VALLOMÁSOK: Dr. Kerényi Zoltán vegyészmérnök, nyug. igazgató70

70 éves dr. Kerényi Zoltán okleveles vegyészmérnök, nyugalmazott igazgató, címzetes egyetemi docens, igazságügyi szakértő. Budapesten született 1944. augusztus 1-én. Tanulmányait a fővárosban végezte. A Dob Utcai, illetve a Rottenbiller Utcai Általános Iskolákba járt, majd 1958 és 1962 között a Madách Imre Gimnázium diákja volt. 1968-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán szerzett diplomát, később a Kertészeti Egyetemen dr. univ., majd 1990-ben az MTA Tudományos Minősítő Bizottságánál mezőgazdaság tudomány kandidátusa címet szerzett. Tanulmányai végeztével maradt a BME Vegyészmérnöki Karán, három évig az intézmény tudományos segédmunkatársa volt. 1971-től 2013-ig, nyugdíjba vonulásáig egy munkahelyen dolgozott. Az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetnél (később BCE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomás, napjainkban NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Kecskeméti Kutatóállomás) végigjárta a ranglétrát: először tudományos munkatárs, később osztályvezető, majd főosztályvezető, azután igazgatóhelyettes, laborvezető, végül két évig a kecskeméti kutatóállomás igazgatója volt. Főbb kutatási területei: borászati analitika, borászati analitikai módszerek fejlesztése, valamint az aszúképződés kémiai hátterének tisztázása. Címzetes egyetemi docens, korábban a Kecskeméti Főiskolán, jelenleg a Károly Róbert Főiskolán tanít. 2009 óta az Igazságügyi Szakértői Kamara tagja, borászattal és élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos ügyekben igazságügyi szakértői feladatokat lát el. Négy kötet fejezetszerzője; több termékszabadalom – Ampelos vermut, Vitis üdítőital, Kristály Keserű üdítőcsalád – társtulajdonosa. A Magyar Borakadémia, az Országos Borszakértő Bizottság és a Mathiász János Borrend tagja. Kimagasló szakmai tevékenységéért több kitüntetést is kapott: Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (2000), Kocsis Pál-díj (2005), Mathiász János-díj (2009).

„Értelmiségi családba születtem, édesapám belgyógyász szakorvos volt, édesanyám öcsémet – ő szintén orvos lett – és engem otthon nevelt. Az általános iskolát a Dob utcában kezdtem, egy év múlva a Rottenbiller utcaiba irányítottak, a felső tagozatos éveket pedig ismét a Dob utcában végeztem. Csak halvány emlékeim vannak erről az időszakról. Az iskolatársaim közül Fekete György ugrik be, ő később orvosprofesszor, a Tűzoltó utcai klinika igazgatója lett, no meg Koltai Róbertre is emlékszem – igaz, ő később a gimnáziumban osztálytársam is volt.

Háború utáni jakuzzi (1945)

A nyolc osztály elvégzése után a Madách Imre Gimnázium tanulója lettem. Az volt hozzánk a legközelebb, de talán még fontosabb szempontként merült föl döntésemkor, hogy nagyapám és apám is odajárt – később öcsém és most épp az ő lánya is ott tanul. A rangos intézményt művészképzőként is emlegették. Olyan kiváló osztály- és iskolatársak között töltöttem négy esztendőt, mint például Pitti Katalin, Moór Marianna, Babarczy László, a már említett Koltai Róbert és a fiatalon elhunyt Vajda László. Évekig büszkélkedtem avval, hogy az órák közti szünetekben együtt fociztam Albert Flóriánnal. Tanáraink is nagyszerű pedagógusok voltak, különösen Malatinszky Jánosra, Vári Jánosra, Závodszky Istvánra és Bolgár Györgyre gondolok vissza nagy szeretettel.

Érettségi után nem akartam orvos lenni. Túl sok bennem az empátia, nem tudok semlegesen tekinteni egy szenvedő betegre, pedig egy orvosnak túl kell tekintenie a személyes érzelmein. Épp ezért a Műegyetem vegyészmérnöki karára jelentkeztem, sikertelenül. Így egy évig a Ganz-MÁVAG öntödéjének laboratóriumában kaptam munkát. Nagyon jól éreztem ott magam, kollegáimat szerettem, becsültem, később egyetemistaként nyaranta többször is visszamentem oda dolgozni.

1963-ban ismét megpróbálkoztam a felvételivel, és ekkor már összejött a bejutás. Ebben az évben fordult elő először, hogy az egyházi iskolákból érkezők is azonos eséllyel pályázhattak az egyetemre. Ez az évfolyamunk összetételében is megmutatkozott: a diákok egyharmada Pannonhalmáról, Vácról vagy Kecskemétről érkezett. Ők igazi húzóerőnek bizonyultak, 140-en kezdtük az első évet, és az ötödév végén 127-en diplomáztunk. Később többen Kossuth- és Széchenyi-díjat is kaptak.

A mérnöki diploma átvetele (1968)

Az első három évben együtt tanultunk, csak negyedikben specializálódtunk. Én a mezőgazdasági kémia szakot választottam. Kiváló professzorok tanítottak ott – Csűrös Zoltán, Varsányi Lajos, Tettamanti Károly, Telegdy-Kováts László –, tudományos diákköri munkám is ehhez kapcsolódott, és a Holló János professzor által vezetett tanszékkel együtt jártunk a Kőbányai Sörgyárba termelési gyakorlatra.

Az utolsó egyetemi évem alatt a Holló-féle tanszéken egy óriási projekt indult. Az úgynevezett VEPEX-eljárás kidolgozásában én is részt vettem, és a diploma megszerzése után segédmunkatársként három évig az egyetemen maradtam. Munkánk sikerrel járt: a világon elsőként zöld növényekből nagy biológiai értékű rostmentes erőtakarmányt állítottunk elő.

1971-ben az egyetem egyik docense javaslatára az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetnél állást ajánlottak fel. Kapva kaptam az alkalmon, és azonnal igent mondtam. A Herman Ottó úti kutatóintézetben első élményem érkezésemhez fűződik. Alig értem be az épületbe, amikor egy szigorú hölgy elém pattant és azt kérdezte: «Először is, maga kicsoda?». Megszeppenve válaszoltam, hogy egy nyugdíjba vonuló kolleganő helyére jöttem, mire ő: «Az a kolleganő én vagyok.» Így kezdődött és azután több mint négy évtizedig tartott a munkaviszonyom az intézetnél – később elődömmel is jól összebarátkoztam.

Karácsonyi idill nagyszülőkkel (1974)

Évekig Budapesten dolgoztam, közben megházasodtam. Feleségem egy ideig a közelünkben élő nagymamájánál lakott, ekkor ismertem meg, és évekig tartó udvarlás után kötöttük össze életünket. A 70-es évek végén azonban Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter kitalálta, hogy a kutatást közelebb kell vinni a termeléshez. Abban az időben még igazi mezőgazdasági város volt Kecskemét, még szőlőt is termeltek a település környékén, intézetünket ide költöztették. Válaszút elé kerültem: tősgyökeres fővárosiként családommal a hírös városba jövök, vagy mehetek oda, ahova akarok. Kedvező feltételekkel csábítottak Kecskemétre – magasabb beosztást, kevéssel több fizetést, szolgálati lakást ígértek –, így belevágtunk. Előbb egyedül, majd 1985-ben két fiunkkal feleségem is ideköltözött. Külön örömöt jelentett, hogy Szegedi Sándor egykori otthonát jelölték ki lakóhelyünknek, azóta is itt élünk. Jó érzés arra gondolni, hogy a neves szőlőnemesítő első szőlő-gyermekeit itt nevelte, gondozta. Egy ideig tartottam attól, hogy párom nem tud majd itt megszokni, de hamar beilleszkedett, mindenkivel szót ért, a kertet is örömmel műveli. Jól érzi magát, már semmiképp sem menne vissza a fővárosba.

A ranglétrát később végigjártam, tudományos munkatársként kezdtem, és az igazgatói székből mentem nyugdíjba. Közben országosan ismert szakemberekkel dolgozhattam, például Ásvány Ákossal, Fűri Józseffel, Szegedi Sándorral, Török Sándorral, Ferenczi Sándorral, Katona Józseffel. Számomra megtisztelő, hogy a termelők között is többekkel kiváló kapcsolatba kerültem, Katona István, Horváth István és Forczek Vidor neve napjainkban is jól cseng a szakmában. Nemzetközi elismertséget is szereztem: egyetemekkel és gazdálkodókkal közösen több országok közötti, illetve EU-s projektben is részt vettem, francia, német és angol nyelvtudásom miatt gyakran kulcsszerep jutott nekem.

A Magyar Borakadémia tagfelvétele (1996)

Az évek-évtizedek során mindig ugyanannál az intézetnél dolgoztam, de a felettes hatóságunk és nevünk közben gyakran változott. Gazdálkodó egységekhez csatolva is működtünk, majd több egyetemhez is tartoztunk. Talán ez is hozzájárult cégünk hanyatlásához. Az induláskor még közel negyedmilliárd forintos beruházással épült fel Kisfáiban az intézet központja, ma már az épület üresen áll. Az első években 340-en dolgoztunk itt, napjainkban alig 25 fővel csak a katonatelepi állomás működik. A kutatás rövid távon viszi a pénzt, és nem hozza. Ezt felismerve kellene az intézet finanszírozását biztosítani, és akkor ismét lehet majd a jövőről beszélni.

Feleségemmel és lányommal (2006) 

Nagyon sok tervem már nincs. Az intézetbe hetente be-bejárok konzultálni, kapcsolataimat és tapasztalataimat igyekszem továbbadni. Borversenyek zsűrijébe, szakmai előadásokra még gyakran hívnak, és a Knorr-Bremse Oktatási Központjában is szoktam borbemutatókat tartani. Emellett Gyöngyösön is tanítok, óráimat összesűrítik, így az ottani oktatás havonta csak 2-3 nap elfoglaltságot jelent. Négy éve bejegyzett igazságügyi szakértő is vagyok. Borászati és élelmiszerbiztonsági kérdésekben évente 5-6 alkalommal szakértői feladatot látok el. És ha már végképp nem lenne mit tennem, itthon is van bőven feladat, most éppen a tűzről pattant kis unokámmal játszom.”

(Lejegyezte: Varga Géza)

TÁMOGATÓINK

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes

Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu