
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét	2024. november 23.

PARTNEREINK

VALLOMÁSOK: Patkós László képzőművész-tanár50

50 éves Patkós László képzőművész-tanár. Mezőtúron született 1966. január 1-jén. Általános és középiskoláit szülőhelyén végezte, majd 1989-ben Egerben, a Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán szerzett diplomát. Később, 1999-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem rajz, művészettörténet és ábrázoló geometria szakát, illetve 2008-ban az ELTE mozgóképkultúra tanári szakát is elvégezte. 1990 óta él Kecskeméten. Előbb a szarkási, majd a hetényegyházi általános iskolában tanított, 1997 óta a Kodály Iskola tanára, és 1995 óta a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolában is oktat. A Magyar Grafikusművészek Szövetsége tagja. Sokszorosító grafikával foglalkozik, rézkarcokat, anyagnyomatokat készít. A nyomtatás, a lenyomatkészítés áll munkásságának középpontjában. Egyszerű szerkezetű, strapabíró készülékével, a saját tervezésű ún. patkóspréssel az ország számos grafikai műhelyében nyomtatnak.

„Egyszerű, átlagos alföldi családból származom. Felmenőim az apai ágon mezőtúriak voltak, míg az anyai ágon nagyapám vasutasként dolgozott, emiatt nagyszüleim gyakran költöztek. Édesapám parasztember volt, téeszben dolgozott, édesanyám pedig a háztartást vezette és három gyermeküket nevelte. Hárman vagyunk tehát testvérek, közöttük én lennék a »legkisebb királyfi«. Fiatalabb bátyám, Zoltán mérnök-informatikus – diplomáját Kecskeméten, a GAMF-on szerezte –, szeretteivel napjainkban Vác mellett él. Idősebb bátyám, Gábor eredetileg tanító volt, később saját vállalkozásba kezdett – a ma már igen sikeres Patkós Stúdió egyrészt grafikai munkákat vállal, másrészt tanösvényeket, kiállításokat és játékokat tervez –, családjával Tápiógyörgyén lakik. Sok segítséget kapok tőle kiállításaim kivitelezéséhez. Édesapám már húsz éve elment, édesanyámtól pedig hat éve búcsúztunk el. Addig gyakran vissza-visszajártam szülővárosomba, azóta ritkábban látogatok »haza«. Gyermekkori emlékeim persze odakötnek. Különösen erősen él bennem egy családi találkozó képe: 1972-ben nagyszüleim aranylakodalmát egy hosszú, megterített asztal mellett ünnepeltük, igazi paraszti nagycsalád, sok-sok nagybácsival, rokonokkal.

A nyolc osztályt Mezőtúron végeztem – a képzőművészet iránti érdeklődésem már ekkor kiderült –, majd középiskolába is szülőhelyemen, a nagyon jó szellemű Teleki Blanka Gimnáziumba jártam. Kiváló tanári gárda vett ott körül, elsősorban magyartanárom, Achs Károlyné volt rám nagy hatással. Gizi néni igazi pedagógus volt, odafigyelt a diákjaira, sok mindent megmutatott nekünk. Édesapja, Kiss Géza református lelkész, író, az Ormánság népművészetének, néprajzának és nyelvjárásának elkötelezett kutatójaként és az egyke-nemzedék pusztító hatásait ismertető írásai révén vált ismertté, kis parókiájukon többek között Móricz Zsigmond, Kodolányi János, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Csikesz Sándor is gyakran megfordult. Gizi néni sokat mesélt ezekről a látogatásokról, a szülői házban hallottakról, történetei erősen megragadtak bennem. Sajnos, ő már elment, fiával Károllyal azonban, aki harmadikos koromtól kezdve szintén a Telekiben tanított, és például filmklubot is szervezett nekünk, napjainkban is tartom a kapcsolatot.

Munka közben

A matematika mindig is jól ment, a rajz érdekelt, tetszett, így érettségi után tanulmányaimat Egerben, matematika-rajz szakon folytattam. A Tanárképző Főiskolán eltöltött négy év nagy élményt jelentett, ott kezdtem el igazából a szakmát. Különösen az utolsó évben érkező tanszékvezetőm, Nagy B. István hatott rám. A Munkácsy Mihály-díjas festőművészen éreztem meg először azt az érdeklődést, azt a figyelmet, amelyre hallgatóként óriási szükségem volt. Vele kapcsolatban éltem át azt, hogy ő a mesterem, akire támaszkodhatok, akire fölnézhetek. Később sokáig tanított Egerben – sajnos, 2006-ban elhunyt –, tanítványaimat sokszor hozzá küldtem, hiszen tudtam, hogy a legjobb kezekbe kerülnek.

Munka közben

Főiskolás koromban jöttem rá, hogy önművelés nélkül nem lehet messzire eljutni, ha csak várok, abból nem lesz semmi. Kunszigeti csoporttársammal, Dubi Árpáddal a rajztanárságnál többre vágytunk, az alkotás örömét is át akartuk élni. Dürer, Rembrandt és Goya nyomdokaiba lépve a sokszorosító grafika egyik ágával, a rézkarcolással kezdtünk foglalkozni. Új eljárásokat kísérleteztünk ki, fedeztünk föl közösen. Ez a kísérletező szellem azóta is végigkíséri az életemet.

Egerben talált rám az első komoly szerelem. Egy évfolyamtársammal házasodtunk össze, de a főiskolai varázs hamar elmúlt, útjaink 1996-ben szétváltak. Ő napjainkban Miskolcon él, néprajzosként dolgozik.

Tanulmányaimhoz egy megyei társadalmi ösztöndíj nyújtott segítséget, emiatt a diplomám átvétele után egy évet Tápiógyörgyén tanítottam. 1990 áprilisában, a mesebeli királyfihoz illő módon, Kecskeméten, a városi tanács művelődési osztályán kopogtattam be állást keresve. A szarkási tanyasi iskolában volt csak hely, én azonban örömmel mentem oda is. Alig 50 gyerek járt oda, a tanári kar is csupán 5-6 főből állt, de jó hangulat uralkodott ott, és pályakezdő pedagógusként az igen ügyes és lelkes gyerekekkel számos ötletemet kipróbálhattam, egy csomó ott kikísérletezett feladatot ma is alkalmazok.

Vándorhúr-5, 2008

Néhány évig a hetényegyházi általánosban is tanítottam, azután 1997-ben a Kodály Iskola tanára lettem. Az Izsáki úti új épület arculatának alakításában folyamatosan részt veszek. A zene és a képzőművészet közel áll egymáshoz, ezt az elmúlt szűk húsz évben gyakran megtapasztaltam. Diákjaink fogékonyak az általam tanítottakra, öröm velük együtt dolgozni. Az iskola vezetése is hagy kibontakozni, így a már felnőtt fejjel, a Képzőművészeti Egyetemen és az ELTE-n folytatott tanulmányaimat is hasznosítani tudom: középiskolásokat is taníthatok, szakköröket szervezhetek és a filmezéshez fűződő régi rajongásomat is továbbadhatom.

Tanítványaival a Kodály Iskolában, 2008-ban

A háromlábú székhez hasonlóan én is három területen igyekszem talpon maradni. A Kodály Iskola mellett Bruncsák András invitálására 1995 óta a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolában is tanítok. Ide már kifejezetten olyan gyerekek jönnek, akik a szakma alapjait akarják megismerni. Különböző életkorú gyerekekből álló 6-8 fős csoportokkal foglalkozom. Évekkel ezelőtt az élet alakította ezt ki, de most már tudatosan tervezzük így, mert kiderült, hogy jól működik. A fiatalabbak a nagyok lendületét átveszik, az idősebbek a segítség örömét is átélik. Egészséges kölcsönhatás, szoros kapocs alakul ki közöttük, ami jótékony hatással van az oktatásra.

Szélszeparátor-31, 2015

Életem része az alkotás is. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert egri éveim óta mindig megadatott, hogy létrehozzak valamit, ami gondolataimat, érzéseimet fejezi ki. Először előszeretettel használtam a klasszikus eljárásokat, különösen a rézkarc, a foltmarás ragadt meg; felületekkel, foltokkal, fragmentumokkal kísérleteztem. A kilencvenes évek közepén születtek az első olyan nyomataim, melyeknél már nem használtam a közvetítő rézlemezt, egyből papírra, deszkára kerültek a festékrétegek. Sok-sok próbanyomat kellett ahhoz, hogy mostanra kialakuljon a rám jellemző nyomtatási forma, technika. Hagyományosan, présen készült grafikákat készítek, de mégis egyedi nyomatok ezek a művek. Papírt, selymet, apró fém alkatrészeket használok, és fontos számomra a karton és a fa puhasága, sebezhetősége is, ahogyan a fölfestékezett anyagok belenyomódnak a különböző felületekbe. Technikailag szinte véglegessé alakított munkaforma ez, de folyamatosan kísérletezek a formákkal, színekkel, felületekkel. A kezdeti években kialakult képi világomból sok megmaradt, sok tovább alakult. Az erőteljes jelek, betűformák éppúgy nyomataim részei, mint a festői foltok, a városmotívumok, a kapuk, a tornyok. Első önálló kiállításom – Dubi Árpáddal együtt – még 1989-ben, Egerben volt, most pedig az Anyagnyomatok – válogatott képek címmel a Hírös Agórában január 8-án megnyíló tárlatomra készülök. Itt az érdeklődők az elmúlt 25 évben készített munkáimból tekinthetnek meg egy válogatást.

A XI. Ceredi Filmkészítő Workshopon, 2015-ben

Az ötvenedik életévhez érve egyetlen tervem van csupán: jelenlegi állapotomat jónak látom, mindhárom »lábam« stabilnak tűnik, úgyhogy folytatni szeretném mostani életemet a következő években-évtizedekben is!”