|
|
VALLOMÁSOK: dr. Gera László sebész, traumatológus, osztályvezető főorvos6060 éves dr. Gera László sebész, traumatológus, osztályvezető főorvos. Újkígyóson született 1954. október 16-án. Általános iskolai tanulmányait a helyi iskolában végezte, majd 1973-ban Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1975-ben vették fel a SZOTE Általános Orvostudományi Karára. 1981. november 3-án kapta meg orvosdoktori diplomáját. 1981. november 4-e óta dolgozik a Kecskeméti Megyei Kórház Baleseti Sebészeti Osztályán. 1986-ban általános sebészetből, 1988-ban traumatológiából szakvizsgázott, 2011-ben speciális gyermektraumatológiai jártassági vizsgát tett. 1994. június 5-én nevezték ki adjunktussá. 2002. február 1-től főorvos és egyben a Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály megbízott, majd 2003. március 31-től kinevezett osztályvezető főorvosa. 2007-ben PhD minősítést szerzett a Szegedi Orvostudományi Egyetem Kísérleti Sebészeti Tanszékén. Eddigi pályafutása során több mint 13 ezer műtétet végzett el, közel 200 tudományos előadásban, 20 tudományos közleményben vett részt. Grazban, Hamburgban, Bécsben, Strasbourgban, Londonban, Edinburgh-ban, Párizsban és San Franciscóban volt külföldi tanulmányutakon, ahol modern traumatológiai beavatkozásokat és új technikákat ismert meg. Főbb érdeklődési köre a polytraumatizáltak, a mellkas- és medencesérültek ellátása. A combnyaktörés gyógyítására új módszert fejlesztett ki, az ún. Gera-féle kompressziós pengét (szabadalmi neve: „G-compact”). Alkalmazásával a beteg fájdalmai a műtétet követően jelentősen csökkennek, rövidebb az ápolási idő és lényegesen jobb a gyógyulási hajlam. Sokat tett a Traumatológiai Osztály technikai fejlődéséért, a mentőhelikopter leszálló pályájának megépítéséért is. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet munkájában vesz részt, több magyarországi és külföldi implantátumcég implantátumfejlesztő csoportjának tagja. 2014.ben megválasztották a Magyar Lábsebészeti Társaság alelnökévé. Szakmai tevékenységét Bács-Kiskun Megye Tudományos Díjával, Astellas Díjjal (Az év orvosa) és Pro Sanitate díjjal (a még aktív egészségügyi dolgozók legmagasabb miniszteri kitüntetése) ismerték el. 2011-ben Újkígyós Díszpolgára lett, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere kinevezte a Szakmai Kollégium Traumatológiai és Kézsebészeti Tagozatának tagjává.
Az Astellas Díj elnyerése után
Életem első éveire élénken emlékszem. Szerettem óvodába járni, de még inkább játszani a szomszéd gyerekekkel. A nagy családi házak udvarain vidáman teltek a délutánok, a szárkúpok, a szénakazlak között sokat bújócskáztunk. Az általános iskola is tetszett. Különösen osztályfőnökömre, a kémiát tanító Baloghné Lídia nénire gondolok vissza szívesen. Ő nagyon jól összetartotta az osztályt, közös főzéseket, osztálykirándulásokat, kerékpártúrákat szervezett. A Madarak és fák napját több ízben is a szabadkígyósi kastélyban ünnepeltük. Mindig kisvonattal, marhavagonokban vittek oda bennünket, s boldogok voltunk, mert 50 fillérért egygombócos fagyit is kaptunk. Az iskolában jól tanultam. Szüleim mindenképp szerették volna, ha nem állnék meg a nyolc osztálynál. Továbbtanulásomat osztályfőnököm is támogatta. S mivel szerettem a fizikát – már akkor úgy tartottam, hogy inkább megcsinálom, mint elmesélem a dolgokat –, így Békéscsabán a Rózsa Ferenc Gimnázium fizika tagozatos diákja lettem. A következő négy esztendőből kevés szépre emlékezem. Osztálytársaim befogadtak ugyan, de falusi gyerekként a tanárok bizalmát, jóindulatát nem sikerült elnyernem. Már kiskoromban nagyon szerettem a gépeket, az autókat, a motorokat. Édesapám ölében ülve szerettem vezetni is. Tizenhét évesen korengedménnyel letettem a motor- és az autóvezetői vizsgát. Kamionsofőr akartam lenni, de ennek a tevékenységnek sok veszélyét megismerve édesapám óva intett tőle. A gimnázium 4. osztályában szüleim terelgetésére, valamint unokabátyám példáját követve már orvosnak készültem. Felvételim azonban a gimnáziumból vitt pontszám miatt nem sikerült. Ezért a békéscsabai kórházban műtőssegédnek álltam. A baleseti osztályon dolgozva egyértelmű lett számomra, hogy csak baleseti sebész leszek. Ettől kezdve mindent megtettem, hogy célom valóra váljon.
Középiskolai pontszámom két évig maradt érvényben, így csak harmadjára vettek föl Szegedre. Csodálatos egyetemi évek következtek. Jó kollégiumi szobatársak, összetartó csoporttársak vettek körül. Közülük Oberna Györggyel (a kecskeméti kórház traumatológiai és kézsebészeti osztály osztályvezető-helyettes főorvosa) és Gurzó Mihállyal (a kecskeméti kórház belgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa) a mai napig együtt dolgozom. Tanáraink között is akadtak óriási egyéniségek, különösen Kulka Frigyes (mellkassebész) és Simonka János (trauma és kézsebész) professzorok óráit kedveltem. Előadásaik élvezetesek voltak, az alapokat mélyen belém fektették. Másodév végén, a szünetben NDK-ba, egy sörgyárba mentem volna dolgozni. Bekerültem az utazókeretbe, csupán a vizsgákat kellett sikeresen letennem. A számonkérésekkel jól haladtam, már csak az élettan szigorlat volt hátra. Biztosra akartam menni, ezért a lehető legalaposabb felkészüléssel az utolsó vizsganapra jelentkeztem. Az írásbeli és a szóbeli első része nem jelentett gondot, a szóbeli második részében azonban hiába húztam könnyű tételt, hiába mondtam el minden fontos információt az adott témáról, este fél 8-kor az egész napos vizsgáztatástól az asztal túlsó végén magába roskadó professzor csak annyit mondott: »Jöjjön vissza a nyár végén ismét!« Meglepetten, de még inkább elkeseredve álltam föl, hiszen így ugrott a német sörgyári utam. Ahogy ballagtam hazafelé, útba esett a diákok kedvenc vendéglátóipari egysége, a „Gödör”. S bár korábban sem vonzott az alkohol, ezúttal behúzott a gravitáció. A pultos lánytól két deci rumot kértem – fogalmam sem volt, hogy milyen erős ital –, és amikor meghozta, egy huzatra megittam. Annyira elcsodálkozott, hogy kísérő vizet sem adott, én meg nem tudtam kérni, mert levegőt sem kaptam – lángolt minden. Felálltam, kimentem – a túloldalon kaptam először levegőt –, azután elindultam unokabátyámékhoz Újszeged felé. Az útra csak a híd közepéig emlékszem. Három napig rosszul voltam, pokolian fájt a fejem. Azóta alkoholmentes vagyok, egy kortyot nem iszom! Ez a munkám során csak előnyömre vált: így bármikor, ha a hivatalos munkaidő után be kell jönnöm egy súlyosabb esethez vagy tömeges baleset ellátásához, mindig józanul dönthetek és választhatom a legjobb megoldást a betegeknek.
Az egyetem után Kecskeméten kaptam munkát. 1981-ben adták át az új kórházat, pont volt hely a baleseti sebészeten és én azóta itt dolgozom. Három nagy tanítómesterem volt: Dömötör Endre professzor úr, illetve Csomor László és Nagy László főorvos urak, ők mind a hárman a kor legmodernebb kezelését, műtéti technikáját végezték az osztályon, s tőlük tanultam meg, hogy hogyan kell gyorsan a legjobb döntést meghozni, hiszen ha tévedünk, vagy a bizonytalanság miatt időt vesztünk, az a beteg életébe is kerülhet. Sebészeti szakvizsgáim gyakorlatait a Honvédkórházban, Kiskunfélegyházán és persze a megyei kórházban töltöttem. Sokat tanultam: Bencsura Imre, Dinka Tibor, Szabó Gábor, Édes István és Lóránd Pál főorvos uraktól – csak néhány név azok közül, akik szakmai tudásomat megalapozták. Dr. Fröhlich Péter, a Traumatológiai Osztály korábbi vezetője is nagy hatással volt rám. Talán a német őseitől örökölt precizitása révén tanultam meg, hogy semmit sem lehet a szőnyeg alá söpörni. Gyakran mondta, hogy »a sarokban is ugyanolyan tisztán kell látni, mint a szoba közepén!« Tanácsát megfogadva én is úgy próbálom a betegek bizalmát megőrizni, hogy mindig őszintén, a műtétek apróbb részleteit is megosztom velük. S ha valamit lehet még javítani, még egy lezárt beavatkozás esetén is inkább a korrigálást javaslom, mert nem hagyhatom kétséges helyzetben a beteget. Tanár úr távozása óta az osztály vezetésével engem bíztak meg. Kicsit szabadabb légkörben, családias hangulatban dolgozunk, de a szakma iránti elkötelezettségét, szigorúságát őrizzük. Arra törekszünk, hogy a munka mindig a legmagasabb színvonalon legyen ellátva, épp ezért kongresszusokon, továbbképzéseken rendszeresen képviseltetjük magunkat.
A munkám olyan, mint a kávé, az maga a dopping, hogyha az ember dolgozik, és ha még örömét is találja benne, akkor egyszerűen nem lehet elfáradni, legalábbis én nem tudok elfáradni. A többi egyéb tevékenység – például a motorozás és a lakókocsival való utazás – pedig kikapcsolódásként van jelen az életemben. A családom motiváló és segítő hátteret jelent számomra, hiszen se a munkámat, se a plusz feladatokat nem tudnám jól elvégezni nélkülük. Feleségem is nagyon agilis személyiség, ő a családunk motorja, a lányainkat is ő készíti fel a versenyekre, szereplésekre. A gyerekek tevékenységében az ő keze nyoma jelenik meg, s nekem is ő a legjobb segítőm.
Négy gyermekem közül a legnagyobb lányom közgazdasági egyetemet végzett – három gyermeke van. A fiam múlt év őszén végzett az orvosi egyetemen, és ő is itt kezdett dolgozni a megyei kórházban. Két kisebb lányom közül az egyik másodikos gimnazista, a másik 7. osztályba jár. Mindketten kitűnő tanulók, gyönyörűen festenek és verseket írnak. Nagyon büszke vagyok rájuk! Azt, hogy most 60 éves lettem, én nem érzem, csak onnan tudtam meg, hogy valaki vezeti az életem jelenléti ívét.” (Források: *Bács-Kiskun Megyei Kórház *GYÓGY-HÍR, 2006 *kecskemet.hu *Kecskeméti Televízió *Kígyósi Híradó, 2011 *nagykoros.hu *Petőfi Népe, 2011 *ujkigyos.hu)
TÁMOGATÓINKA Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlataMindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||