VALLOMÁSOK: Bálint Zoltánné Medveczky Magdolna nyugalmazott köztisztviselő70

70 éves Bálint Zoltánné Medveczky Magdolna nyugalmazott köztisztviselő. Kiskunhalason született 1944. június 6-án. Általános iskoláit Páhiban kezdte, majd Kecskeméten folytatta, és középiskolába is a hírös városban, a Közgazdasági Technikumban járt. Később, felnőtt fejjel több szakmai – ügyviteli, pénzügyi, mikrofilmtechnikai – tanfolyamot is elvégzett. 1962-ben a Járási Tanácsnál, 1963-ban a Városi Tanácsnál dolgozott mint szerződéses előadó. 1964-ben a Bács-Kiskun Megyei Illetékhivatal munkatársa lett, és nyugdíjazásáig – 2007-ig – különböző beosztásokban – főelőadó, csoportvezető, osztályvezető-helyettes – ott tevékenykedett. Szakmai munkáját számos elismeréssel jutalmazták: Megyei Tanács Elnöki Dicséret (1980); Megyei Tanácsi Kiváló Dolgozó (1984); Pénzügyminiszteri Dicséret (1999); Az Év Dolgozója (1999). 2004-ben az Év Kecskeméti Köztisztviselője címet is megkapta. Gyermekei az első házasságából születtek. Sajnos édesapjuk, Gereben László a kijevi légikatasztrófa áldozata lett 1971-ben. A tragédia után egyedül nehezen tudott a mindennapos feladatoknak eleget tenni. Második házasságát 1973-ban kötötte jelenlegi férjével, aki önzetlen türelemmel segítette őt a gyermeknevelésben.

„Apai ágon az ősi felvidéki, Árva vármegyei nemesi családból származom, az elmúlt években szervezett Medveczky-találkozókon örömmel vettem részt. Szüleim azonban születésemkor már az Alföldön éltek: édesapám rokonsága Páhiból való, édesanyám pedig egyik nagybátyját követve költözött a Kiskőrös melletti faluba.

Szülei Páhin éltek

Az általános iskola első négy osztályát Páhiban jártam, majd amikor szüleim Kecskeméten, a tanácsnál munkát kaptak, a hírös városba költöztünk, és a felső osztályokat már itt végeztem el. A Bányai Júlia Gimnáziumba terveztük a továbbtanulást, anyuka egyik munkahelyi vezetője javaslatára mégis a Közgazdasági Technikum tanulója lettem. Így négy évvel később nemcsak az érettségi bizonyítványt, hanem képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus végzettséget is szereztem.

A közgáz utolsó évében több főiskola is kampányolt, engem főleg Bajára, az ottani Tanítóképzőbe hívtak. El is mentem volna oda szívesen, anyukám könnyei azonban visszatartottak. Így az érettségi után előbb a Járási Tanácsnál helyezkedtem el, majd a Városi Tanács Pénzügyi Osztályán lettem szerződéses előadó. 1964-ben a Megyei Tanács személyzetisének invitálására a Bács-Kiskun Megyei Illetékhivatalhoz mentem dolgozni. A város központjától ugyan elég messze volt az új munkahelyem, de ez volt életem első kinevezett állása. Döntésemet később sem bántam meg.

Ifjúkori portré

Férjemet 1962-ben ismertem meg, ő a Járási Tanácsnál népművelési felügyelőként dolgozott. Húszéves koromban házasodtunk össze, és egy év múlva megszületett Anita lányunk. Éltük szerény életünket, vártuk a saját lakásunkat. Öt év múlva, 1969-ben kaptunk is egy másfél szobásat a szalagházban. Bérlakásra számítottunk, de egy akkor hozott rendelkezés miatt otthonunkat meg kellett vásárolnunk. Később, a bérleti díjak drasztikus emelkedésekor értettük csak meg, hogy valójában így jártunk jól.

Kívánság szerint születtek gyermekeink, 1970-ben megérkezett Tamás is. Végtelenül boldogok voltunk. Megtaláltuk egymásban mindazt, amit egy fiatal pár el tud képzelni. Gondtalan, békés mindennapjainknak azonban férjem tragikus halála véget vetett. Ő egyike volt a Szimferopolba tartó népes kecskeméti küldöttségnek. A delegációt szállító repülő 1971. szeptember 16-án, Kijev körzetében lezuhant, és a gépen tartózkodók valamennyien életüket vesztették. Elvesztése életem legnagyobb tragédiája; megpróbálok együtt élni vele, de kiheverni soha nem lehet. Fájdalmam feldolgozásában egy nőtlen kollegámtól óriási segítséget kaptam, két évvel később férjhez is mentem hozzá, ma is együtt vagyunk. Vele közösen tudtuk szépen fölnevelni a gyerekeket. Így lett az Ő élete is teljes!

Egy szegedi szakmai rendezvényen, 2005-ben

Az illetékhivatali feladatokba temetkeztem, és a jól végzett munka stabilitást nyújtott a hétköznapokra. Különféle tanfolyamokra gyakran beiskoláztak, ezek elegendőek voltak a munkahelyi előmeneteleimhez. A hivatalt rendszeresen átszervezték, de én különböző beosztásokban mindvégig a könyvelésen dolgoztam. A számítógépes nyilvántartásra való áttérés hatalmas feladatot jelentett, és a Pénzügyminisztériumnak, valamint a megyének összeállított adatsorok, kimutatások készítése is sok időt, figyelmet igényelt. Munkámat mindig szerettem, örültem, ha sikerült egy-egy anyagot befejezni.

Utolsó munkanapján, közvetlen kollegáival

Az otthoni teendők, a gyerekek ellátása is erőt adott, így vált a családom a hobbimmá. Segítségemet szerencsére ma is igénylik, kéréseikre mindig indultam, indulok. Nyugdíjas éveim napi órarend szerint telnek. Délelőttönként többnyire főzök, délután pedig olvasgatok, a kertben teszek-veszek és persze pihenek is, hiszen az erőm már fogyóban. Az unokák szállításában is gyakran segítek, s bár egyre ritkábban, de a szülői értekezletekre is el-eljárok. A hétvégék, a közös családi ebédek az igazi ünnepek a férjemmel mindkettőnk számára.”

(Lejegyezte: Varga Géza)