„Nálánál hivatottabb, tudósabb, s kötelességét hivebben teljesítő tanárt nem ismertem az életben” - emlékezett vissza tanítványa, Filó Lajos.

Karika János 1808. október 18-án Gyermelyen született. Iskoláit Komáromban, majd Debrecenben végezte. 1835-ben külföldi tanulmányútra ment, hosszabb ideig tartózkodott Párizsban. 1836-tól teológiát és világtörténelmet tanított a kecskeméti református főiskolán. Nemcsak tanára volt az 1840-es évek elején itt tanuló Jókai Mórnak, hanem távoli rokona is, s valószínűleg szerepe volt abban, hogy Jókai Kecskemétre jött jogot tanulni. Számos nyelven beszélt és írt, többek között angolul és franciául.

1848-ban Kecskemét városát képviselte az országgyűlésen. Mint főiskolai tanár a magyar nyelvtan tanrendbe történő történő felvételét ajánlotta. Kiállt a protestáns felekezeti iskolák állításának szabadsága mellett. „... némelyek most is kizárólag a közös iskoláknak kényszerített felállítását kívánják, mások pedig ragaszkodnak azon módosításhoz, miszerint a közös iskolák mellett a hitfelekezeti iskolák is megengedendők lennének. Én ez utóbbiakhoz tartozom, azon elvből indulva ki, mellyel előlegessen felállítottam, ti. a szabadság elvéből” - érvelt Debrecenben a  képviselőház előtt.

Karika János az önvédelmi harcot is végig támogatta, ezért a szabadságharc leverése után 4 évi fogságra ítélték. Barátja, Szőnyi Pál közbenjárására azonban büntetését házi őrizetre korlátozták. 1850. július 20-án kegyelmet nyert, 1852-ben pedig engedélyt kapott arra, hogy tanári állását ismét elfoglalhassa. Ettől kezdve a politikától visszahúzódva végezte munkáját. Tanítványai számára világ- és egyháztörténelmet írt, feldolgozta Magyarország polgári múltját és a magyar protestáns egyház történelmét, valamint hit- és egyházi szónoklattant szerkesztett. Valamennyi művét tiszta magyarság, rövid, szabatos és világos nyelv jellemezte. 1855-ben az országszerte pusztító kolerajárvány áldozata lett családjával együtt.

Az 1894-es Kecskeméti Nagy Képes Naptár így méltatta: „Tiszta lélek, bölcs belátás, törhetetlen munkásság valának jellemvonásai, melyekkel nyerte meg mind egyházkerülete, mind hivatalbeli társai, s általában mindenki szeretetét, bizalmát, tiszteletét”.