25 éve, 1991. április 3-án Kecskeméten hunyt el prof. dr. Lusztig Gábor orvos, patológus, az orvostudományok kandidátusa.

1925. szeptember 9-én született Gyulán. Diákkorától orvosnak készült, de az akkori törvények az orvosi karra való beiratkozását nem tették lehetővé. 1945-ben munkaszolgálatból visszakerülve iratkozott be a Szegedi Egyetem Orvosi Karára. Érdeklődése kezdettől fogva a patológia [elé irányult. Még egyetemista volt, amikor 1949-ben már oktató lett a Patológiai Intézetben. Doktorrá avatása után mindössze két évig volt gyakornok és egy évig tanársegéd. Kiemelkedő tudományos munkásságáért már 1954-ben adjunktussá nevezték ki, mindössze hároméves diplomával.

1956. február 1-jén lett a kecskeméti megyei kórház patológiai osztályának vezetője, osztályát súlyos betegsége miatt 1991 februárjában adta át egy tanítványának. Sikereinek magyarázata páratlan tehetségében és szorgalmúban rejlett. 1963-ban kandidátus, 1976-ban az orvostudományok doktora lett. Dolgozatai magyar, német és angol nyelven a világ számos tudományos folyóiratában megjelentek.

Kifejezetten vezető egyéniség volt. Ha kellett, határozott és kemény, de magatartását mindig mélységes emberi megértés jellemezte. Bár jóságával sokszor visszaéltek, derűsen tudomásul vette és szeretetteljes magatartásán nem változtatott. Megszervezte a Bács-Kiskun megyei orvos-gyógyszerész napokat és a megyei klinikopathológiai konferenciáikat. 1973-tól a Szegedi Orvostudományi Egyetem címzetes professzora volt. Rendszeresen oktatott, nemcsak a szegedi, hanem a budapesti egyetemen is. Az orvostanhallgatók kecskeméti oktatását megszervezte és haláláig személyesen irányította.

1981-től 1990-ig a Magyar Patológusok Társasága elnöke volt. Amikor eme tisztéből visszavonult, a társaság közfelkiáltással díszelnökké választotta. 1990-ben súlyos betegség támadta meg a háborúban amúgy is megviselt szervezetét. Betegen is dolgozott tovább, szinte a halála előtti napokig. Politikai pártnak nem volt soha tagja, a polgári demokrácia és a humanizmus eszméjéért lelkesedett.

(Forrás:  *Petőfi Népe, 1991)