|
|
VALLOMÁS: Retkes Anna testnevelő tanár85
85 éves Retkes Anna testnevelő tanár, az Óvó- és Tanítóképző Főiskola Testnevelési Tanszékének korábbi vezetője. Orgoványon született 1931. augusztus 6-án. A négy elemit szülőhelyén járta ki, a nyolc gimnáziumi osztályt Nagykanizsán és Kecskeméten végezte, 1950-ben az Állami Szenczi Molnár Albert Leánygimnáziumban érettségizett. Ezt követően tanulmányait Budapesten, a Testnevelési Főiskolán folytatta. Diplomája átvétele után Kecskeméten telepedett le. 57 évig tanított teljes óraszámban: 1954-től a SZÖVOSZ (napjainkban ÁFEOSZ) által alapított középiskolában, 1960-tól az Óvó- és Tanítóképző Főiskolán tanított, évekig a testnevelési tanszék vezetője volt. 1991-ben, első nyugdíjazását követően, az akkor induló ÁFEOSZ tanára lett, ahol további húsz évig oktatta még a diákokat. 2011-ben ment végleg nyugdíjba, de különböző korosztályoknak azóta is rendszeresen tart foglalkozásokat. Közel hat évtizedes szakmai pályafutása során a tanítás mellett edzőként is szép sikereket ért el. Emellett jegyzeteket, oktató filmeket, pályamunkákat lektorált, előadásokat, továbbképzéseket tartott Magyarországon és külföldön is, valamint államvizsga elnöki feladatokat is ellátott. Tanított külföldi hallgatókat a Kodály Intézetben, dolgozott a Katona József Színházban, a Bagoly Egészségházban és a művelődési központban is. Elkötelezett, magas színvonalú pedagógusi tevékenységéért számos elismerést kapott: Kiváló sportmunkáért, A Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kiváló Munkáért kitüntető jelvénye, a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem ezüst fokozata, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola Főiskoláért kitüntetése, Pedagógus Szolgálati Emlékérem … stb. Példamutató oktatói munkája elismeréseként 2015-ben a Kecskemét Városért Oktatási Díjat is átvehette.
Városi lányként anyám egy ideig nehezen szokta meg az ottani életet, de azután ő is jól beilleszkedett a település életébe, például főzőtanfolyamot szervezett az asszonyoknak. Hozzá hasonlóan apámat is nagyon szerették, becsülték az orgoványiak, igaz, ő is sokat tett mindezért. Az iskolában ő lett az igazgató, a templomban a kántor, írni-olvasni tanította az idősebbeket, könyvtára állandóan közkézen forgott. Sajnos, nagyon fiatalon halt meg! Büszke vagyok arra – számomra az egyik legnagyobb kitüntetés –, hogy évtizedekkel később, egy nagymama, amikor hozta hozzám az unokáját, így bátorította: »Nagyszerű kezekbe kerülsz, már az édesapja is jó ember volt.« Édesanyám hosszabb ideig élt köztünk, de már annak is 32 éve, hogy ő is itt hagyott bennünket.
Kislányként
Eleven, mondhatni égetnivalóan rossz falusi gyerek voltam. Két fillérért akár az eperfára is fölmásztam vagy éppen beugrottam a pocsolyába. Előfordult, hogy koszos ruháimat látva nem mertem hazamenni, s csak miután a gyógyszerészék kimosdattak, lett bátorságom anyám szeme elé kerülni. A négy elemit szülőhelyemen végeztem, majd anyai nagyszüleimnél lakva Nagykanizsán, a Notre Dame Leánygimnázium tanulója lettem. A sport iránti indíttatásomat az ott töltött éveknek köszönhetem. Testnevelő tanárom, Mohos Éva óriási hatással volt rám, ma is hallom a fülemben, ahogy biztat: »Kislányom, belőled majd jó testnevelő lesz!« Évekkel később, amikor a Testnevelési Főiskolán felvételiztem, összefutottam vele. Egymásra csodálkoztunk, együtt örültünk annak, hogy egykori jóslata megvalósulni látszódott.
Abban az időben még nem egy sportágra szakosodtunk, a Testnevelési Főiskolán mindenbe bele kellett kóstolnunk. Persze nem a tenisz lett végül a választott sportom, és kézilabdázó, rúdugró vagy középtávfutó sem lettem, pedig ezeket a sportágakat igen kedveltem. Alacsony termetem miatt a TF-en a tornát javasolták nekem, így váltam azután tornásszá. Korábban is volt már kapcsolatom ezzel a sportággal: tízévesen, első versenyemen az egyszerű kis gyakorlatom után a szépen kitartott megállás helyett nagy izgalmamban elszaladtam, nevettek is rajtam rendesen. Ballagásom napján a TF bejáratánál Az egyetem elvégzése után, 1954-ben Kecskeméten kaptam állást. Az ezt követő 57 évben – 80 éves koromig – végig teljes óraszámban a hírös városban tanítottam. Előbb az úgynevezett SZÖVOSZ-középiskola (napjainkban ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium) tanára lettem, majd 1960-tól több mint három évtizeden át az Óvó- és Tanítóképző Főiskolán tanítottam, évekig a testnevelési tanszék munkáját is irányítottam. 1991-ben, első nyugdíjazásomat követően hívtak az ÁFEOSZ-ba, hogy pedagógusi munkámat ott folytassam. Az invitálásra igent mondtam, és az akkor újraindított intézményben további húsz évig oktattam még a diákokat. 2011-ben onnan mentem másodszor, végleg nyugdíjba.
Fő munkahelyeimen túl máshol is vállaltam munkát, óraadóként tanítottam a Zrínyiben, a Bányaiban, voltak vendéglátós és ipari iskolás tanítványaim is, de tartottam foglalkozásokat dadusoknak, óvónőknek, a szegedi tanárképző testnevelő tanárainak, a Kodály Intézet külföldről érkezett hallgatóinak, a Katona József Színház művészeinek és a Bagoly Egészségház túlsúlyos betegeinek is. Mindig vallottam: az a jó testnevelő, aki egyrészt sikerélményhez tudja juttatni a diákját, másrészt – hogyha észreveszi a gyerek lógó orrát – mindig talál legalább három percet arra, hogy elbeszélgessen vele. Sajnos, a mai pedagógusok már nemigen hallgatják meg tanítványaikat, nagy a rohanás, erre már nem jut idő. Az ÁFEOSZ-ba még gyakran be-bejárok, szinte várnak rám az ott tanulók. Vagánynak mutatják magukat, de magányosak és sok-sok gonddal küszködnek. Ha meglátnak, kiöntik a szívüket, s egy kissé már ettől megkönnyebbülnek.
De az egész oktatási rendszer is hasonló problémákkal küzd. A mindennapos testnevelés bevezetése jó kezdeményezés, nincsenek meg hozzá azonban se a személyi, se a tárgyi feltételek. Az összevont órákon a fiúk és a lányok terhelését nehéz megoldani, hiszen nem lehet azonos feladatokat végeztetni velük. Ugyanakkor tudjuk, hogy ha egy mozgást rosszul tanul meg a gyerek, hatvanszor kell jól megcsinálni ahhoz, hogy a hibás mozdulat ne idegződjön be. A teremhiányról meg ne is beszéljünk…
A tanítás mellett edzősködtem, több kecskeméti vállalat tornacsapatának munkáját is vezettem, ezekkel az üzemi együttesekkel az országos szpartakiádokon háromszor is győzni tudtunk. De nem csak tornászaim voltak, például a Barneválnál röplabdacsapatot is edzettem. A művelődési központban én tartottam meg az első aerobikórákat – mindez több évtizeddel ezelőtt történt –, azután 2000-ig folyamatosan voltak ott csoportjaim. A tanítást egyébként mindmáig nem tettem le véglegesen, a napokban is kerestek telefonon – egy asszonyokból álló baráti kör nagyon ragaszkodik hozzám –, hogy ősztől ugye folytatjuk a munkát. Az idő múlik már felettem, de még nem tudtam nemet mondani nekik.
Közel hat évtizedes szakmai pályafutásom során munkámért számos elismerést, kitüntetést kaptam. A legnagyobb ajándéknak azonban azt tartom, ha egy egykori tanítványom, amikor valahol meglát, odajön hozzám és megkérdezi: »Anci néni, miben tudnék segíteni?« Nagy öröm számomra az is, hogy a szintén pedagógus pályát választó unokahúgomat a közelemben tudhatom. Anikó sokat segít nekem, néha egy keveset én is viszonozni tudok neki. Biztos vagyok abban, hogy a felém áradó szeretetéből bőven jut a Kodály iskolás tanítványainak is.
Mindenki hisz valamiben, valakiben. S bár nem vagyok egy buzgó templomba járó, mégis naponta azzal kelek, hogy »Uram, köszönöm, hogy felébredtem!«, és esténként úgy fekszem le, hogy elmondom: »Uram, köszönöm, hogy talán nem haszontalanul töltöttem el ezt a napot!«”
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||