VALLOMÁSOK: Nyitray András gépészmérnök, alelnök70

70 éves Nyitray András gépészmérnök, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke. Budapesten született 1944. október 2-án. Tanulmányait Kecskeméten, az Ének-zenei Általános Iskolában, illetve a fővárosban, a Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikumban és a BME Gépészmérnöki Karán végezte. 1973-ban hivatásos előadóművészi működési engedélyt is szerzett. 1968 és 1983 között kecskeméti építész cégeknél – Épszer Vállalat, Bácsép, DUTÉP – dolgozott, majd a Vitál Kisszövetkezet alelnöke lett. 1990-ben fél évig a Duren Vállalat műszaki igazgatója volt, azután saját vállalkozást alapított, és 1998-ig az orvosi gázszerelés területén országos elismertséget szerzett Vitagáz Kft. munkáját irányította. A rendszerváltás óta a közélet aktív szereplője. 1990-től 1993-ig az SZDSZ helyi szervezetének tagja volt, majd kilépett a pártból. 1994 óta a Fidesz tagja, 1995-től 1997-ig a párt kecskeméti szervezetének elnöke, 1997-től 2001-ig a Bács-Kiskun megyei választmány elnöke, majd 2010-ig alelnöke volt. 1998 és 2010 között három ízben is Bács-Kiskun megye 1. sz. választókerületében országgyűlési képviselővé választották. A parlamentben a Honvédelmi, a Nemzetbiztonsági és a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja is volt. 2010 óta a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke. Több civil szervezet munkájában is részt vesz: a Magyar Mérnöki Kamara tagja, a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület és a Kecskeméti Konzervatív Polgári Kör alapító tagja, a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület elnökségi tagja, a Szabadságharc 1848–49 Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Ballószögi Lövész és Szabadidősport Egyesület tagja. Képviselői munkáját 2008-ben a Honvédelemért Érdemrend ezüst fokozatával ismerték el.

„Apám hivatásos katonatiszt volt, születésemkor is a fronton harcolt. Háromnapos koromban még látott, de utána visszatért a harcmezőkre. Pesten éltünk ekkor, az oroszok közeledtekor azonban menekülnünk kellett. Nagyszüleimmel és a Kecskemétről ismert katonacsaládokkal egészen Felső-Ausztriáig eljutottunk – sajnos, nagyapám útközben meghalt. A nehéz körülmények, nélkülözések között én is majdnem követtem őt, de egy osztrák katonaorvos segítsége révén életben maradtam. A háború közben véget ért, mi pedig 1945–46 fordulóján visszajöttünk Kecskemétre. Anyám, aki korábban tanítóképzőt végzett, egy ideig nem kapott munkát, így nagyanyám minimális nyugdíjából éltünk hármasban. Apám ugyanis még 1945 májusában vezérkari őrnagyként szovjet fogságba esett, és csak ’48 augusztusában jött haza. Akkor láttam Őt először. Emlékszem arra a napra, amikor a vonatról leszállt. Fogtam a kezét, úgy mentünk hazafelé.

Szüleim 1942-ben

Még Debrecenben, a hadifogolyszűrő táborban volt, amikor Pálffy György altábornagy – akit később, a Rajk-per során koncepciós perbe fogtak és halálra ítéltek – üzent apámnak, hogy várja vissza a seregbe. Ő azonban – valamilyen sokadik érzéktől vezérelve – inkább hazajött, és elment segédmunkásnak. Deportálás, börtön, esetleg kivégzés várt volna rá, ha akkor igent mond. 1949 őszén azután immár parancs útján a fővárosba vezényelték, és a Magyar Néphadsereg keretein belül indított úgynevezett Honvédakadémia tanára lett. Mi is vele mentünk, és 1951 augusztusáig Pesten éltünk. Akkor váratlanul, egy nap alatt leszerelték, elküldték, kezdhette újra az életét. Pénzügyi-számviteli területen dolgozott a későbbiekben, betegsége miatt viszonylag fiatalon, 1972-ben halt meg. Édesanyám általános iskolai tanítóként évtizedekig tanította a betűvetésre az elsősöket, sajnos 2005-ben már ő is elment.

Épp iskoláskorú lettem, amikor hazajöttünk Kecskemétre. Jó hallású gyerekként ismertek, huzalmam is volt az éneklésre, talán emiatt lettem az Ének-zenei Általános Iskola hallgatója. Kitűnő iskola volt, a mai napig örülök, hogy odajárhattam. Azok a zenei alapok, amiket ott szereztem, később óriási segítséget jelentettek a muzsikálásban. 

Nem voltam egy makulátlanul jó káder. Szüleim jogosan tartottak attól, hogy egyetemet nem végezhetek, ezért olyan középiskolába írattak be, amely szakképzettséget adott. A gépész szakma jobban érdekelt, de oda nem volt protekciónk. Ugyanakkor a Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikum igazgatója apám gyerekkori ismerőse volt, aki bár szinte fanatikusan hitt a kommunista eszmékben, úgy tartotta, hogy a tisztességgel és jól tanulókat mindenképp segíteni kell az előmenetelben. Így vett föl engem, és bizalmával nem is éltem vissza, jó eredménnyel végeztem el az iskolát. Sőt, az utolsó évben egy német főiskolára is felvételiztetett, de hajszál híján nem jutottam be oda. A BME Gépészmérnöki Karára viszont igen, s ma is úgy látom: jobb, hogy így történt!

Érettségi tablóképem 

A diploma megszerzése után világos volt számomra, hogy haza kell jönnöm. Apám akkor már beteg volt, s bár lett volna Pesten is állásom – három helyre is hívtak -, a kecskeméti Épszert választottam. Akkori főnököm rövid idő múlva elküldött egy brigádba, kezdő fizetésemet 300 forinttal kiegészítette, nagy pénz volt ez akkor. Tanácsát elfogadtam, így közel egy évig betanított munkásként dolgoztam. Ennek az időszaknak azóta is élvezem a hasznát: a kétkezi munkát megszerettem, szeretek barkácsolni, bütykölni. És sok fontos élettapasztalattal is ekkor gazdagodtam, kollégáim életét megismerve ott tanultam meg például azt, hogy az alkohol nem végez félmunkát, az egész embert elpusztítja.

A következő évben Farkas Gábor, az ismert kecskeméti építész hívását elfogadva a DUTÉP munkatársa lettem. Hamar rájöttem azonban, hogy az épületgépész-tervezői munka, a helyhez kötöttség nem nekem való, és inkább átmentem a kivitelező részlegbe. 1983-ban azután egy új szakterületet is megtanultam, a Vitál Kisszövetkezet alelnökeként az orvosi gázszerelés fortélyait sajátítottam el. Néhány évvel később a cég gazdálkodása hosszú távon instabillá vált, s mivel ennek orvoslására befolyással nem lehettem, inkább váltottam: egy barátommal saját vállalkozást indítottunk el. A Vitagáz Kft. sokáig sikeresen működött, de 1998-ban, képviselői munkám megkezdésekor tulajdonrészemet eladtam, mert úgy tartottam, hogy egy időben csak egy hivatást lehet tisztességgel elvégezni.

A nyárlőrinci könyvtár felújítási ünnepségén
Mindig szerettem a magyart és a történelmet. A technikumban kiváló tanáraim voltak, szinte belém plántálták az érdeklődést ezen tudományok iránt. Sokat olvastam, különösen a történelmi összefüggések fogtak meg. A nyolcvanas évek végéig elsősorban a külpolitikai kérdések foglalkoztattak, hiszen az itthoni dolgokra nem lehetett különösebb hatással lenni. De 1956 is befolyásolta életem alakulását. Az októberi események idején 12 éves voltam. Otthon szüleim keveset beszéltek erről a témáról, apám úgy vélte, amíg az oroszok hazánkban vannak, jelentős változást nem lehet elérni. Gyerekként azonban láttam a tömeget, a felvonulásokat, s a mai napig nem tudom miként, de már akkor úgy éreztem, hogy történelmi eseményt élek át. A későbbi évtizedekben azután minden újságot, könyvet, írásos és egyéb dokumentumot beszereztem, amelyek révén ’56 hátterét megismerhettem. Gyűjtőszenvedélyemnek köszönhetően a rendszerváltás után, amikor a visszaemlékezések özöne jelent meg, már nem tudtak nekem újat mondani.

Sokáig csak vágyként gondoltam arra, hogy a politika elszenvedőjéből egyszer annak csinálójává is válhatok. Ez az »álom« vitt a közéletbe. Már 1990-ben a Fideszbe tartottam, de 45 éves korom miatt eltanácsoltak onnan az akkor még hasonló programot hirdető SZDSZ-be. Három év után szakítottam velük, és 1994-ben már a Fidesz tagja lehettem. Négy évvel később – majd utána további két cikluson át – a párt színeiben egyéni képviselőként az Országgyűlésben tevékenykedhettem. Azt hittem, komoly szerepe lehet egy képviselőnek a törvényhozásban, de elképzeléseim csak korlátozottan érvényesültek. Annak örülök, hogy bizonyos körökben értékelték a munkámat, több kezdeményezésem ma is működik. Az elmúlt négy év munkája a megyei önkormányzatok csökkentett feladat- és hatásköre miatt már kevésbé lett hatékony. Abban bízom, hogy az a tapasztalat és bölcsesség, amit az elmúlt évtizedekben összegyűjtöttem, szűkebb vagy tágabb közösségünknek hasznára lehet még, örömmel osztom meg, ha arra a jövőben igényt tartanak majd.

A Mercury együttesben 1964-ben,
a Rákóczi úti ún. régi művház színpadán

Ha pedig marad szabadidőm, a jövőben is szívesen fogok motorozni, mopedeket szerelni, felújítani. És a zenélést sem szeretném abbahagyni. Örömmel látom, hogy a hardrock, ahol a leginkább otthon érzem magam, ma is sokakat vonz. A kemény, direkt és egyenes muzsikát játszva biztos vagyok abban, hogy Schuster Lóránt, a P. Mobil együttes vezetője legendás mondása igaz: »A rock örök és elpusztíthatatlan!«” 

Bács-Kiskun megyei évfordulók
- 100 éve született Bajai Jenő mezőgazdasági mérnök »»

Magyarországi évfordulók
- 225 éve született Szabó József tanár, nyelvész »»
- 125 éve született Dávid György magyar történész, szótár- és tankönyvíró »»
- 100 éve hunyt el Sámuel Kornél szobrászművész »»
- 100 éve született Senkálszky Endre színész,
   rendező, pedagógus, színházigazgató »»

Nemzetközi évfordulók
- 750 éve hunyt el IV. Orbán pápa »»
- 125 éve rendezték meg az első Pánamerikai Kongresszust Washingtonban »»