VALLOMÁSOK: Ballai József szerkesztő, újságíró60

60 éves Ballai József szerkesztő, újságíró. Nagykőrösön született 1954. április 30-án. 1974-től közel két évtizeden át a Petőfi Népe munkatársa volt, előbb szerkesztőként dolgozott, majd a lap rovatvezetője, illetve főszerkesztő-helyettese lett. 1992 és 2002 között a Világgazdaság munkatársa, 1994 és 2000 között az Amerika Hangja magyarországi tudósítója volt. Dolgozott a Kecskeméti Televízió szerkesztő-műsorvezetőjeként is. Jelenleg a Magyar Narancs külső munkatársa, emellett a Print és Publishing szakírója. Cikkei megjelentek az Élet és Irodalom, a Mozgó Világ, a Heti Világgazdaság, a 168 óra és több más lap hasábjain, illetve riportválogatás kötetekben. Szerkesztett számos könyvet: Piros az Arany - Az Univer 50 éve (1998); Kecskemét, a lehetőségek városa (1999); Balla András: Disszidol (1999); Top100 (2006); A szó ünnepe, valamint Magyar zsoltárok - Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita verses vallomásai (2009, 2010). 2001-ben Philip Morris Minőségi Újságírásért Díjat kapott, a Magyar Sajtópáholy tagja. 1989-től 2002-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke volt. Rádióamatőr (HA8LIC), a kecskeméti Aranyhomok Rádióklub elnöke - és egy OT-s 1954-es Csepel 125T birtokosa.

„Az 1954-esek generációjának vagyok a tagja - a háború után született legnépesebb nemzedék a miénk. Anyám óvónő volt, apám kistisztviselő – nemrég ünnepeltük 92. születésnapját –, vasutas nagyapámék piciny szolgálati lakásában nőttünk fel ikertestvéremmel, Ottóval és Laci öcsémmel, pár méterre a nagykőrösi vasútállomástól: ma is megkülönböztetem a 375-ös, a 411-es, vagy akár a 424-es gőzmozdony hangját. A sors az Arany János gimnáziumba irányított, angol tagozatra – semminek nem vettem azóta sem akkora hasznát, mint a nyelvtudásnak (hála érte Nagy Lídiának) –, Fruttus István osztályfőnök pedig magyartanárként – és emberként – kísérte figyelemmel a különleges csapatot, amelynek tagjai – például Lipák Tibor vagy Budai Mátyás – kitörni próbáltak, még tinédzserként. Erre a legjobb hely a Nagykőrösi Hírlap volt, amely hajlandó volt közölni tizenhat-tizenhét éves gimnazisták tárcanovelláit, riportjait - Takács Paula szigorú, de jó szerkesztő volt. Ma már elképzelhetetlen világ volt az: bebiciklizett a harmadikos gimnazista a városba, majd sorba állt, és megvette az újságot, amelyben az aznapi cikke volt.

Lázadó farmernadrágos
(Ballai József 1973-ban) 

A Petőfi Népénél 1974. január 15-én kezdtem, újságíró gyakornokként, a Gál Sándor vezette belpolitikai rovatban. Micsoda egy szerkesztőséget toborzott Welther Dániel! És micsoda egy újság volt az ország majdnem legelső ofszet napilapja! Akkortájt a sajtó még a magyar irodalmi hagyományokat követve keverte a non-fictiont és a fictiont, azaz: a közönséges tudósítások mellett közölt verset, novellát, esszét, irodalmi riportot, tárlatkritikát - ebbe a csapatba csöppentem bele, majd pedig bejártam a ranglétra szinte összes fokát, dolgoztam a művelődéspolitikai rovatnál, később főmunkatársként, illetve a nyolcvanas évek közepétől főszerkesztő-helyettesként. 1980-ban a moszkvai olimpiát – Váczi Tamással – a tévé előtt ülve (és azt fényképezve) tudósítottuk, Borzák Tibor rövidhullámú rádión küldte tudósítását Barguzinból - nem lehet minden élményt felidézni, annyi volt. Nagyszerű volt a csapat és nagyszerű érzés volt ennek a csapatnak a tagja lenni - Posváncz Etelka, Nagy Mária, Szabó Klári, Bencze Andrea, Walter Péter, Gál Eszter, Balai F. István, Kormos Emese, Eszik Sándorné, Sztrapák Ferenc, A. Tóth Sándor, Farkas P. József, Hámori Zoltán - talán vannak, akiknek még ismerősek ezek a nevek. A Petőfi Népe a legjobb vidéki napilap volt, nagyon közel a 80 ezres példányszámhoz, büszke vagyok, hogy 18 évet ott töltöttem.

A Világgazdaság következett, újabb tíz évig, ez már a rendszerváltás utáni időszak, a magyar kapitalizmus kialakulásának kora. Zám Tibor alapvetése volt a filozófiám: a jó történeteket nem kitalálni, hanem megtalálni kell. Azt a sztorit, hogy Stadler visszaigényelte az áfát a Leonardo da Vinci freskó után, én találtam meg - hogy csak egyet említsek ebből a korszakból.

A sors kegye, hogy hét évig az Amerika Hangja hivatalosan akkreditált magyarországi tudósítója voltam, egy különösen kalandos időszakban, Antall Józseftől Orbán Viktorig. Ez idő tájt hoztuk létre – Király László Györggyel és Vörös Tiborral – a Hozam Klubot is, Kecskemét legújabb kori történetének legsikeresebb civil-üzleti klubját, jóleső érzés, hogy mások is ugyanígy értékelik.

Az alapítástól kezdődően – több-kevesebb rendszerességgel – tagja voltam a Kecskeméti Televízió műsorkészítő csapatának, külsősként. Varga Mónikával a mi nevünkhöz fűződik az első önkormányzati közvetítés. Varga Gézával mi dolgoztuk fel a város gazdasági életének változásait. Egyedül közvetítettem több önkormányzati választást - ezek olyasmik, amikre az ember mindig emlékezni fog.

Unokájával, Abigéllel

Ha egy ilyen kerek évfordulón a «leg» az érdekes, akkor talán azt a riportomat említem, amely Pintér Józsefet mutatta be, az országban elsőként. A Pintér Művek az Élet és Irodalomban jelent meg 1987 elején. Utánközölte a Látóhatár. Beválogatták a Magyar Mozaik című riportkötetbe. Egyik fejezete az Állampolgári Ismeretek tankönyvben is szerepelt, mint ajánlott olvasmány.

2002 óta – hivatásszerűen – már nem a médiában dolgozom. Ezt nem különösebben bánom, nagyjából mindent csináltam és mindent elértem, amit a szakmában egy kecskeméti újságíró számára egyáltalán lehetséges. Ha írok valamit, biztos helye van a Magyar Narancsban. Már nem Kecskeméten dolgozom, de Kecskemét marad az a város, ahová - hazajárok.”

(Források:  *http://ballaijozsef.weebly.com  *Ki Kicsoda Kecskeméten)