60 éves Kovács László okleveles villamos üzemmérnök, ügyvezető igazgató, a Synergic Kft. tulajdonosa. Ózdon született 1954. december 27-én. Általános és középiskolai tanulmányait Kaposváron végezte. Mindig jó tanuló volt – nyolcadikban kitűnő –, 1973-ban országos orosz nyelvi versenyen 7. lett. A Kaposvári Gépipari Szakközépiskolában általános gépész szakmát tanult, majd a fővárosban, a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Gyengeáramú Kara Alkatrészgyártó Szakán jeles diplomát szerzett. 1976-tól a Villamos Berendezés és Készülék Művek Kaposvári Gyárában kapott állást. Tervezőként részt vett a lakóépületek szellőzésének automatizálását, vezérlését, valamint az épületfelvonók fűtését és szellőzését felügyelő rendszerek (SzV és FFSz) kidolgozásában. 1978-től Győrben, a Gelkánál mint üzemvezető dolgozott. Többek között az antennaerősítőket és konvertereket gyártó üzemet vezette, de az új kecskeméti posta vagyonvédelmi rendszerének telepítését is ő irányította. 1985-ben Százhalombattán a Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesztő Intézet fejlesztő mérnöke lett. Részt vett a MAT reaktor fejlesztésében és indiai üzembe helyezésében, betanításában. Ezekben az években szakmai munkájáért három ízben Kiváló Dolgozó elismerést kapott. 1992 óta Kecskeméten él. Előbb a  MIGATRONIC Kft. műszaki vezetője volt, azután saját vállalkozást alapított. 1994 óta a Synergic Hegesztéstechnikai Bt. (2003 óta Synergic Kft.) ügyvezető igazgatója, tulajdonosa. A kft. elsősorban hegesztő- és plazmavágó berendezések forgalmazásával, illetve hegesztőgépek javításával és időszakos karbantartási munkálatok elvégzésével foglalkozik. A Synergic 2010 óta a Panasonic hegesztőrobotok értékesítésének kizárólagos magyarországi képviselete.

„Munkáscsaládba születtem. Édesanyám bolti eladó, apukám asztalos volt. Még kétéves sem lehettem, amikor apám rendőr lett, s mivel Kaposvárra helyezték, mi is mentünk vele. Dimbes-dombos városrészben, gyönyörű, virágos utcában laktunk. 7 éves koromban az általános iskola megkezdése után egy hónappal Ózdra költöztünk. Ám mindössze két hónapig laktunk csak ott, szüleim elváltak, ezért édesanyámmal visszamentünk a somogyi városba. Édesanyám hamarosan újra megházasodott, második férjéhez hasonlóan később ő is az építőiparban dolgozott. Öcsémmel ketten vagyunk testvérek, ő 12 évvel fiatalabb nálam. A tetemes korkülönbség miatt nem nagyon szoktunk össze. Jóban vagyunk, de keveset találkozunk.

Szüleimmel 1955-ben

Az általános iskolában többnyire jó jegyeket szereztem. Bár magát a tanulást nem szerettem, az órákra mindig becsülettel felkészültem, nyolcadik végén még a kitűnő bizonyítvány is összejött. Elsősorban a reál tárgyakat kedveltem, Miklai József matematika-fizikatanárom gyakran még önálló feladatokat is bízott rám. De szerettem a nyelvórákat is. Orosztanáraim, Simon Miklós és Belyei Lászlóné jóvoltából mindig tele volt ötösökkel a leckekönyvem. 41-en jártunk egy osztályba, mozgalmas életet éltünk. Én általában inkább meghúztam magam, padtársam, Völgyi Gyula viszont vagányabb fiú volt. Jól kiegészítettük egymást.

Somogyban fantasztikusan szép a természet. Barátaimmal gyakran az erdőben vagy a mezőn töltöttük a délutánjainkat, sokat fociztunk. Szerettem sétálni is, a növények, a fák szépségében gyönyörködni. Bognármester nagyapám volt ekkor a példaképem. Amikor dolgozott, jó volt mellette lenni, nézni, mint formálódik kezében a fa.

Az általános iskola utolsó éveiben motorszerelőnek készültem. Egyik osztálytársam javaslatára mégis a gépipari szakközépiskolába jelentkeztem, s mivel fölvettek, általános gépész lettem. Az első tanév utáni termelési gyakorlatot lánghegesztéssel töltöttem, míg a következő két évben egy építőipari vállalat motorszerelő műhelyében dolgoztam. Így azután kiváló oktatóm, Varga Béla mellett a korábban oly áhítattal kívánt szakma minden csínját-bínját is elsajátítottam.

Középiskolás koromban

Élveztem a középiskolát, a tanulás mellett sok más lehetőségeket is biztosított. Így például iskolai KISZ-titkárként és klubvezetőként tartalmas programokat szerveztem. A városban elsőként saját zenekart is alakítottunk, komoly hírnevet is szereztünk. De a tanulásban is voltak sikereim: osztályelső lettem, illetve az országos orosz versenyen, a pesti döntőben hetedik helyezést értem el. Fiatal osztályfőnökünket is kedveltem – mi voltunk az első osztálya –, ötévente azóta is rendszeresen találkozunk.

Érettségi után Budapesten, a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán tanultam tovább. A számonkérésekkel ott sem volt különösebb gondom, mindig négyes fölötti átlagot értem el. Emiatt tanulmányi ösztöndíjat, ingyenes kollégiumi ellátást, és még díjmentes kollégiumi étkezést is kaptam. Ezekben az években anyagi gondjaim nem voltak, teljesen el tudtam magamat látni. A pesti lét eleinte sok újdonságot hozott életembe, de bejárva a fővárost hamarosan minden, számomra fontos helyet – mozikat, ifjúsági klubokat – megismertem.

A főiskolán az első sikeres félévet követően a Villamos Berendezések és Készülékek Művek Kaposvári Gyára ösztöndíjasaként tanultam, emiatt a diploma átvétele után két és fél évig ott kellett dolgoznom. Az eszközfejlesztési osztályon mint tervezőmérnök kezdtem. Hat hónap múlva behívtak katonának: egy ideig Debrecenben kaptam kiképzést, majd egy rádiólokátoros állomáson, Jután VP-műszerészként szolgáltam.

Első feleségemet még főiskolás koromban ismertem meg. A Külkereskedelmi Főiskola diákjaként ő is abban a törökbálinti kollégiumban lakott, ahol én. Sok időt töltöttünk együtt, az államvizsga előtt egy hónappal eljegyeztük egymást, és még azon a nyáron össze is házasodtunk. Közös életünk Kaposváron indult, de feleségem szülőhelye közelében, Abdán hamarosan építkezésbe kezdtünk. Azokban az években bevált gyakorlat volt, hogy az új lakástulajdonosok saját maguk is kiveszik részüket a munkálatokból. Mi egy hatlakásos sorház fölépítésébe vágtunk. Szabad időmben mindig ott dolgoztam. Még a honvédség alatt is legtöbbet az épülő háznál voltam, a katonaság utolsó hónapjaiban valamennyi hétvégémet a munka kötötte le.

Olaszországban üzleti úton

Leszerelésem után felkerestem a munkahelyi vezetőmet, és arra kértem, hogy a kialakult helyzet miatt engedje el az ösztöndíj miatti hátralévő kötelezettségemet. A VBKM igazgatója végtelenül emberséges főnök volt, kérésemre igent mondott. Ezek után Győrben kerestem munkát. Egy távoli rokon révén a házgyárban próbáltam elhelyezkedni. Az »állásinterjú« után bizakodóak voltunk, örömünkben ittunk egy sört. Már indultunk volna haza, de az étteremből kilépve tekintetem a szemközti épület feliratára esett. Az volt kiírva, hogy GELKA. Váratlan ötlettől vezérelve bementem oda, és megkérdeztem, hogy van-e munkahely számomra. A bejáratnál egy kedves hölgy fogadott, bemutatott a helyettes vezetőnek, akinek szándékomat elmondhattam. Ő meghallgatott, majd hamarosan visszahívott, és fölvett az antennarendszer-tervező és -telepítő üzembe. Fél év múlva már a részleg vezetőjévé neveztek ki. Később hozzánk csapták az erősítő ágazatot és a vagyonvédelmet is, így már 27 ember tartozott hozzám. Ez utóbbi döntés révén jöttem egyébként először Kecskemétre, 1983-ban a hírös város új postájának vagyonvédelmi rendszerét mi építettük ki.

Munka mellett az építkezés szinte minden szabad órámat, percemet lefoglalta. Sajnos, az idő teltével egyre kevésbé értettük meg egymást a feleségemmel, és mire a ház fölépült, elváltunk. Másodszor is megházasodtam, a Gelkánál már az első nap megismert »kedves hölgyet« vettem el.

Indiában

1985 év végén nagyon fölgyülemlett a munkánk, hajtottak fölülről rendesen. Sokat kellett túlóráznunk, hétvégente is dolgoztunk, de vállaltuk, és végül kész is lettünk mindennel. Amikor az elszámolást bevittem a központba, dicséret helyett teljesen váratlanul elmarasztaltak. Sőt, még büntetéssel is »jutalmaztak«: mivel túlléptem a bérszínvonalat, nem kaptam prémiumot. Úgy gondoltam, ha itt ez így megy, akkor inkább elmegyek. Másnap tudtam meg, hogy a Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesztő Intézet fejlesztő mérnököt keres. Hat hónap múlva már ott dolgoztam. Lakást kaptam és dupla fizetést, ráadásul csak a hozzám közelebb álló területtel kellett foglalkoznom. Fél év múlva csoportvezető lettem, külön irodában dolgozhattam. Munkám miatt többször jártam külföldön is, még Indiába is eljutottam.

A rendszerváltás után, sajnos, az intézet megszűnt. 1992-ben családommal Kecskemétre költöztünk. Előbb sógorommal a dán szakemberek által alapított MIGATRONIC Kft. munkatársa lettem – ő volt az ügyvezető, én pedig a cég műszaki vezetője –, azután saját vállalkozást indítottam. Amint azt a nevünk is mutatja – Synergic Hegesztéstechnikai Bt., 2003 óta Synergic Kft. –  elsősorban hegesztő- és plazmavágó berendezések, valamint segédanyagok és autogéntechnikai eszközök forgalmazásával, illetve hegesztőgépek szervizelésével és időszakos karbantartási munkálatok elvégzésével foglalkozunk. Családi vállalkozásunkat a dinamikus fejlődés jellemzi. Cégünk árbevétele folyamatosan, biztonságos mértékben emelkedik. Munkatársaink száma is gyarapodott: az induláskor ketten, néhány évvel ezelőtt öten, jelenleg kilencen dolgozunk, tervezett új telephelyünkön pedig már 13 jól képzett szakemberrel állunk majd ügyfeleink szolgálatára.

2008-ban a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére a MACH-TECH szakkiállításra mégis elmentünk. Ott találkoztam először a világszínvonalú hegesztőrobotokat gyártó Panasonic egyik kollégájával. Később Németországban megismertem a cég termékeit, majd amikor a japán anyavállalat és az európai képviselet vezetői eljöttek Kecskemétre, és háromnapos tárgyalássorozat után szerződést tettek az asztalomra, azt 2 hónapos gondolkodási idő után elfogadtam. 2010-ben lettünk a Panasonic hegesztőrobotok értékesítésének kizárólagos magyarországi képviselete, s ma már ez az egyik legsikeresebb ágazatunk.

A hivatalos disztribútor plakett átvételekor, Osakában

Az elmúlt évek során telephelyünket kinőttük, ezért nemrég egy új, közel 600 m2 alapterületű cégközpont építésébe kezdtünk. A mintegy 2.700 m2-es ingatlanon – átköltözésünket márciusban szeretnénk befejezni – megnövelt árukészlettel, nagyobb, komfortosabb üzlethelyiséggel, professzionális CEA hegesztőgép-bemutatókkal, hegesztési próbákkal, technikai tanácsadással, robottechnikai képzéssel állunk majd ügyfeleink rendelkezésére. Bemutatótermünkbe saját robotot szereztünk be, és havi rendszerességgel Panasonic robotbemutatókat is szervezünk majd.

Bárhol is éltünk, feleségemmel mindig egy munkahelyen dolgoztunk. Közben négy gyermeket neveltünk föl. Tamás kétéves kora óta van velünk – őt párom még az első házasságából hozta. Három közös gyermekünk közül László a legidősebb, ő a Synergic »robotosa«, a hegesztőrobotok területén Magyarországon talán a legfelkészültebb szakember. Gábor Budaörsön, a Tetra Pak új gyáregységének a vezetője – egy unokával is megörvendeztetett már –, míg lányunk, Dóri német szakos tanár, a Szent Imre Általános Iskolában tanít.

Elmúlt éveim, évtizedeim szinte csak a munkáról szóltak, talán ez is közrejátszott abban, hogy néhány hónapja - 35 közös év után - feleségemmel útjaink szétváltak. Nehéz elfogadni, megélni mindezt. A Synergic előtt álló feladatok kitöltik a napjaimat, ez az, ami most segít. Még tíz évig szeretném vezetni a kft.-t. Az új központ kialakításával óriási mérföldkőhöz értünk. A lehetőség hatalmas, amit csak fokozott erőfeszítéssel lehet kiaknázni. Hetvenévesen a céget úgy szeretném átadni, hogy már mindenben kiforrott legyen!”