60 éves dr. Wicker Erika régész-főmuzeológus. Császártöltésen született 1955. június 15-én. Általános iskoláit szülőhelyén, a középiskolát Baján, a Frankel Leó Német Nyelvű Gimnáziumban végezte. Érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult tovább, ahol 1978-ban középiskolai német nyelv- és irodalomtanári, valamint régész diplomát szerzett. 2001-től az ELTE Történelemtudományok Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait. PhD-fokozatot 2007-ben szerzett Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában című disszertációjával, mely 2008-ban könyv formában jelent meg. Szakmai pályafutását 1978-ban Kiskunhalason, a Thorma János Múzeum régészeként, röviddel ezután igazgatójaként kezdte, majd 1995-ben, pályázat útján a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet vezetője, megyei múzeumigazgató lett. 2000 óta a Katona József Múzeum régésze, főmuzeológusa. Több mint 100.000 m² terület – például a sükösdi és csólyospálosi avar temető, a Kiskunfélegyháza M5-ös lehajtója melletti szarmata település és temető, a bácsalmási 16-17. századi rác-vlah temető – régészeti feltárását vezette. Közel 40 kiállítás – például Kunbábonyi avar fejedelem, Kecskemét; Kincsek a homokban, Kiskunhalas; Nagyurak és vezérek, Kecskemét – rendezője volt. Tudományos munkái jelentek meg többek között az avar kori temetkezési szokásokról, balkáni 16-17. századi ékszerek vizsgálatairól és Észak-Bácska török kori történetéről. Publikációnak száma közel 150. 2013 óta a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet évkönyvének, a Cumania-nak szerkesztője. 1998-tól a kecskeméti Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat tagja, több ciklusban a szervezet elnöke volt. Jelenleg a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának tagja. A megye közéletében és muzeológiai munkájában folytatott kiemelkedő tevékenységének elismeréseként 1997-ben a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnökének kitüntető díját vehette át.

„Nem is születhettem volna máshol, mint a világ közepén: Császártöltésen! Sváb családból származom, anyai ágon a falut alapító Schweibert Miklós egyenes ági leszármazottja vagyok. Édesapám buszsofőr, KRESZ-oktató volt, édesanyám a háztartást vezette; sajnos mindketten fiatalon, ötvenes, illetve hatvanas éveikben meghaltak. Két gyermeket vállaltak. Nővérem jogász végzettséget szerzett, közjegyzőként Kiskőrösön dolgozik.

Kétnyelvű környezetben nőttem föl. Az óvodában tanultam meg magyarul, de a német nyelvtudás megszerzéséhez is szükségem volt segítségre, mert szüleim, nagyszüleim az Oberschwabenből érkezett ősök generációkon át öröklött, és egyre jobban beszűkülő nyelvét beszélték. A császártöltési általános iskolába járva már az irodalmi német nyelvet sajátítottam el. Jó tanuló voltam, ötödikben járási magyar versenyt is nyertem. Emlékszem, egy Skolnyik típusú fényképezőgépet kaptam jutalmul. Már ebben az időben érdekelt a történelem, a régmúlt: a vasárnap délelőtti nagymisék után a honismereti szakkörbe jártam.

Nyolcadik után Baján tanultam tovább. Nővérem és több császártöltési gyerek is a Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium diákja lett, én is az elsősorban német nemzetiségű fiataloknak létrehozott iskolát választottam. Ott meg lehetett tanulni németül! Az első tanév rendkívül nehéz volt. Csak egy módszer segített: mindent kívülről be kellett bifláznom. Bejáró voltam, útközben, a buszon is memorizáltam az épp aktuális anyagokat. Második osztálytól azután már nem volt semmi gond, az egyetemen is az ott megszerzett tudásból éltem. A gimnáziumban kiváló tanárok vettek körül. Közülük elsősorban némettanáromra, Kőszegi Henrikre és feleségére, valamint az oroszt és történelmet tanító Uhl Istvánra emlékezem vissza szívesen, utóbbi az egyik legnagyobb tudású ember volt, akivel valaha találkoztam.

Édesapám jogásznak szánt, de én már középiskolás éveim elején régész akartam lenni. Rengeteget olvastam, különösen a magyar mondavilágot és a hun mondakört kedveltem. Óriási hatással volt rám az ásó világhírű dilettánsaként is emlegetett német amatőr régész, Schliemann Henrik önéletrajzi könyve is. »Ez marhaság!« – vélekedett régész-terveimről apám, s mivel engem nem tudott meggyőzni, bement az iskolába, és arra kérte a tanáraimat, hogy segítsenek: valami módon verjék ki a fejemből ezt az elképzelést. A pedagógusok arra gondoltak, hogy ha részt veszek egy unalmas ásatáson, az majd elveszi a kedvem az egésztől. Elküldtek a Türr István Múzeum munkatársához, Kőhegyi Mihályhoz. Alig 15 évesen kerestem fel őt, régésszel akkor találkoztam először. A nyári szünidőben egy hetet töltöttem vele egy madarasi ásatáson. Egy kirabolt szarmata temetőt tártunk fel, mindössze két csontot találtam életem első feltárt sírjában. A munka, a környezet azonban végleg megfogott, meg sem fordult a fejemben, hogy szándékomról letegyek.

Kőhegyi Mihály, a bajai Türr István Múzeum régésze, később igazgatója

Érettségi után az ELTE német-történelem szakára felvételiztem, sikerrel. Úgynevezett B szakként az első évben fölvettem a régészetet is. Az egyetemen a világ – szerintem – legnagyobb régészeit ismertem meg. Így például László Gyula Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész a mi évfolyamunkat még végigvitte, és tanított bennünket Bóna István régész professzor, a Hunok és nagykirályaik című nagy sikerű kötet szerzője is.

Az egyetemi évek gyorsan elröpültek. A tanulással nem voltak gondjaim, de az ötödév első fele feszített tempót követelt, mivel a második félévet német nyelvterületen, Berlinben, a Humboldt Egyetemen töltöttem. Emiatt szeptembertől az egész év tantárgyait fel kellett vennem, és szakdolgozatomat is ekkor készítettem el. Megírásához Kőhegyi Mihálytól kértem segítséget. Miska bácsi – később megtisztelt azzal, hogy tegezhetem, és Miskának hívhatom – néhány évvel azelőtt a sükösdi avar temetőben 179 sírt tárt föl, ezt adta át nekem földolgozásra. Végül mindent sikeresen teljesítettem, és 1978-ban középiskolai német nyelv- és irodalomtanári, valamint régész diplomát szereztem.

Még egyetemista koromban ismerkedtem meg Holló Istvánnal. Ő is az ELTÉ-re járt, angol szakos volt. 1977 nyarán házasodtunk össze. Egy évvel később, a diplomám átvétele után Kiskunhalasra költöztünk, ott mindketten kaptunk állást. István a Szilády gimnázium angol tanára lett, én pedig a múzeumban kezdtem dolgozni. Kapcsolatunk azonban nem lett tartós, útjaink hamarosan elváltak.

Kiskunhalason egy kártyavető asszonnyal

Első munkahelyemen, a Thorma János Múzeumban 18 évet töltöttem. Egy hete dolgoztam még csak ott, amikor telefonon értesítettek, hogy a sükösdi temetődombot ismét dózerolni kezdték. Így a szakdolgozatommal kezdett munkát folytatni tudtam, és néhány év múlva több mint 360 feltárt sírnál fejeztem be.

A halasi intézmény vezetője mindjárt az első évben nyugdíjba ment. Az igazgatói feladatok ellátásával engem bíztak meg, majd egy év múlva ki is neveztek. Ez egy kis múzeum volt, alig hatan-heten dolgoztunk ott, de jó közösséget alkottunk. Rengeteget voltunk együtt, örömmel tettük a dolgainkat. A szívem csücske a csólyospálosi avar temető feltárása volt, 1983-tól minden évben két-három hetet ott töltöttem. Azután amikor az M5-ös ásatások beindultak, néhány évig Lajosmizsén is dolgoztam.

Romsics Imrével és Török Gusztáv Andorral egy kalocsai kiállítás megnyitóján

1989 tájékán bele vetettem magam a politikába. A Hősök terén, Nagy Imre temetésén én is ott voltam, és az SZDSZ halasi szervezetének alapításában is részt vettem. 1990-ben városi képviselő lettem, és a megyei közgyűlésbe is bekerültem. Izgalmas időszak volt, jó társaság gyűlt össze. Külön érdekesség, hogy a megyei testületben hat bizottság alakult. Négynek férfi lett az elnöke, míg kettőt nő vezetett – a jogi és ügyrendit a nővérem, a kulturális bizottságot pedig én. A mindezzel járó munkát élveztem, szívvel-lélekkel csináltam.

1995-ben pályázat útján megyei múzeumigazgató lettem. 1995. december 1-jétől öt éven át irányítottam a Bács-Kiskun Megyei Múzeumi Szervezet munkáját. Az egyik legnagyobb feladatot az autópálya-építés közbeni leletmentések jelentették. Félegyházán, az északi lehajtónál egy nagy szarmata településen több mint három évig dolgoztam. Mintegy 60 ezer négyzetmétert tártunk föl, akkor ez volt a legnagyobb összefüggően feltárt régészeti terület. Egy azóta már bevett szokássá vált újítást is bevezettem, sárkányrepülős légi felvételt is készíttettem a feltárt területekről. A félegyházi munka után Petőfiszállásnál egy avar vezér sírjának feltárását vezettem. Ez a lelet bizonyította, hogy a magányos temetkezés valóban létezett, hiszen az utána feltárt több ezer négyzetméteren semmilyen más sír nem került elő.

A régészeti és megyei múzeumigazgatói munka mellett hetente gyakran háromszor tárgyaltam az autópálya építőivel, az AKA vezetőivel. Különösebben nem kedveltek engem, hiszen – szerintük – hátráltattam a munkájukat. A törvényi előírásokat azonban nem csak megértették, de be is tartották, azaz a leletmentést sosem akadályozták.

Előadás közben

2000-ben váltás történt a múzeumigazgatói poszt élén, azóta a Katona József Múzeum régészeként, főmuzeológusaként dolgozom. Ez a változás – ma is így látom – meghatározta pályám alakulását. Jelentkeztem a PhD képzésre. Doktori disszertációmat eleve a bácsalmási 16-17. századi rác-vlah temető leletanyagából akartam írni, közben – épp úgy, ahogy a sükösdi temető esetében is – a lelőhely újra veszélybe került, és a PhD-képzéssel egy időben folytattam a leletmentést. A disszertáció és az annak alapján megjelent Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában című kötet életem fő műve.

A hódoltság kori balkáni népesség régészete és története lett a speciális szakterületem, szakmai orientáltságom mind a mai napig e felé irányul. Az utóbbi időben elsősorban a balkáni ékszerek foglalkoztatnak, az elmúlt néhány évben közzé tett publikációim többnyire ezzel kapcsolatosak.

Rendkívül fontos számomra a kunbábonyi avar fejedelmi lelet is, amellyel szakmai pályám során már háromszor »randevúztam«. Először 2003-ban, a Kecskemétiek Napján állítottam ki az anyagot, majd 2004-ben egy állandó tárlaton mutathattam be a Cifrapalotában, de tudtam, hogy a kunbábonyi lelet »többet érdemel«.

A kunbábonyi lelet egyik darabjával

Hosszú ideig terveztem a végső megoldást, hogy mi módon lehetne ezt a páratlanul értékes anyagot a nagyközönségnek megmutatni, és az elképzeléseim nemrég megvalósultak. A Cifrapalota egyik termében külön szobát alakítottunk ki. Csak a Kiskunság területéről előkerült avar kori arany vagy aranyozott ékszerek, övdíszek, fegyverek kaptak helyet benne. Csillagos ég alatt, ázsiai zene hangjai mellett lehet bennük gyönyörködni.

A következő években több kiadványt is szeretnék még megjelentetni. Három Császártöltéshez kötődő muzeológussal közösen kezdjük történelmünk és hagyományaink publikálását. A sorozat első kötete reményeink szerint az év végén kerül majd az érdeklődő császártöltésiek kezébe. Folytatni szeretném a balkáni ékszerekkel kapcsolatos munkámat is, igen gazdag gyűjtésem egy része még publikálásra vár. A 17. századi adai ékszerleletet is jó lenne önálló könyvben megörökíteni, a mintegy kétszáz ezüstékszert legszívesebben egy kétnyelvű kiadványban mutatnám be. Pályázati segítséggel – egy hétfős csapattal – négy könyv összeállítását is hamarosan megkezdjük talán. A sükösdi és a csólyosi leletek válhatnak így mindenki számára elérhetővé.

Állatvédőként is tevékenykedem

Szerencsém van: a munkám a hobbim. Emellett állatvédőként is tevékenykedem. Immár hat éve egy német egyesülettel dolgozom együtt. Naponta 3-4 órát fordítok az árván maradt kutyák közvetítése érdekében. Hatalmas boldogság, ha az egyik nap még a menhely hideg aszfaltján fekvő állatot pár héttel később az interneten már ápoltan, gondozott környezetben – például egy jacht fedélzetén, mert ilyenre is volt példa – látom viszont. Rendszeresen járok haza Császártöltésre, ahol kertet művelek, amire szükségem is van: 34 éve vagyok vegetáriánus, másfél éve pedig a nyers vegán étrend felé indultam. Hetente kétszer jógázom, és megint el kellene kezdeni futni ezeken a kellemes nyári estéken. Tv-t, filmeket nemigen nézek, de ha marad még egyáltalán szabadidőm, akkor olvasok, olvasok és olvasok. Nagyon szeretem a politikai thrillereket, első számú kedvencem Frederick Forsyth. És ha közben szól a zene – természetesen Queen! –, hát az az igazi kikapcsolódás…”

(Források:  *csaszartoltesiek.hu  *Kecskeméti Televízió)