VALLOMÁSOK: Mikesi Károly református lelkész75

1937. november 6-án, Medgyesegyházán született. A kecskeméti Katona József Gimnázium nyelvi tagozatán érettségizett 1955-ben, majd a fővárosban, a református teológián szerzett diplomát. Előbb Cecén, azután 1962-től 1966-ig Kecskeméten beosztott lelkész volt, 1966-tól 1973-ig missziói lelkész Tázláron, 1973-tól 1986-ig gyülekezeti lelkész Baján. 1986-tól nyugdíjba vonulásáig Kiskunhalason szolgált. Közben 1989-től 1992-ig a Magyar Református Lelkészegyesület alelnöke, 1992-től 1998-ig a Dunamelléki Református Lelkészegyesület elnöke volt. 2004 óta ismét a hírös városban él, 2005 óta kórházlelkész.

„Édesapánk vasúti tisztként, édesanyánk földrajz-rajz szakos tanárnőként dolgozott. Négyen voltunk testvérek, de egyik bátyám 16 hónapos korában betegségben elhunyt, így igazából hárman nőttünk fel. «Hitedben Te vagy az erősebb» - mondta római katolikus édesapám a kálvinista hitű édesanyámnak, így lettünk mi gyerekek reformátusok.

A vasúttársaság apánkat gyakran helyezte át egyik városból a másikba, ezért gyerekkorom vissza-visszatérő élménye volt a költözés. A háború vége felé az országot is el akartuk hagyni, közel a határhoz, Petőházán azonban szerelvényünket egy légi ütközet megállította. Édesanyánk az Úristen jelének látta a kényszermegállást, így a maradás mellett döntött. Évtizedekkel később néném és bátyám is megpróbált az Újvilágban élni, a rendszerváltozás után azonban mindketten hazaköltöztek.

A három testvér, középen Mikesi Károly

Több településen: szülőhelyemen, Orosházán, Muronyban és Békésen jártam az általánost, az utolsó három évet Kecskeméten végeztem. A Szabadság téri iskolához sok szép emlékem fűződik, ott kötöttünk mai napig tartó barátságot Tímár Sándorral, napjaink egyik legismertebb kardiológusával, és Frigyesi tanár úrra is – akitől egyébként  életem legnagyobb pofonját kaptam – jó szívvel emlékezem. Később a Katona József Gimnázium nyelvi tagozatára iratkoztam be, az orosz és a latin mellett különórákon angolt is tanultam. Szerettem tanáraimat: Bába Viktóriát, aki megértette velünk, hogy az orosz nyelv nemcsak Sztálin, hanem Tolsztoj és Dosztojevszkij nyelve is, amit érdemes tanulni, valamint Szőts Rudolfot (ő latinra tanított), illetve Szabó Lászlót, aki egy életre szóló hobbival, az angol nyelv tanulásának örömével ajándékozott meg.  

Érettségi után politikai jellegű kérdések miatt egyetemi felvételim nem sikerült, így egy évig dolgoztam, majd a református gyülekezet ifjúsági lelkésze biztatására – «Te nem vagy sem túlvilági, sem túl világi!» - a református teológiára felvételiztem, immár sikerrel. Csak másodikos koromban tudtam meg, hogy anyám éveken át imádkozott azért, hogy egyik gyermeke lelkész legyen. Sajnos, ő ezt már nem élhette meg – igen fiatalon, 1954-ben elment (még nem volt 55 éves) -, de Istennek mondott könyörgése valóra vált!

Feleségével és gyermekeivel  

Teológiai tanáraimnak, különösen dr. Nagy Barnának és dr. Czeglédy Istvánnak is sokat köszönhetek, a legnagyobb hatással azonban két lelkigondozóm: Joó Sándor, a pasaréti és Gyökössy Endre, az újpesti gyülekezet pásztora volt rám. A pasaréti közösségbe be is épültem, a serdülő fiúk lelki vezetőjeként szolgáltam ott.

Tanulmányaim befejeztével egy évre Cecére kerültem, majd 1962-ben Kecskemétre rendeltek ki beosztott lelkésznek. Hatvani Lajos mellett 1966-ig szolgáltam a városban. Csodálatos évek voltak ezek: itt kaptam az Úristentől páromat – az Osváth Viktor vezette gyülekezeti énekkarban ismertem meg őt -, és itt született első gyermekünk, Tibor is. Később Tázláron, majd 1973-tól Baján – ott született második gyermekünk, Tünde -, 1986-tól 2004-ig, nyugdíjazásomig pedig Kiskunhalason voltam lelkész. Óriási ajándékként fogadtam, hogy a Református Világszövetség ösztöndíjasaként közben fél évet Cambridge-ben tölthettem.

Bátyjával, feleségével,
gyermekeivel és azok családjával
(családi összejövetel, 2008 novembere)

2004 óta ismét Kecskeméten élünk, 2005 óta részmunkaidőben kórházlelkészként szolgálok, időnként igehirdetésre is kapok felkérést a gyülekezetben. A Kecskeméti Vég Mihály Énekkarban is énekelek. Felemelő öröm, amikor a gyülekezet kántora, Tibor fiam kezére a zsoltárok megszólalnak. Tizenévesen itt tértem meg, és a teológia mellett is itt döntöttem. Feleségem népes rokonsága is ideköt, így nem hiszem, hogy meglepő, ha azt mondom: bár életem során sok helyen megfordultam, mégis itt, Kecskeméten érzem igazán otthon magam.”

Varga Géza

(Források: Katona József Könyvtár • Kiskunhalas Almanach, 2002  • Napkút Kiadó – Napút Online kulturális folyóirat)