80 éves dr. Harsányi Ernő nyugdíjas tanszékvezető tanár. Kecskeméten született 1935. május 17-én. Szinte egész életében diák volt. Elemi és középiskoláit szülővárosában, egyetemi tanulmányait Szegeden, a JATE fizika-matematika szakán végezte. Később a napfény városában bölcsészdoktori, valamint a Magyar Tudományos Akadémián kandidátusi oklevelet szerzett. Középiskolai tanár diplomája átvétele után másfél évig Veszprémben tanított, azután visszakérte magát Kecskemétre, és a Közgazdasági Technikum tanára lett. 1961-ben kinevezték az intézmény igazgatójává. 1963-tól a rendszerváltásig a ML Esti Egyetem Filozófia Tanszékének vezetője volt. A közel három évtized alatt számos országos és nemzetközi tanácskozáson tartott előadást, külföldi előadói körutakon is részt vett, és ő volt 1988-ban az első országos szociál-gerontológiai tanácskozás szervezője is. Munka mellett tanulmányait is folytatta: sikeresen kandidált és etikai, szociológiai és filozófiai kurzusokon is részt vett. 1990-től egy évig a Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanított, azután a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkaügyi osztályának előadója, majd annak megszűnte után a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ főtanácsosa lett. 1992-ben a Munkaügyi Kamara megalakításának egyik kezdeményezője volt. Nyugdíjba vonulása óta az időskorúak társadalmi kapcsolataival, élethelyzetük felmérésével foglalkozik, több tanulmányt, elemzést is írt ebben a témakörben. Emellett ismét iskolapadba ült. Előbb elvégezte a Harmadik Kor Egyetemét, jelenleg pedig a Pécsi Tudományegyetem kulturális mediátor szakának előadásait látogatja. A Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság, a Nyugdíjasok Országos Képviselete, a Városi Idősügyi Tanács és a Városi Civil Kerekasztal tagja. Szakmai munkáját több ízben is elismerték: Munka Érdemrend (ezüst fokozat, 1972; arany fokozat, 1985), Bács Kiskun Megyei Alkotói Díj (1990), Kecskemét Szociális Ügyéért Díj (2002), Szépkorúakért Érdemérem (2006), Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2009).

„Szegény családból származom. Édesapám hivatásos katona, tűzszerész volt. A második világháború idején a fronton szolgált, sokáig azt se tudtuk, hogy él-e még. A százada mellőle kétszer is kihalt, de ő megmaradt. A Bodeni-tónál esett fogságba, és minden papír nélkül 1946-ban engedték csak haza. Itthon sokáig alkalmi munkákból élt, később azután már kiválthatta az ipart. Végül az Autójavító Szövetkezettől ment nyugdíjba. Édesanyám a háztartást vezette, két fiát nevelte. Öcsém még ma is abban az Árpád körúti szülői házban él, amelyet kőműves nagyapám 1927-ben épített fel.

Nagyszüleimmel, szüleimmel és öcsémmel

Az első négy elemit a Hosszú utcai általánosban végeztem, akkor még 2. Számú Elemi Népiskola volt a neve. A betűvetésre Homoki Nagy Rózsa tanított. Az idősebb pedagógusok közé tartozott, csodálatos emlékeim vannak róla. 1945-től a piarista gimnáziumban tanultam tovább. Itt is volt egy nagyszerű tanárom. Skultéthy Kálmán nem csak jól oktatta a matematikát, de az ő révén el is köteleztem magam e tudományág iránt. Az első három évet végeztem el ott, az államosítás miatt a negyedik osztályt már a nyolcosztályos általános iskolává átnevezett intézményben jártam ki.

1949-ben ismét gimnazista lettem. A Katona József Gimnáziumban Szemerey Andor tanította a matematikát. A tantárgya iránti érdeklődésemet hamar észrevette, és igyekezett kibontani is azt. Matematikai versenyekre nevezett be, és csak utólag közölte velem, hogy mikor hova kell mennem. Az országos döntőbe többször is bejutottam, de ott már helyezést nem értem el.

Gyermekként

A matematika mellett a biológiát is szerettem, a Kristóf András tanár úr vezette szakkörbe rendszeresen eljártam. Élveztem az ott folyó munkát: állatokat preparáltunk, csontvázakat állítottunk össze. Gyűjteményünk egy-két darabja még ma is fellelhető az iskola szertárában.

Rendkívül összetartó osztály voltunk. Jó képességekkel rendelkeztünk, később mindegyikünk tisztességes karriert futott be. Így például Füvessy Imre a Humán Művek vezérigazgatója, Csaplár Gábor pedig az Országos Kereskedelmi Szövetség első elnöke lett. 28-an végeztünk, de már csak 11-en élünk, legutóbb Szekér Bandi ment el közülünk. Ötévente rendszeresen találkozunk, néhányan sűrűbben is összejárunk. Legközelebb május 30-án az érettségink 62. évfordulóját ünnepeljük majd meg.

Fontos gyerekkori élményem, hogy ötödiktől kezdve minden nyaramat segédmunkásként végigdolgoztam. Ezekről a hónapokról valamennyi alkalommal igazolást kértem. Nevetve kérdezték tőlem, hogy minek kell az nekem. Én csak annyit válaszoltam: »Kell a nyugdíjhoz!« Később, a jogosultsági idő számításánál az igazolások alapján 1 év 3 hónapot figyelembe vettek.

A gimnázium befejezése után a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára szerettem volna bejutni, de származásom miatt elsőre elutasítottak. Bár csak 18 éves voltam, harcoltam az igazamért. Levelet írtam személyesen Rákosinak és az oktatási miniszternek is. Persze különösebben nem reménykedtem abban, hogy kérésem meghallgatásra talál. A konzervgyárban energetikusként elhelyezkedtem, és szeptember közepén már épp véglegesíteni akartak, amikor jött a kedvező hír: a műegyetemre ugyan nem, de Szegedre, tanári szakra mégis felvettek.

Alkalmazott fizikusként indultam, azután a kétszakos oktatás bevezetése miatt egy év múlva a matematikát is föl kellett vennem. Ha azt a »zökkenőt« nem számítom, hogy 1956 októberétől mintegy három hónapig szünetelt az oktatás, gyorsan elröppentek az egyetemi évek. Az ’56-os eseményekben nemzetőrként én is részt vettem. Az egyetemi század tagjaként az Öthalmi laktanya fegyverraktárát őriztük, nem engedtük, hogy széthordják. Valójában nem volt szükség ránk, semmilyen incidens nem történt. Amikor jöttek az oroszok, mindent otthagytunk. Tetteinknek nem lett komolyabb következménye. Ebben egy nagyon kedves, még ma is élő tanáromnak, Dombi Józsefnek is szerepe volt. Ő ugyanis megengedte, hogy három hónapig a saját lakásában lakjak, úgy is mondhatnám, hogy »bujtatott«, és így védett meg engem az esetleges retorziótól.

A diploma átvétele után Veszprémbe helyeztek, a Lovassy László Gimnáziumban tanítottam matematikát. Másfél év után azonban visszakértem magam Kecskemétre. Édesanyám ekkor már nagybeteg volt, sajnos nem sokkal később fiatalon, alig 52 évesen el is vesztettük őt. A Közgazdasági Technikum tanára, majd két évvel később, 1961-ben az iskola igazgatója lettem. Kinevezésemben minden bizonnyal fontos szempont lehetett, hogy mint életemben mindig, ekkor is tanultam. Gazdasági számtant kellett ugyanis oktatnom az iskolában, s hogy ezt fölkészülten tegyem, beiratkoztam a Közgazdaságtudományi Egyetem tanfolyamára.

Ifjú tanárként

Tanári munkám során ismerkedtem meg első feleségemmel, Mikó Magdolnával. Ő az óvónőképzőben pszichológiát tanított, később tanszékvezető, majd igazgatóhelyettes lett. Amikor összeházasodtunk, a képző kollégiumában kaptunk egy összkomfort nélküli szobát. Zsuzsa lányunk ott született. Mivel víz nem volt a helyiségben, helyzetünket látva az akkori igazgató, Burchard Erzsébet a saját szolgálati lakását engedte át nekünk. Később albérletekben laktunk, azután a Hunyadivárosban saját házat építettünk, ahová 1964-ben költöztünk be. Lányom, aki ma már Kecskeméten ismert tanár, grafikus és festőművész, napjainkban is ott él. Hozzám hasonlóan feleségem is kandidált. Diplomáját Moszkvában szerezte, a kandidatúrát is ott végezte. A Petőfi Népe főszerkesztője, Welther Dániel is a szovjet városban tanult akkor. Kapcsolat alakult ki köztük, amely házasságunkra is kihatott. Elhidegültünk egymástól, és amikor lányunk, Zsuzsa 14 évesen önálló lett – tanulmányait Szegeden folytatta –, mi hivatalosan is elváltunk.

Lányommal 1963-ban

1963-ban meghívtak a ML Esti Egyetem Filozófia Tanszékének vezetésére. Ekkor már az ELTE filozófia-logika szakos hallgatója voltam, másoddiplomámat 3 tanulmányi év után 1965-ben vehettem át. A tanszékvezetői feladatot 26 éven át, egészen a rendszerváltásig láttam el. Ezekben az években országos és nemzetközi tanácskozásokon tartottam előadásokat, külföldi előadói körutakon vettem részt. Érdeklődésem később a társadalomtudományok felé orientálódott. 1988-ban az első országos szociál-gerontológiai tanácskozást is én szerveztem, melyen az idősek társadalmi helyzetével, kapcsolataikkal foglalkoztunk.

Bölcsészdoktori oklevelemet 1965-vettem át

Munka mellett tanulmányaimat is folytattam. 1968-ban Szegeden filozófiából megszereztem a doktori oklevelet, azután kandidátusi dolgozatomat is megírtam, és 1970-ben előzetes fölvétel nélkül munkámat eljuttattam a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottságához. Esetem példa nélküli volt abban az időben, három évig fektették is. Akkor tértivevényes levélben megsürgettem őket, és ez hatott, mert behívtak. Életem legnehezebb vizsgája következett. Tizenegy ember ült velem szemben, kérdéseikre több órán át kellett válaszolnom. De álltam a sarat, és sikerrel vettem ezt az akadályt is. A kandidátusi cím megszerzéséhez szükséges két nyelvvizsgát is abszolváltam. Később Ancsel Éva etikai, Andorka Rudolf szociológiai és Tőkés László filozófiai kurzusait is elvégeztem.

Jelenlegi feleségemet, dr. Vörös Lídiát 1978-ban ismertem meg. Tanítványom volt az esti egyetemen, a filozófia szakot végezte, orvosként szakosodott erre a területre. Még diák volt, amikor összeházasodtunk, utána én már nem vizsgáztattam. Sajnos, közös gyermekünk, pedig szerettünk volna, nem született. Párom akkor körzeti orvos volt, később a rendelőintézet belgyógyászati szakrendelését vette át, majd felülvizsgáló főorvosként 10 körzet szakmai munkáját felügyelte. 1989-ben a Margaréta Otthon orvosa, egy évvel később az intézmény orvos-igazgatója lett. 1998-ban onnan ment nyugdíjba.

1990-ben munkahelyem megszűnt. Egy évig helyettes tanárként a Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanítottam, majd a megyei önkormányzat munkaügyi osztályán kaptam állást. Státuszom rövid idő múlva az átszervezések áldozata lett, de az akkor alakuló Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ átvett. Munkajogból vizsgáznom kellett ugyan, és számítógépes ismereteket is kellett szereznem, de ezeket a feltételeket is teljesítettem.

Búcsú a munkahelyemtől

1995-ben mentem nyugdíjba, éveim azóta sem telnek tétlenül. A megyei nyugdíjas klubok szövetségének feladatait több mint egy évtizedig láttam, el, a stafétabotot 2008-ban adtam át. Közben az országos szövetség vezetőségi tagjává is választottak, ahol a Nyugdíjas Unió létrejöttét kellett előkészítenem. A két másik jelentős tagsággal bíró nyugdíjas szervezet vezetőivel eredményesen tárgyaltam, mindkét elnökség elfogadta az általam javasolt feltételeket. Ekkor azonban saját szövetségem kihátrált mögülem, és az unió megalakulását megtorpedózta. A testületből ezt követően kiléptem, azóta a Nyugdíjasok Országos Képviselete tagja vagyok, az elnökség munkájában évek óta részt veszek.

A tanulást az elmúlt években sem hagytam abba. A 2013-14-es tanévben elvégeztem a Harmadik Kor Egyetemét, február óta pedig a Pécsi Tudományegyetem kulturális mediátor szakának előadásait látogatom. A másoddiplomát adó levelező szakon a négy félévet egy év alatt végezzük el. 80 életévemmel én vagyok az ország legidősebb egyetemistája, az újságok sokat cikkeztek nemrég erről.

  
Lányommal és feleségemmel napjainkban 

Tanulással és munkával szeretném a hátralevő éveimet is tölteni. A nemrég megkezdett egyetemi tanulmányaimat szeretném befejezni. Emellett ki akarok csikarni a pécsi oktatási intézménytől egy kutatási lehetőséget, amelynek előkészítését és levezetését is szívesen vállalnám. Az időskorúak művelődési szokásait vizsgálnám, egyrészt az érintetteket megkérdezve az igény oldaláról közelíteném meg a témát, másrészt a kínálatot is kielemezném. Feleségem révén szigorú orvosi felügyelet alatt állok, ennek is köszönhetően jól érzem magam. Bizakodom, hogy terveim megvalósításához lesz még elég erőm!”