büszke vagyok arra, hogy egykori anyaegyesületem újbóli felépítésében, a létesítmény-komplexum kialakításában, fejlesztésében részt vehettem! Természetes örömmel tölt el az is, hogy vezetésem alatt a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér az ország meghatározó asztalitenisz klubja lett – több Eb-érem, közel száz magyar bajnoki érem, Extra Liga csapatbajnoki és Szuper Liga nemzetközi kupában elért 1-3. helyezések jelzik sikereinket. Mindezek mögött persze rendkívül komoly munka folyik. Ennek a »lángoló« akaratnak köszönhető az is, hogy a klub mára már »önjáró«. Természetesen ezért nagyon sokat kell tennünk folyamatosan, a minden napokban. Fodor Miklóssal, aki mindenben a jobb kezem, indítottuk el 7 évvel ezelőtt az Éjszakai Forgatag nevezetű, azóta már országos hírű közösségi programunkat. Kecskemét önkormányzati irányítóival is egyre jobb a kapcsolatunk, s ez nem kizárólag anyagi támogatást jelent. A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége elnökeként több Kecskemét város szintű kezdeményezést indítottam el. Az elsők között vettük át és szerveztük meg a Nagy Sportágválasztót, mi indítottuk el a rászoruló gyerekeket segítő Sportkarácsonyt, a Sportnapot és a Sportbálat, az Év Sportolója díjazást, amelyek lassan  városi üggyé váltak, és amelyeket Kecskemét felelős vezetői is fontos, támogatható programokként ítélnek meg.


A hatodik ikszhez érkezve talán egy kicsit bölcsebb, higgadtabb, céltudatosabb lettem. Örömmel tölt el, hogy bizonyos fajta tisztelet is kialakult irányomban. Országos szervezetek vezetőjeként is gyakran kapok felkérést szakmai anyagok elkészítésére, véleményezésére, előadások tartására. Gondolom, ez irányú felkéréseimet az is indokolja, hogy mindenféle politikai felhang nélkül, kizárólag sportszakmai alapon fogalmazom meg gondolataimat.    Tudásomat, tapasztalataimat még sokáig szeretném kamatoztatni a város, de akár az ország sportéletében is. Álmom, s remélem, hogy nem csak álom marad, hogy a Széchenyivárosban, a Széchenyi-sétányon, ahol a csarnokunk áll, egy több generációt összefogó parkot hozzunk létre, ahol minden korosztály megtalálja majd a kikapcsolódási lehetőségét!


Talán abban különbözöm több egyesületi vezetőtől, hogy én a klubom mellett nagy hangsúlyt fektettem arra is, hogy Kecskemét szintjén, a sporttársadalom közösségi gondolkodását fejlesztő rendezvények is megjelenjenek a város sportéletében. Megköszönöm mindenkinek, aki csak hozzá tett bármit is személyiségem fejlődéséhez, munkámhoz, segítette, vagy gátolta, de mindenképpen alakította életem, munkásságom. Hiszem – lett légyen az élet bármely területe –, összefogással, közös munkával maga és mások boldogulásáért csodákra képes az ember.”