Vallomások: Göcsei Rita60

„Hívő katolikus család negyedik gyermekeként Budapesten születtem 1950 tavaszán. Hatévesen éltem át a forradalmat, amelynek bukása után szüleim a disszidálás mellett döntöttek. Ők ugyanis azt akarták, hogy gyermekeik hitben nevelkedjenek, tanulhassanak, utazhassanak, hogy nyitott, szabad emberek legyenek. 1957 januárjában az utolsók között hagytuk el az országot. Bár kicsi voltam, mégis megmaradt bennem az út emléke. Nem kelthettünk feltűnést, ezért nem utazhattunk együtt. Előbb édesapám és a bátyám indult, édesanyámmal csak később követtük őket. A Fertő-csatornán keresztül ismerősök kísértek bennünket. Amikor átértünk a határon, egy kunyhóban húztuk meg magunkat, onnan az osztrák fináncok kísértek be a legközelebbi faluba. Az úton nem értettem a többiek szomorúságát. Én úgy tudtam, disznóölésre megyünk a csapodi rokonokhoz. Csak a határ túloldalán értettem meg szótlanságukat, bánatukat: ekkor mondták meg nekem, hogy szabad földre értünk.

      Négyévesen
Fél évig Ausztriában várakoztunk, majd ismerőseink hívására Torontóba utaztunk. A kanadai városban sok magyar élt már akkor is, 49-esek, 56-osak. Angol iskolába jártam, de mindennapjaimat a magyar jezsuiták által vezetett egyházközségen belül töltöttem. Itt ismerkedtem meg a Jézus Szíve Társasága (Népleányok) testvérekkel. A Magyarországon alapított közösség ebben az időben csak külföldön működhetett nyilvánosan. Torontóban óvodát üzemeltettek, s hogy legyen magyar könyv az ott élőknek, Korda Könyvesboltot nyitottak. Nagy élményt jelentett számomra, hogy az egyik nyári szünetben, alig 11 évesen már ott dolgozhattam. Ebben az időszakban alapította meg a Társaság a torontói leány-cserkészcsapatot. Belépésem a cserkészetbe  életem meghatározó, irányt adó döntése lett. A cserkészfogadalomban megfogalmazott szavak - Isten, haza, embertárs – lett az értékrendem. Baráti köröm ekkor alakult ki, sokakkal ma is tartom a kapcsolatot. Az évek folyamán egyre mélyült a barátság a Testvérekkel is. 1973-ban pedig átvehettem a parancsnokságot. Közben földrajz-szociológia szakon egyetemi diplomát szereztem és Kanada egyik legnagyobb élelmiszergyártó vállalatánál helyezkedtem el mint üzletkötő. A kereskedelmi légkört megszerettem, itt is sok emberrel találkozhattam. 

Cserkészkép unokaöccsével és húgaival

1988-ban a Társaság újonnan átdolgozott rendi alapszabályát angol nyelvre fordítottam. Ez a munka mélyen megérintett. Láttam, hogy akiket ismerek, azok élik is a leírtakat: Jézus szeretetét sugározzák az emberek, a családok felé. Feltettem a kérdést magamnak: választhatja-e ezt az életformát egy mai modern nő? Boldog, kiegyensúlyozott, sikeres korszaka volt ez életemnek. Hosszas tusakodás után mégis igenné formálódott bennem a válasz, és 1990-ben beléptem a szétszóratás után újraindulhatott Társaságba. Az előbb említett értékrend az évek folyamán egy kicsit más sorrendet kapott: inkább embertárs, haza, Isten lett. Értékrendem most helyreállt, Isten ismét az első helyre került. Az elmúlt húsz évben mindennapjaimat a közösség szolgálata töltötte ki, 2005-ben általános elöljáróvá választottak.
Édesapám döntésemnek nagyon örült, azt mondta: „Oda kell menned, ahol szükség van rád!” 1992-ben magyarországi munkára kértek fel. Először csak egy évre szólt a kérés, de ma már véglegesnek látom. 1993-ban jöttem először Kecskemétre, kereskedelmi tapasztalataimat is fölhasználva azóta segítem a Korda Kiadó sajtóapostoli munkáját, a beszerzői-terjesztői feladatokat látom el. Rendszeres kapcsolatot ápolok a helyi (nem csak egyházi) iskolák vezetőivel, tanáraival emellett a Főplébánia Karitász Csoportjának kuratóriumi tagjaként részt veszek a RÉV Szolgálat tevékenységében is. Az első években nehéz volt az alföldi levegőt megszokni, de mára már megszerettem a várost.

Családi fotó
(az ülő sorban jobb szélen Göcsei Rita)

Nagyon nagy hála van bennem. Hála a tegnapért, családomért, a Jézus Szíve Társaságáért, cserkészbarátaimért, munkatársaimért, s hogy mindazt, amit kaptam, most itthon is továbbadhatom. Egész életemet egy természetes folyamatnak látom. Ha egy-egy feladatnál akadt is nehézség, alapjában mindig boldog voltam. S lehet, olykor nem is tudtam róla, csendesen mindig velem volt az Isten.”

Lejegyezte: Varga Géza