főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. november 21.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója75

Dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója75 éves dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója. 1941. november 26-án Óbecsén született. Általános és középiskoláit Szentesen, Szegeden és Budapesten végezte, azután a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója lett. Általános orvosi diplomáját 1966-ban vette át, később a Leningrádi Kirov Katonaorvosi Akadémián repülőorvostani diplomát szerzett, valamint orosz kandidátusi minimum vizsgát is tett. 1988-ban, immár a Szentpétervári Kirov Katonaorvosi Akadémián, illetve 1991-ben Washingtonban, az Amerikai Egyesült Államok országos repülésügyi és űrhajózási hivatalában, a NASA-ban posztgraduális tanulmányokat folytatott. 1973 óta Kecskeméten él, nyugdíjazásáig, 1996-ig a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetben dolgozott: adjunktusként kezdett, s a ranglétrát végigjárva 1987-től a ROVKI parancsnoki, majd igazgatói tisztét töltötte be. Az űrkutatásban 1972-től vett részt. 1977-ben a magyar űrhajósok kiválogatását végző repülőorvosi bizottság tagja volt, ő végezte az űrhajósjelöltek funkcionális diagnosztikai vizsgálatait. Találmánya, az űrhajósok információfeldolgozó képességét meghatározó műszer, a Balaton készülék a Szaljut-6 és Szaljut-7 űrállomás fedélzetén sikeresen működött. Munkacsoportjának a világon először sikerült lemérni az űrrepülés során űrhajósoknál bekövetkező szellemi munkavégző képesség csökkenését. Egyetemi oktatói, előadói tevékenységet is folytatott, illetve hazai és nemzetközi tudományos társaságok munkájában is részt vett. Pályafutása alatt számos elismerésben részesült: Szolgálati Érdemérem, Szolgálati Jel, Haza Szolgálatáért Érdemérem, Munka Érdemrend, Fegyverbarátság Érdemrendek, Dísztőr, Gagarin jelvény, FAI Aranyjelvény, Nagy Ernő Érem.

„Vasutas családból származom, szüleim és nagyszüleim is a vasútnál szolgáltak. Ahová helyezték édesapámat, rendre oda költözött a család, így én a vajdasági Óbecsén láttam meg a napvilágot. Abban az időben Vajdaság Magyarországhoz tartozott, épp ezért szörnyű érzés úgy járni a világban, hogy a személyi igazolványomban az szerepel: született Jugoszláviában.

Édesapámat 1944-ben kivezényelték a frontra, édesanyám pedig két gyermekével – nővéremmel és velem –, meg némi bútorral kalandos úton egy marhavagonban menekült haza szüleihez Rákospalotára. A háború után, apámat előbb Szentesre, majd 1949-ben Szegedre helyezték, mi pedig vele együtt mentünk egyik szolgálati helyéről a másikra. Én ezekben az években kezdtem meg a nyolc általánost. Néhány hónapig a Kurca-parti városban jártam iskolába, azután Szegeden folytattam tanulmányaimat.

Általános iskolásként
Általános iskolásként


Az általánoshoz hasonlóan a középiskoláimat is két iskolában végeztem. 1956-ban Szegeden, a Radnóti Miklós Gimnáziumban voltam elsős, majd amikor 1957 tavaszán a budapesti II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolába toborzó tiszt beszédét meghallottam, egyből úgy éreztem, ez az én világom, nekem ott a helyem. 15 éves, önállósodni kívánó fiú voltam, tele romantikus hévvel, hazaszeretettel, érthető, hogy átjelentkeztem, és így a második évfolyamot már ott jártam ki.

Rákóczis diákkéntRákóczis diákként

Ez az év egész életemre óriási hatással volt, a Rákóczi ugyanis ragyogó iskola volt! Ma már csak kevesen emlékeznek rá, és az elmúlt évtizedekben a megítélése is gyakran változott. A Kádár-rendszer katonatisztjeit volt hivatott nevelni, de az iskolában politizálás nem folyt. A haza és a katonai hivatás szeretetére, valamint a minőségre neveltek bennünket – talán ma már hihetetlennek tűnik, de ott érdem volt jól tanulni. Kiváló civil tanárok és nevelőtisztek vettek körül bennünket, akik többek között a csapatszellemre és az egészséges életmódra is megtanítottak. Mind a mai napig a tőlük kapott, immár legendás szlogen szerint próbálunk élni: húzzatok egy vonalat, nevezzétek el színvonalnak, s törekedjetek arra, hogy még véletlenül se menjetek ez alá! Persze előfordult, hogy valaki mégis elbukott, de azért voltunk többen, hogy akkor egymást segíteni tudtuk. A rákóczistákkal azóta is tartom a kapcsolatot. Budapesten alakítottunk egy »klubot«, rendszeresen találkozunk, és nemcsak beszélgetünk, de szellemi frissességünket is karbantartjuk: egy-egy bennünket érintő, érdeklő kérdésről a csapatból valaki mindig felkészül. Így például – a legújabb kutatási eredményeket is bemutatva – a tudomány és a vallás kapcsolatáról a napokban én tartottam előadást.

Nagy bánatomra az akkori politikai rendszer szerint az 1956-os eseményekben negatív szerepet játszó Rákóczit 1958-ban bezárták. Visszamentem Szegedre és a gimnáziumot az egyébként szintén ragyogó Radnótiban fejeztem be.

Érettségi után – talán a katonai középiskolában megalapozott életszemlélet, a másikon való segítés, az önzetlen önfeláldozás iránti belső igény késztetésére – tanulmányaimat az orvosi egyetemen folytattam. A katonai pálya iránti vonzalmam természetesen nem szűnt meg, az örök életemre belém ivódott. Abban az időben az egyetemen még volt katonai tanszék, és az orvostanhallgatók honvédelmi kiképzésben is részesültek – nem is volt az egy olyan buta dolog, persze ma már ezt másképp látja a világ. 1966-ban, főhadnagyi rangbanAmikor megtudtam, hogy működik egy honvéd-ösztöndíjas rendszer is, rögtön jelentkeztem. Döntésemben az anyagiak is szerepet játszottak, a vasutas fizetés az öttagú családnak – szüleim nővéremet és öcsémet is kitaníttatták – szerény megélhetést biztosított. Ettől kezdve honvédorvosnak készültem, a negyedik évfolyamban már hadnagyi rendfokozatot kaptam, és a diplomám átvétele után kineveztek orvos főhadnaggyá.

1966-ban, főhadnagyi rangban

Egyetemi éveim alatt ismertem meg első feleségemet, évfolyamtársam volt, a fogorvosi karra járt. Az udvarlás is a diákélet része, így volt ez a mi esetünkben is. Amikor tisztté avattak – ez már fizetést, azaz egyfajta anyagi biztonságot is jelentett –, összeházasodtunk. S bár két gyermekünk született, kapcsolatunk az évek teltével elhidegült. Későbbi külszolgálati éveim sem jöttek jól, így 1974-ben elváltunk. Második feleségemet már itt, Kecskeméten ismertem meg, ő a Honvédkórházban dolgozott, mint műtős-asszisztens. Hozzám hasonlóan ő is egy váláson volt túl. Összeházasodtunk, és feleségemmel együtt neveltük föl lányomat, fiamat, fogadott fiamat és közös lányunkat. Büszke vagyok arra, hogy mind a négy gyermekem diplomát szerzett, és már nyolc unokával is megörvendeztettek. Sajnos egyikük sem Kecskeméten él, de a közös ünnepnapjaink – a születés- és a névnapok, és persze a karácsony – összehoznak bennünket, erre »katonás« fegyelemmel ügyelünk.

Honvédorvosi munkakörben Szolnokon
Honvédorvosi munkakörben Szolnokon


Az egyetem befejezése után három munkahelyet ajánlottak föl a honvédségen belül. A miskolci rádiótechnikai ezred, a bajai szárazföldi alakulat és a szolnoki repülősök közül szerintem mindenki utóbbiakat választotta volna, én is így döntöttem. Szolnokon azután hat évig szolgáltam, majd 1972-ben lehetőséget kaptam, hogy a Szovjetunióban továbbképezhessem magamat, a leningrádi Kirov Katonai Akadémián folytathattam tanulmányaimat. Az űrkutatás azokban az években volt felfutóban, kiváló tudósok révén ott ismerkedtem meg – jó értelemben véve ott fertőződtem meg – a kor legmagasabb színvonalán álló repülés-űrorvostannal.

A Leningrádi Kirov Katonaorvosi Akadémián
A Leningrádi Kirov Katonaorvosi Akadémián


A Leningrádban kapott végzettség itthon új kapukat nyitott meg számomra. 1973-ban Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben kaptam állást. Már szolnoki éveim alatt szoros kapcsolatba kerültem a hírös városbeli intézettel – szolgálati viszonyban állt a két katonai egység, a szolnoki pilóták kezelése, vizsgálata itt folyt –, sőt, már egyetemista koromban, amikor a ROVKI ideköltözött, jártam az intézetben. Emlékszem, az akkori parancsnok, Szántó Ferenc körbevezetett, megmutatta »birodalmát«, s biztatott, hogy a tanulással igyekezzek, mert akár oda is kerülhetek. Akkori álmom szűk tíz évvel később valóra vált. Új munkatársként az intézetben természetesen egy ideig a rangsor végén álltam. Éjjel-nappal dolgoztam és ügyeltem, hiszen a szakmai képzettséget el kellett sajátítanom, a mindennapi rutint meg kellett szereznem, a hétköznapi repülőorvosi vizsgálatokba bele kellett jönnöm. Fárasztó, kimerítő munka volt, de fiatalként bírtam a gyűrődést. Persze már akkor is kaptam izgalmas feladatot: növényvédőszer-mérgezési hullám söpört végig a megyében, a Honvédkórház vonzási körzetében, futószalagon jöttek a betegek. Ez a terület abban az időben még újdonságot jelentett, új gyógymódokat kellett kitalálnunk, alkalmaznunk. Heroikus küzdelmet folytattunk a betegekért, és például az atropin alkalmazásával kapcsolatban komoly tudományos eredményeket értünk el.

Posztgraduális tanulmányokat a NASA-ban is folytatott
Posztgraduális tanulmányokat a NASA-ban is folytatott


A Varsói Szerződés repülőorvosai évente többször is rendszeresen találkoztak, ezeken a kongresszusokon, szimpóziumokon, munkaértekezleteken az 1970-es évek közepétől én is mindig részt vettem, a hazai és a nemzetközi tudományos életbe egyaránt bekapcsolódtam, több posztgraduális képzést is teljesítettem. Az űrrepülés ezekben az években került előtérbe. Hálás vagyok a sorsnak, hogy pont ebben az időben éltem. Bármihez fogott az ember, az újdonság volt. Bármilyen problémával találkoztam, avval előtte soha senki nem foglalkozott. Megadatott, hogy én találhattam meg a megoldást. Ilyen volt például az információfeldolgozó képesség vizsgálata. Leningrádban találkoztam először ezzel a problémával, sőt, ott ki is jelölték nekem tudományos feladatnak. A hidegháborúnak az a korszaka volt, amikor stratégiai bombázók atomfegyverekkel járőröztek az északi sarkkör körül, az amerikaiak és a szovjetek is. Az akkor még gyerekcipőben járó légi üzemanyag-utántöltés mellett 24-48 órás szolgálatot teljesítettek, a pilóták óriási tehernek voltak kitéve, számos baleset is történt. Meg kellett oldani a problémát. Információelméleti tudásra kellett szert tennem, tanulmányoznom kellett a mérnöki pszichológiát, …stb. Amikor hazakerültem, egy hasonló gonddal szembesültem: az űrhajósok a súlytalanságban csak csökkent fizikai és szellemi tevékenységre képesek. Korábbi munkám tapasztalataimat átdolgozva Bognár László kollégámmal és munkatársainkkal közösen kifejlesztettünk egy olyan módszert, ami azután műszerbe öntve – a hardvert a Medicor Művek készítette – az űrhajósok információfeldolgozó képességét mérte. A Balaton készülék a Szaljut-6 és Szaljut-7 űrállomás fedélzetén sikeresen működött, és a módszert a későbbiekben is számos űrhajós használta. Tudományos közlemény is született belőle, melyet a NASA is leközölt: a világon a kecskeméti csoport írta le először, hogy a súlytalanságban hogyan, miért, mennyire csökken az űrhajósok szellemi munkavégző képessége.

A Szaljut-6 fedélzetén L. Popov, V. Rjumin és Farkas B. a Balaton műszerrel méréseket végez
A Szaljut-6 fedélzetén L. Popov, V. Rjumin és Farkas Bertalan a Balaton műszerrel méréseket végez


Az intézet parancsnokának tudományos helyetteseként egy másik komoly problémát is meg kellett oldani. A ROVKI a repülőorvosi alkalmassági vizsgálatok végzésére volt felkészítve. Az űrorvosi vizsgálatok teljesen más feladatot jelentettek. Új műszereket, új gondolkodásmódot, új vizsgálati eljárásokat kellett bevezetni, megtanulni, megtanítani és rutinná tenni. Nagyon örülök, hogy ezt sikerült megteremteni, s ebben nekem is komoly szerepem lehetett. Büszke vagyok arra, hogy a magyar űrhajósok
Farkas Bertalan űrhajós kardiológiai vizsgálatakiválasztásában is részt vehettem – velük mind a mai napig baráti kapcsolatot ápolok –, hogy a nemzetek sorában hetedikként magyar ember is kiléphetett a világűrbe, s ebben nekem is szerepem lehetett. Büszke vagyok arra is, hogy a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia rendes tagjává választottak, és hogy nominátoraim nem akárkik, Grigorjev Anatolij Ivanovics akadémikus, a Szovjetunió Orvosbiológiai Problémák Intézetének akkori igazgatója és Arnauld Nicogossian, a NASA Élettudományi Osztályának akkori igazgatója volt.

Farkas Bertalan űrhajós kardiológiai vizsgálata

Űrkutatói tevékenységem mellett egyetemi oktatói, előadói tevékenységet is folytattam. Többek között az Orvostovábbképző Intézet és a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem oktatója, az Országos Szakképesítő Bizottság vizsgáztató tagja, a SZOTE repülő- és űrorvosi speciális kollégiumainak vezetője voltam. A Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszékén vendégelőadóként jelenleg is tartok előadásokat és jelentetek meg közleményeket.

A ROVKI igazgatójaként
A ROVKI igazgatójaként


Nyugdíjba vonulásom után több mint másfél évtizedig Budapesten, egy magánklinikán dolgoztam, a telefonos EKG-rendszer kifejlesztésében és működtetésében működtem közre. Közben egy rövid ideig a Pest Megyei Önkormányzat Egészségügyi Irodájánál szakfőtanácsosként a közigazgatásban dolgoztam.

 Nyugdíjas korában, az Intenational Medical Services sürgősségi ügyeletes orvosakéntkoromban, az Intenational Medical Services sürgősségi ügyeletes orvosaként
Nyugdíjas korában, az Intenational Medical Services sürgősségi ügyeletes orvosaként


Az elmúlt években arra is jutott időm, amire korábban nem: megpróbálom összegezni az eddigi tapasztalataimat. Dr. Grósz Andorral és dr. Szabó Józseffel közösen könyvet jelentettünk meg a magyar repülő- és űrorvostan történetéről. Történelmi, memoár jellegű cikkeket is írok. Egy dologban azonban még nagy a tartozásom. Az űrrepülés és minden ezzel kapcsolatos információ annak idején államtitoknak minősült. Mindez meggátolta, hogy a nemzetközi szinten is jelentős eredményeinket, s ezek kidolgozóit a közvélemény megismerhesse. Az elmúlt évtizedekben nagy tudású kutatók éltek közöttünk – sajnos legtöbbjük már elhunyt. Mindent meg szeretnék tenni annak érdekében, hogy a magyar űrélettudományi kutatásokat egy összefoglaló tanulmányban megörökítsem.”

 Aranydiplomája átvétele után feleségével és az unokákkal
Aranydiplomája átvétele után feleségével és az unokákkal
(a külföldön tartózkodók nem tudtak eljönni)




Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu