VALLOMÁSOK: 75 éves Grosán Pál testnevelő tanár, edző75

75 éves Grosán Pál testnevelő tanár, edző, szenior világbajnok atléta. Kecskeméten született 1939. július 10-én. Általános iskoláit szülővárosában végezte, majd tanulmányait a Kiskunfélegyházi Állami Tanítóképzőben folytatta. Később a Testnevelési Főiskola tanári és edzői szakán is sikerrel diplomázott. 1957-től Nyárlőrincen, 1960-tól Izsákon tanított. 1966-ban Kecskemétre, a Leninvárosi Általános Iskolába helyezték és nyugdíjba vonulásáig, 2004-ig az intézmény testnevelő tanára volt. Nevéhez fűződik az országosan ismertté vált mindennapos testnevelés rendszerének kidolgozása és bevezetése. A tanítás mellett négy évtizeden át dolgozott edzőként, a Kecskeméti Dózsa, majd a Kecskeméti SC vezetőedzője volt. Iskolai és egyesületi tanítványai közül jó néhány sikeres sportoló lett: Boros László magasugró részt vett az athéni olimpián, negyvenen országos bajnokságot nyertek, és több mint 150-en értek el dobogós helyezést különböző országos megmérettetéseken. 1982-től bő 20 éven át a TF edzőképző szakán edzéselméletet oktatott, 1993-tól országos közoktatási szakértőként is dolgozott. Testnevelő tanári és edzői tevékenységét számos helyi és országos kitüntetéssel ismerték el: Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója (3 alkalommal), Kiváló munkáért miniszteri dicséret (1978), Miniszteri dicséret (1985), Eredményes munkáért (1987), A Magyar Atlétikáért bronz fokozat (1990), MOB Fair Play Diploma (1993), Kecskemét Város Sportjáért Díj (1994), Az ifjúság testneveléséért és sportjáért (1995), Magyar Olimpiai Akadémia Tisztelet Érme (2001), Bács-Kiskun Megye Sportjáért (2001), Kerezsi Endre-díj (2001), SOSZ-emlékérem (2014). Szeniorként közel 30 éve atlétikai versenyek résztvevője. Sokszoros magyar bajnok, csak 2014-ben már hat aranyérmet szerzett. Legsikeresebb éve 2013 volt: Tatán, a Speciális Dobószámok Világbajnokságán két-két számban arany-, illetve ezüstérmes lett.

„Szüleim egyszerű, dolgos emberek voltak: édesapám kőművesként dolgozott Kecskeméten, édesanyám pedig három lánytestvéremet és engem nevelt. A kreativitást, az új dolgok iránti érdeklődésemet valószínűleg apámtól örököltem. Ő mindig ésszerűen végezte a munkáját. Saját találmánya is volt, a falazóblokk tervezésében én is segédkeztem. Sajnos fiatalon meghalt: 1952-ben egy katonai gépjármű elgázolta. Az ügyet a sajtó elhallgatta, a honvédség kárpótlás gyanánt anyámat segédmunkásként alkalmazta, engem pedig 32 éves koromig nem hívtak be katonának. Nehéz évek voltak ezek, anyám fizetéséből kellett megélnünk.

Az általános iskola alsó tagozatát a máriavárosi iskolában végeztem. Tanító nénimet, Bérczy Józsefnét nagyon kedveltem. Ennek egyik oka az ő rendkívül erős gyermekszeretete volt, de kapcsolatunkat segítette az is, hogy a négy osztályt végig kitűnő eredménnyel végeztem el. Szívesen emlékezem vissza az egyik tanévzáró ünnepélyre is: kiváló bizonyítványomért öt forint jutalmat kaptam, amit az egész iskola előtt vehettem át. Büszke voltam rá, és persze az ezüstből készített ún. Kossuth-ötforintos is jól jött a családnak.

Fiatal korában több sportágban is versenyzett

Iskolai átszervezések már akkor is voltak, így a II. számú Állami (ma már Magyar Ilona) Általános Iskolában csak az ötödik osztályt végeztem el, azután a Szabadság téri (napjainkban Zrínyi Ilona) Általános Iskola tanulója lettem. Az úgynevezett ugrató osztályban tanultam – a háború miatt kimaradt évet bepótolva egy tanévben két év anyagát sajátítottam el.

A nyolcadik osztály elvégzésekor alig 140 cm magas, csenevész fiúcska voltam. Édesanyám mondta is, hogy «pap vagy tanító lehet, hisz olyan kicsi ez a gyerek», ezért beíratott a Kiskunfélegyházi Tanítóképző Intézetbe. A hűvös falak között hegedű és zongora hangjait hallottam. Szálfa termetű diákok rohantak le a lépcsőn. Minden zsongott és mégis valahogy megnyugtató volt az egész. Már az első napokban kivívták érdeklődésemet az ugyanabban az épületben tanuló sportgimnazisták – Zsivótzky Gyula, a később olimpiai bajnokságot nyert kalapácsvető is köztük volt – és a sportszerek, amelyekhez hozzá lehetett férni, mivel az udvaron voltak, és a tornaterem is nyitva volt. Testnevelő tanárom, Tulit Péter is nagy hatással volt rám, tanári és edzői munkám során ő lett a példaképem. De más módon is inspiráló befolyást jelentett számomra az iskola. Szívesen gondolok vissza a Petőfi-kutató dr. Mezősi Károly igazgató úrra, aki később az első megyei múzeumigazgató lett, énektanárunkra, Kapus Bélára, akinek kórusával még a rádióban is fölléptünk, valamint dr. Dombrády Erzsébet tanárnőre, aki csodálatos személyiségével lelki tanítónk volt.

A tanítóképző befejezése után Nyárlőrincre helyeztek alsós tanítónak. Kecskemétről kerékpárral jártam ki, naponta 40 kilométert kerekeztem. A tanítás mellett önszorgalomból sportoltam is: futottam, jógáztam, tuskókat dobáltam. Aztán egyszer olvastam a KTE atlétáiról, ismerős név is volt közöttük. Jelentkeztem náluk, és befogadtak. 40 m felett dobtam gerellyel, így maradhattam. A gerely mellett megpróbáltam sok mindent, távol-, magas- és hármasugrást, gátfutást. 400 m gáton lettem először II. osztályú atléta. Megyei bajnokságokat nyertem, a négy dél-alföldi megye legjobbjai ellen versenyeztem. Egyik edzésen ismertem meg feleségemet is, aki bár tornász volt, beválasztották egy futóváltóba, és ő is a KTE-pályán készült a versenyre. Megláttam és attól kezdve ő lett az Ő. 1963 augusztusában házasodtunk össze. Két gyermekünk született, és ma már két unokámra is büszke lehetek.

                                                                                                    Az országos úttörő bajnok izsáki lányok
Népgazdasági érdekek miatt 1960-ban Izsákra helyeztek. Ott már testnevelő tanárként dolgozhattam. Nagyon szerettem az iskolát, a tanítást. A gyerekek fogékonyak és szorgalmasok voltak, hamarosan jöttek az első sikerek is. 1966-ban a lányok tornászcsapata megnyerte az országos úttörő bajnokságot. Nagy örömöt jelentett az is, hogy az iskolák közötti pontversenyben a nagyhírű kecskeméti intézményeket is megelőztük. Közben a tanulmányaimat is folytattam, levelező tagozaton elvégeztem a Testnevelési Főiskola tanári szakát. Később ugyanott edzői diplomát is szereztem.

Talán a sportsikereknek is köszönhetem, hogy 1966-ban az akkor megnyitott, új erőket kereső Leninvárosi Általános Iskolába helyeztek. Feleségem is Kecskeméten kapott állást: néhány évig a Zrínyiben tanított, majd ő is a leninvárosiba jött – ketten voltunk testnevelő tanárok. Később ő lett az intézmény igazgatója, 34 évig irányította az iskola munkáját. Diákjaink itt is sikeresek voltak, az országos bajnokságokon 14 első, 20 második és 14 harmadik helyezést értek el.

Tornaóra a Leninvárosi Általános Iskolában

A nyolcvanas években a népegészségügy fontos területté vált, így a korszellem újító szándékaimnak kedvezett. Tulit Péter testnevelési módszerére alapozva 1987-ben kidolgoztam a mindennapos testnevelés rendszerét, amely a „Kecskeméti 40 perces mindennapos testnevelés" néven vált országosan ismertté. Elsőkként valósítottuk meg ezt az igazi mindennapos testnevelési rendszert, amely órarendbe iktatottan minden tanulóra kiterjedt. A tantestület valamennyi tagja közreműködött a program megvalósításában. Közel 20 esztendeig sikeresen működött – orvosi-egészségügyi felmérések sora is bizonyítja ezt, és a gyerekek is fantasztikusan fogadták –, 2005-ben azonban az intézmények akkori összevonása áldozata lett. Úttörő kezdeményezésünket feleségemmel közösen állami díjjal ismerték el. Sajnos, a módszert csak néhány helyen vették át, a működtetésével járó nem kevés többletmunkát a pedagógusok nem vállalták, többségük inkább látszatmegoldásokat alkalmazott.

A nyugdíj felé közeledve úgy tapasztaltam, hogy az, aki nem önként teszi le a lantot, az rosszul jár, kicsit belerokkan a munkából való elszakadásba. Épp ezért én már évekkel korábban úgy döntöttem, hogy a korhatárt elérve nyugdíjba megyek. Így 2004-ben testi-szellemi erőm teljében saját elhatározásomból hagytam abba a tanítást. Tíz év telt el azóta, és nagy örömöt okoz, hogy ezalatt több időt tudtam magamra és családomra is fordítani. Azok, akik szakmájukat szinte fanatikusan végzik, azok szeretteiket egy kicsit meglopják. Ezt próbálom az utóbbi években kompenzálni.

A sportolást nem hagytam abba, az első osztályban szereplő kecskeméti bowlingcsapat tagja vagyok, emellett tekézem és ritkán golfozom is. Szeniorként több sportágba is belekóstoltam, atlétaként közel 30 éve versenyzek. Hazai sikereimre és világbajnoki címeimre büszke vagyok ugyan, de nem a díjak a legfontosabbak! Talán a mai fiatalok elé egy jó példát mutatok, hogy a sportos, egészséges életmódot érdemes megpróbálni.

Szenior versenyzőként országos és világbajnoki címet is nyert

A Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Körének rendezvényein is rendszeresen részt veszek. Megszerzett tapasztalataimat közöttük és a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlésén több ízben is megoszthattam már. Az elmúlt hetekben nagy izgalommal állítottam össze a Kecskeméten élő, hamarosan századik életévét betöltő Szemerey Andorné Törös Olga olimpiai bronzérmes tornásznő életét ismertető kötet anyagát, amely még ebben a hónapban megjelenik. Jó lenne, ha a megye, illetve a város olimpikonjait bemutató, még fiókban heverő munkáim is közkinccsé válnának.”

(Lejegyezte: Varga Géza)