VALLOMÁSOK: Kovács Sándor Pál nyugdíjas népművelő, birkózó mesteredző, költő80

80 éves Kovács Sándor Pál költő, népművelő, birkózóedző. Budapesten született, majd a világháború után családjával Tiszakécskére költözött. Napjainkban Kecskeméten él. Már gimnazista korában ő volt a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium „versmondó dalnoka” és ifjú poétája. Eddig három könyve jelent meg. Mesélő Pantheon című kötete 17 magyar birkózónak állít örök emléket.

Dunszt István: Kovács Sándor Pál
(Mesélő Pantheon)

Az élet több területén is próbálkoztam. Voltam esztergályos, képesítés nélküli tanító, ifjúsági vezető, kultúrház-igazgató, testnevelő tanár, főhivatású birkózóedző, városi sportfelügyelő. 1997-ben mentem nyugdíjba Helvécián, ahol öt évig irányítottam a kultúrház munkáját, s mellette községi könyvtárosként is működtem.

Családi hagyományként hobbim a sport. Gyermekkorom óta birkózom (apám, anyai nagyapám nyomdokain, öcsém, fiaim is birkózók voltak). Félegyházi diákként, sajnos sokat hiányoztam az edzésekről, mert korán indult a vonatom, de a Testnevelési Főiskola előkészítőjére így is elmehettem. 1956 azonban közbeszólt: haza kellett mennem. Versenyzőként tehát nem voltam túl sikeres, mint edző, nevelő, tanító annál inkább. Bács-Kiskun megyében hét szakosztályt alapítottam, megalkottam és kifejlesztettem egy «magyar népi birkózó formát», a grundi-birkózást, amit 1978 óta országos szinten űznek fiataljaink, megtalálható a NAT testnevelési (alternatív) programjában is. Tanítványaim közül 21 magyar bajnok, valamint olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki érmes is kikerült.

Kovács Sándor Pál
tiszakécskei birkózói körében (középen),
Tóth István olimpiai ezüstérmes
és a Seres fivérek (Ferenc és Imre) társaságában
a szakosztály megalakításának 30 éves évfordulóján.
(Fotó: Farkas Tibor)

Először Tiszakécskén, egy gazdakör régi, szétvert tornatermében vezettem edzést. A helyiségen osztoznunk kellett: közepén krétával húztam egy vonalat, és az egyik oldalon a birkózókkal foglalkoztam, míg a másikon - egy pár kesztyűvel - a bunyósokkal. Néhány hónap múlva tanítványaim egy-egy arany-, illetve bronzéremmel tértek haza egy országos versenyről, jutalmunk egy használt tornászszőnyeg volt. A sanyarú körülmények ellenére kécskei neveltjeim sok szép sikert értek el.

1973-ban Kecskemétre költöztem, azóta is a hírös városban élek. Egy évtizeden át a KSC vezetőedzője voltam, 1983 óta iskolákban tanítom ezt a legősibb sportágat. Jelenleg is heti két edzést tartok a gyerekeknek. Tanítványaimmal még néhány éve is együtt birkóztam: először engem kellett megvernie annak, aki országos megmérettetésre készült. Néhány évig egy óvodában is tanítottam a birkózást. A kísérlet bevált, az ovisok közül évek múlva többen is élsportolók lettek.  Sokáig rendszeresen részt vettem a veterán birkózóversenyeken, amelyeken sok sikert arattam. A két fogásnemben összesen 14-szer lettem országos első. Nemrég örökös magyar bajnoknak választottak.

Birkózó ovisok.
Balról Kovács Sándor Pál fia, Csaba,
aki később junior magyar bajnok lett,
jobbról Balogh Levente,
aki cselgáncsban szerzett
összesen 18 országos bajnoki címet.

A sportban kifejtett eredményes munkásságomért számos kitüntetést kaptam: Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója, Kiváló Edző, Kiváló Munkáért miniszteri dicséret, Bács-Kiskun Megye Sport Díja. 1994-ben, a Kecskeméten megrendezett Világ Kupán Ercegan Milántól, a FILA elnökétől személyesen vettem át a Nemzetközi Amatőr Birkózó Szövetség Csillagkeresztjének ezüst fokozatát.

75. életévében
egykori tiszakécskei tanítványainak
gyermekeit, unokáit oktatja
(Fotó: Gajdos Béla)

Életem másik nagy szerelme az irodalom. Évtizedek óta írok újságcikkeket, novellákat, verseket. Szeretem a népies, magyaros ritmust. Fiatalon a plátói szerelmet öntöttem versbe, azután tájleíró költeményeket írtam, míg az utóbbi időben a sport szeretete adja a témát. Tagja vagyok a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének, több kecskeméti és vidéki antológiában jelentek meg írásaim. Mesélő Pantheon című művemben emléket állítottam az olimpiák és egyéb világversenyek magyar hőseinek: az Erős Magyaroknak! Büszke vagyok arra, hogy könyvemet Schmitt Pál, a MOB elnöke így méltatta: «Az egykori birkózás szépségeiből, izgalmaiból az írott fonások mellett domborművek, plasztikák és főleg vázafestmények sokasága ad ízelítőt. A kötet erről mesél színesen, hitelesen. Dicséret a szerzőnek.»

Sokáig annyi feladatot vállaltam, hogy még a nap 24 órája is kevésnek tűnt. Az utóbbi években azonban egyre erősödő betegségem – izomsorvadásban szenvedek – miatt vissza kellett fognom magamat. Írni, sajnos, mostanában már nem szoktam – kezeim a betegségem miatt elerőtlenedtek –, de helyettem feleségem le-lejegyzi gondolataimat, verseimet. Nagyon örülök, hogy tavaly, amikor a Magyar Kultúra Lovagja díjat odaítélték nekem, ezzel az elismeréssel párhuzamosan  Pásztortüzek címmel az 1956 és 2015 között írt költeményeimből válogatva egy újabb kötetem is megjelent.

Nagyon szeretném még megérni, hogy a 2020-as olimpián ismét a régi hagyományokhoz méltóan szerepeljenek a magyar birkózók. Japán már rendezett nyári olimpiát, az 1964-es játékokon két aranyat is szereztünk, az egyiket a kecskeméti Polyák Imre hozta haza. Most ismét Tokióra figyel majd a világ, remélem, ott megszerezzük a 20. magyar birkózós aranyérmet! De amit igazán szeretnék megérni, az az azt következő olimpia, a 2024-es. Őszintén bízom abban, hogy Magyarországon lesz! Ez a kis nemzet mindig az ötkarikás játékok legeredményesebbjei között volt, megérdemeljük, hogy hazai földön is megmutathassuk tudásunkat, értékeinket!”

(Források:  *Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre  *Üzen a homok - antológia)