50 éves Puskásné dr. Csorba Éva jogtanácsos, jogi és igazgatási irodavezető. Kecskeméten született 1965. november 15-én. Általános és középiskoláit Kecskeméten végezte: 1972 és 1980 között a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója volt, majd 1984-ben a Katona József Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait 1984-től Szegeden folytatta, 1989-ben a JATE Általános Jogi Karán szerzett diplomát. Az általános jogi szakvizsgáját két évvel később, 1991-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében tette le. 1989-től a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala Igazgatási Osztályán jogi előadóként dolgozott, azután 1991-től a Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal Személyi Kárpótlási Osztályának munkáját irányította. 1995 óta a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jogtanácsosa, a Jogi és Igazgatási Iroda vezetője. 1995 és 2013 között a  titkárhelyettesi feladatokat is ellátta. Évtizedek óta aktív közéleti szerepet is vállal, több szakmai és civil szervezet munkájában is részt vesz: a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete elnökségi tagja, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Jogi Tagozata tagja, a Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület titkára, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság megyei tagozatának vezetője, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnökségi tagja. Szakmai munkáját 2002-ben Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamaráért Díjjal, 2010-ben Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyéremmel jutalmazták.

„Anyai ágon kecskeméti, édesapám részéről tiszakürti származású családba születtem. Apai nagyapámék juhászattal foglalkoztak. Az 1950-es évek elején kulákká nyilvánították őket és földjüket elvették. Falujukat ekkor hagyták el. Kecskemétre költöztek, nagyapám innen ingázott napi rendszerességgel Dabasra, ahol egy gyapjúforgalmazó cég birkatenyészetében dolgozott. Nagymamám sokáig a családi háztartást vezette, azután nyugdíjasként több évtizeden át a színház ruhatárosaként hasznosította estéit. A színészekkel közvetlen kapcsolatot ápolt, Gyólay Viktória volt a kedvence. Óvodás koromtól kezdve én is sokat lebzseltem a közelében, a színház, a művészet iránti szeretetem, elkötelezettségem neki is köszönhetem.

Anyai nagyapám 1942-ben a Don-kanyarban eltűnt. Nagymamám sokáig nem tudta ezt elfogadni, különböző módon kereste, kerestette – később levéltárakban is kutatva én is próbáltam neki segíteni –, de nem bukkantunk a nyomára. Csupán annyit tudunk, amit egy hivatalos értesítő tartalmaz: a harcok során eltűnt, valószínűleg elesett. Nagymamám így egyedül nevelte föl gyermekeit, édesanyámat és a később kecskeméti úszóedzőként is ismertséget szerzett nagybátyámat.

Szüleim esküvői fotója

Édesapám mint gépkocsivezető a megyei tanácsnál volt alkalmazásban. 1972 januárjától 1989 júniusáig, azaz megválasztásától egészen a nyugdíjba vonulásáig Gajdócsi István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke sofőrje volt. Főnökét végtelenül tisztelte, számára minden szempontból ő jelentette az EMBER-t. Anyukám több mint húsz évig a városháza művelődési osztályán adminisztratív munkakörben dolgozott, majd a Kodály Iskola iskolatitkára lett, onnan ment nyugdíjba. Munkahelyein nagyon szerették, én magam is lépten-nyomon találkozok olyanokkal, akik arca földerül, ha ő szóba kerül. Nagy örömömre szüleimet még köztünk tudhatom, a Gyenes téren élnek most is, úrihegyi hobbikertjük édesapámat nagyon jól karban tartja.

Hárman vagyunk testvérek. Húgom, Gyöngyvér pedagógus, Hetényegyházán nehéz sorsú gyermekek nevelőtanára. Öcsém, Péter mesterszakács lett, jelenleg a Rozmaring Étterem séfje. Születésemkor a Széchenyivárosban laktunk, ott voltam óvodás és kisiskolás is, azután költöztünk be a Gyenes térre. Városközponti lányként nőttem fel tehát, ennek ellenére férjemmel most Kecskemét talán legcsöndesebb részén élünk, otthonunkat Felsőszéktón, egy zsákutcában építettük fel.

Óvodás koromban Hófehérke szerepében

A Petőfi Sándor Általános Iskolában angol tagozaton kezdtem meg a tanulmányaimat. Szenzációs közegbe kerültem. Egész életemet meghatározó, kiváló tanárok oktattak bennünket. Az alsó tagozatos tanítókat, Csereklyei Sándorné Kati nénit, dr. Farkas Antalné Jutka nénit és Kocsis Sándorné Éva nénit nagyon szerettem, míg a felső tagozatban tanító pedagógusok közül elsősorban orosztanáromra, dr. Sztanojev Györgyné Náda nénire emlékezem vissza szívesen. Az iskola  úttörőcsapatának vezetője, Várnagyné Sárika néni is óriási hatással volt ránk. Fantasztikus közösséget kovácsolt belőlünk, Az úttörőmozgalom elvi hátteréről mi nem tudtunk szinte semmit, a gyakorlati oldaláról annál többet. Táborokba, versenyekre jártunk, örök életre szóló élményeket szereztünk. Értékes útravalót kaptunk ezek által, de ezt csak később, felnőtt fejjel ismertük fel.

Húgommal, öcsémmel és egy ismerős kislánnyal a Balatonnál

Nagy létszámú, 36 fős osztályunk tanulmányilag is erős volt, de szoros, mondhatni baráti kapcsolat is szövődött köztünk. Mind a mai napig összetartunk, szeretjük egymást. Ötévente rendre találkozunk, sajnos, a legutóbbi alkalmunkon – egyik osztálytársunk elhunyt – már a gyász is összekapcsolt bennünket.

Nyolcadik után teljesen egyértelmű volt számomra, hogy tanulmányaimat a Katona József Gimnáziumban folytatom. Neves, jó iskola hírében állt – érdemjegyeim alapján is bízhattam abban, hogy bekerülhetek oda – és osztálytársaim közül is sokan, több mint tízen a Katonát választották. A német tagozatos osztályban tanultam tovább. Ott is nagyszerű diákokkal voltam körülvéve, talán elég, ha közülük csak egyet említek meg: dr. Cserni Gábort, a nemzetközi hírű patológust. De az is az osztály »erősségét« bizonyítja, hogy hárman is jogászok lettünk. Egyébként az általános iskolai osztályból is többen ezt a pályát választották, így elmondhatom, hogy egykori diáktársaim közül velem együtt heten szereztünk jogi végzettséget.

Érettségi tablóképem

Kicsi koromban elég cserfes szájú lány voltam, az alvásidőt már óvodásként beszélgetéssel töltöttem. Az általános iskolában sem változtam meg, még rajtitkárnak is megválasztottak. Mindig volt bennem egy egészséges igazságérzet. Ha azt érzékeltem, hogy valakit igazságtalanság ért, kinyitottam a számat. Így talán nem meglepő, hogy már fiatalon jogásznak készültem. Érettségi után a szegedi egyetemre jelentkeztem. A hozzám közel állók többsége is oda felvételizett, de nekem különben is sokkal jobban tetszett Szeged, mint Pest. Döntésemet később sem bántam meg. Egy élhető városban, a világ egyik legjobb egyetemén tanulhattam. Örömmel tölt el, hogy a statisztikákat böngészve láthatom, nemzetközi rangját, elismertségét a JATE, azaz most már SZTE napjainkban is őrzi.

Egyetemi tablóképem

Imádtam a várost, az egyetemet, a kollégista élet minden percét élveztem. Ugyanakkor már elindulásom előtt bizonyos voltam abban, hogy visszatérek Kecskemétre. Elhatározásomat évekkel később sem változtattam meg. A megyei tanács ösztöndíjasaként nyaranta egy-egy hónapot ott dolgoztam, és a kötelező szakmai gyakorlataimat is mindig Kecskeméten, a Városi Bíróságnál töltöttem. Amikor diplomámat átvettem, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala Igazgatási Osztályán kaptam állást. Két évig jogi előadóként dolgoztam, azután a megyei kárrendezési és kárpótlási hivatal osztályvezetőjévé neveztek ki, ahol személyi kárpótlással, hadifoglyok és politikai okból jogtalanul megfosztottak jóvátételi ügyeivel foglalkoztam.

1995-ben a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jogtanácsosa lettem. Abban az időben állt föl a kamarai hivatali szervezet, emiatt hamarosan szükségessé vált egy önálló jogi iroda kialakítása, ezzel a feladattal és azután az iroda vezetésével is engem bíztak meg. Kezdettől fogva hozzám tartozott a kamara igazgatási munkáinak irányítása is, illetve a törvényi változások miatt az 1990-es évek végén közigazgatási tevékenységet is végeztünk, például a vállalkozói igazolványokat is mi adtuk ki. Jogi munkám mellett 1995 és 2013 között a titkárhelyettesi feladatokat is elláttam. Óriási sikernek tartom, és büszke vagyok arra, hogy a kamara szervezeti felépítésének részese lehettem. Visszatekintve hihetetlennek tűnik, hogy milyen nagy utat jártunk be. A „VIKTÓRIA” Első Magyar Gabona Rt. Klapka utcai központjában bérelt két szobából indultunk, s ma már az Árpád körúton saját székházunkban dolgozhatunk. 1995-ben egyetlen alapszabállyal rendelkeztünk, az is csak egy keret volt, azután ahogy kikristályosodtak a feladataink, úgy kellett elkészítenünk a többit, például a testületi és működési szabályzatot, a tagdíjszabályzatot,...stb. Az első közel tíz évben óriási küzdelmet folytattunk a tagsággal. El kellett érnünk, hogy ne úgy tekintsenek ránk, mint egy újabb adót, egy újabb sarcot kivető szervezetre. Szívós, kitartó munkával igyekeztünk bebizonyítani, hogy értük vagyunk s nem ellenük. Jó érzés, hogy a vállalkozások többségét sikerült meggyőznünk!

A Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
egyik évértékelő rendezvényén

A kamara mellett működő Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület munkájában kezdettől fogva részt veszek, 2005 óta a titkári feladatokat is ellátom. A szakmai ellenőrzés mellett a viták rendezését elősegítő tárgyalásokon is rendszeresen ott vagyok. Bár munkánk az utóbbi években drasztikusan növekedett, ezt egyúttal elismerésként is látjuk, hiszen az ügyszám emelkedése azt jelenti, hogy egyre jobban ismernek bennünket, egyre többen bíznak meg bennünk.

2006 óta a Női Vezetők Klubját is szervezem. A kamara támogatásával kezdetben elsősorban a vállalkozást vezető hölgyeket fogtuk össze, később rendezvényeinkre a közigazgatásban vagy más hatóságnál dolgozó, vezető beosztásban lévőket is meghívtuk. Szakmai kérdésekben is próbálunk egymásnak segíteni, de munkánktól teljesen elrugaszkodott dolgokkal is foglalkozunk, a közeljövőben épp az adventi koszorú készítését tanuljuk majd meg.

Szülővárosomat nagyon szeretem, mindig is lokálpatrióta voltam, s az vagyok ma is. 2003-ban a megyei kamara akkori titkára, Leitner László és Polyák Péter, a VG Kft. nyugalmazott igazgatója által újraindított nagy múltú civil szervezethez én is csatlakoztam, 2007 óta a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnökségi munkájában is részt veszek.

Célunk, hogy széles körű összefogással megőrizzük és gyarapítsuk Kecskemét építészeti, természeti értékeit, neveljük a lakosságot a város szeretetére. Így például a közelmúltban kétszáznál is több régi  magántulajdonban lévő épületet térképeztünk föl, amelyek nagyon rossz állapotban vannak. Ezeket az ingatlanokat műemlék jellegűvé vagy védetté kellene nyilvánítani, és forrást kellene találni legalább arra, hogy ne tűnjenek el nyomtalanul! De nem csak az épületek megmentésére törekszünk, az elmúlt hetekben több száz facsemetét osztottunk ingyenesen azért, hogy Kecskeméten újra meghonosodjon a kajszibarack.

Férjemet, Puskás Bélát látásból már középiskolás korunkból ismertem, ő a Közgazdasági Szakközépiskolában tanult. Az érettségi utáni nyáron kerültünk közel egymáshoz. További tanulmányaink egy ideig ugyan távol tartottak bennünket egymástól – ő, miután adótanácsadó és mérlegképes könyvelői oklevelet szerzett, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karán gazdasági mérnöknek tanult –, egyetemi diplomám átvétele után két évvel, 1991-ben összeházasodtunk. Béla évtizedek óta pénzügyi, gazdasági területeken dolgozik, 2004-ben a Budapesti Corvinus Egyetem felszámolási és vagyonfelügyeleti szakán is diplomázott. Összeillünk, az élet különböző dolgai felől hasonlóan gondolkodunk, azt is mondhatnám, hogy egyhúron pendülünk. Jelenlegi otthonunkat is közös ízlésünk szerint alakítottuk ki: nem a kor divatját követő, mediterrán jellegű házat építettünk, hanem inkább egy kúriához hasonlítót, melyet örökölt és persze vásárolt polgári bútorokkal rendeztünk be. Szeretünk együtt kirándulni is, úti céljainkat elsősorban autóval vagy repülővel közelítjük meg. Mivel én nagyon szeretek utazni, anyukámmal minden nyáron buszozunk is, idén például Korzikán jártunk.

Férjemmel Párizsban

Szabadidőm egyébként nem túl sok van. Csak kevés jut belőle két tündéri kutyámra. Korábban féltem a házőrzőktől, ma már ez messze nincs így, igazi kedvenceim lettek. A hétvégék adnak lehetőséget a családi tradíció, a gasztronómia iránti szeretet kiélésére. Nagyszüleimtől kezdve  hagyomány, hogy főzni és enni (mértékkel) szerető emberek vagyunk. Én is jól érzem magam a konyhában, de a főzős műsorok és a szakácskönyvek is érdekelnek, lekötnek. Élénk társasági életet is élünk, barátainkkal színházba, bálokra, kulturális rendezvényekre gyakran együtt megyünk el. Nem unatkozom tehát!

Ha lehetne, az időt megállítanám. Úgy érzem, életem minden területén – a családban, emberi kapcsolataimban, a munkában – nagyjából minden a helyén van. Jó lenne, ha a mostanihoz hasonlóan folytatódnának a következő évek!”