|
|
VALLOMÁSOK: Rapcsányi Lászlóné ny. közgazdász, tanár8080 éves Rapcsányi Lászlóné nyugdíjas közgazdász, tanár. Nyíregyházán született 1934. augusztus 8-án. Tanulmányait szülővárosában, a Zrínyi Ilona Leánygimnáziumban, illetve már felnőtt fejjel a fővárosban, a Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskolában és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. 1952-ben férjhez ment és Helvéciára költözött. Naponta járt be kecskeméti munkahelyére, a Fűszer- és Édességkereskedelmi Vállalat statisztikusa volt. Egy év múlva Kecskeméten béreltek lakást, azóta a hírös városban él. 1960-tól a KPM Közúti Igazgatóságánál dolgozott, azután az Építési és Szerelőipari Vállalat statisztikusa, majd pénzügyi csoportvezetője lett. 1965-től 2004-ig a Közgazdasági Szakközépiskolában (1985 óta Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola) közgazdasági tantárgyakat tanított. 1970-ben az országos tanulmányi versenyen négy tanítványa az első tíz közé került. Diákjai a különböző megmérettetéseken a későbbi években is folyamatosan sikerrel szerepeltek. Kimagasló pedagógusi munkájáért 2004-ben Kecskemét Városért Oktatási Díjat, volt tanítványainak felterjesztése alapján 2010-ben Pro Honore életműdíjat kapott. „Egyszerű polgári családból származom. Édesapám tisztviselő volt, pénzügyi téren dolgozott, többek között az adóhivatal munkatársa is volt. Édesanyám sokáig otthon volt velünk, húgomat és engem nevelt, azután jó néhány évig asszisztens volt, így kaphatott később teljes nyugdíjat. Anyai nagyapám magyar-latin szakos tanár volt. Az iskolai szünetekben gyakran megesett, hogy latinra próbált tanítani – azt mondta: «szép eszem» van, mert fogékony voltam az ismeretlen szavak iránt –, én azonban gyerekfejjel inkább a játékot választottam. Ma már egy kicsit bánom, hogy nem hallgattam rá. Mindenesetre valószínűleg neki is köszönhetem, hogy középiskolás koromban arról álmodoztam: matematikatanár leszek. Hervei Mária néni volt a példaképem. Olyam logikusan, egyszerűen magyarázta el a legkomplikáltabb összefüggéseket is, hogy mindenki megértette az osztályban. Sajnos, nem sokáig taníthatott bennünket. Az álmom végül majdnem valóra vált, mert közgazdász tanár lettem. Csak később és sok áldozat árán értem el a célomat. Tizennyolc évesen Férjemmel 1949. december 29-én ismertük meg egymást. Édesapámmal rokonlátogatásra mentünk Nyíregyházáról édesanyám unokatestvéréhez egy Kecskemét környéki településre, Helvéciára. Az én unokabátyám a férjem unokahúgának udvarolt, később házasságot is kötöttek. Ekkor kezdődött közöttünk a majdnem három évig tartó «táv-kapcsolat». Én akkor második gimnazista voltam. Tetszett nekem a komoly, okos, kedves fiatalember, akiről hamarosan kiderült, hogy még szeret is engem. Tizenegy évvel idősebb nálam, de ez sohasem volt probléma. Folyamatosan leveleztünk. A leveleket őrzöm, időnként olvasgatom. Eleinte ritkábban, később gyakrabban látogatott Nyíregyházára. 1951. március 25-én volt az eljegyzésünk. Már akkor elhatároztuk, hogy ha leérettségizem, megesküszünk. Ez nem okozott osztatlan sikert, én kitűnő tanuló voltam és régebben még matematikatanárnak készültem. A szüleim szerették volna, ha továbbtanulok. Később az érettségi elnök azt mondta, biztos abban, hogy fogok tanulni, s majd akkor gondoljak rá. Én akkor hallani sem akartam erről. Nyomós ok volt, hogy férjem szülei akkor már nem éltek, s egyedül lakott Helvécián. De a legfontosabb az volt, hogy szerettük egymást és együtt akartunk élni. Érettségi után tehát nem tanultam tovább, aznap voltam 18 éves, amikor férjhez mentem. 1952-ben Helvécián kezdtük közös életünket. Szegények voltunk, de boldogok. Petróleumlámpával világítottunk, tűzhelyen főztem, illetve próbáltam főzni, mert nemigen tudtam. Sok szörnyűséget etettem meg férjemmel, de hősiesen elfogyasztotta. Én is dolgozni kezdtem egy vállalatnál mint statisztikus. Mindketten bejártunk Kecskemétre. Reggel ment egy vonat és délután vissza. Ha moziba, színházba akartunk menni, biciklivel tettük meg az utat. 1953 decemberétől lakást béreltünk Kecskeméten. Akkor már szükség is volt rá, mert 1954 februárjában megszületett a kislányunk, 1957-ben pedig a kisfiúnk. Hat évig otthon voltam velük. Akkor még nem volt GYES és elég bölcsőde sem. Közben fontos dolog történt: 1959 márciusában férjem munkahelyén sokan összefogtak, és elkezdtünk építkezni. Férjem tervezte a háromemeletes 24 lakásos társasházat. Ma már teljesen hihetetlennek tűnik, de akkor a közel egykorú fiatal tulajdonosok ásták ki az alapokat. Még óvóhelyet is kellett építeni. A ház ma is úgy szerepel, mint Kecskeméti Első Társasház. Jelenleg is itt lakunk az első emeleten egy 2,5 szobás lakásban, és nagyon szeretünk itt élni. Az 1960-as évek végén 1960-ban tudtam ismét állást vállalni, amikor a gyerekek iskolába, óvodába kerültek. A Közúti Igazgatóságon bérelszámolóként kezdtem, majd én vezettem be ott az utókalkulációt. Akkor már gondolkoztam azon, hogy mégis tovább kellene tanulnom. 1962-ben indult újra a Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola. Levelező tagozatára sikeresen felvételiztem, s ezzel nagyon mozgalmas évek kezdődtek életünkben: gyerekek, háztartás, munka, tanulás. A férjem mellettem állt. Mikor Pesten voltam, még főzött is a gyerekeknek. Közben még munkahelyet is változtattam, mert a férjemmel egy helyen dolgoztunk, és ez nem volt szerencsés. Egy építőipari vállalathoz kerültem utókalkulátornak, majd hamarosan pénzügyi csoportvezető lettem. 1965-ben jött a következő esemény, ami egész további életünket meghatározta, és lehetővé tette, hogy régi álmom valóra válhasson. A Közgazdasági Szakközépiskolában pénzügyi szakképzés indult, és az iskola pénzügyi szakos tanárt keresett. Megpályáztam és elnyertem az állást. A pénzügyi tagozatosok első éve az én tanári pályafutásom kezdete is volt egyben. Az osztálynak én lettem az osztályfőnöke. Mint «képesítés nélküli közgazdász tanárnak» fizetésem fele volt annak, amit a vállalatnál kaptam. Mindenki bolondnak nézett, csak a családom értette meg, hogy ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. 1966 márciusában azután államvizsgáztam és később, 1967-ben beiratkoztam a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1970 októberében nyilvánítottak közgazdásznak.
Az évek során minden közgazdasági tárgyat tanítottam, a ma már feledésbe merült gazdasági számtant, tervezést, üzemgazdaságtant is. Kedvencem a statisztika, a pénzügy és a számvitel volt. Az utóbbi években pedig az üzleti gazdaságtan, amely magába foglalta valamennyi kedvenc tárgyamat és azok számítástechnikai feldolgozását. A számítástechnikai ismereteket már önszorgalommal sajátítottam el. Pedagógus képesítésem nem volt, de nem is kérte tőlem senki negyven éves tanári pályafutásom alatt (nyugdíjazásom után is tovább tanítottam). Országos szakmai tanulmányi versenyen tanítványaim sokszor bejutottak az első tízbe statisztikából, pénzügyi ismeretekből, és egy tanuló üzleti gazdaságtanból még nyugdíjas koromban is kilencedik helyezést ért el. Rendszeresen készítettünk statisztikai pályázatokat. Többször nyertek értékes könyvjutalmat a gyerekek.
Mint közgazdász valószínű, sőt biztos, hogy anyagilag többre vihettem volna. De így volt ez jó. Életem jelentős részében (40 évig) az volt a munkám, ami egyben a hobbim is. Szerettem a tanítványaimat, szerettem a tulajdonképpen elég nehéz közgazdasági tantárgyakat, és örülök annak, hogy sok kedves tanítványommal is sikerült megszerettetni. Ezt igazolja életpályájuk, közgazdászként való helytállásuk.
Megelégedett vagyok, mert azt csinálhattam, amit szeretek és kiegyensúlyozott a magánéletem. A kettő szerintem szorosan összefügg, feltételezi egymást. A családom mindig megértéssel tolerálta az iskola fontosságát az életemben. S mert a munkám boldoggá tett, ezért tudtam megfelelni családom elvárásainak is.” |
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||