Permanentes in fide (Rendületlenül a hitben)70

A latin mondás dr. Beer Miklós váci megyéspüspök jelmondata, de igen találó az egyházmegye leg-idősebb, ma is szolgáló papjára, a Kecskeméten élő 93 éves Borsiczky Tibor atyára is, aki hetven éve tartó papi szolgálat után június közepén tartotta rubin miséjét a Barátok templomában. Tibor atya közel másfél évtizede él Kecskeméten. Példamutató élete, hitének elkötelezett betöltése, személyének erős, szeretetteli kisugárzása egyházkörökben kevésbé jártas emberek számára is rokonszenvessé teszi.                                                          Borsiczky atya a rubin miséjén
                                                                             (Fotó: Retkes Tamás, Tibor atya testvérének unokája)

- Hogy került Kecskemétre?
- Az 1990-es években országosan is ismertté vált a kecskeméti széchenyivárosi katolikus templom építésének gondolata, s ennek hallatán – tudomásom szerint elsőként – ajánlottam fel e célra a Tamásiban lévő lakásom árát. Akkor, hetvenöt évesen úgy gondoltam, hátralévő időmben szívesen lakom szerényebb körülmények között, így kerültem a kecskeméti Jópásztor Otthonba, mely korábban Jópásztor Zárda névre hallgatott.

- Kis garzonszobája, középütt egy míves faragású könyvszekrénnyel, gazdag házi könyvtárt rejt.
- Annak idején édesapám kölcsönt adott egy Kecskemét környéki rokonunknak, akitől aztán adóssága fejében került a családunkba ez a közel százéves bútordarab. A tárgyak közül szinte csak ehhez ragaszkodom: egyszer már a haláltól is megmentett. Algyői plébánosságom idején a derékszögben kanyarodó útról nagy sebességgel belerohant az épületbe egy teherautó, s ez a szekrény fogta fel a falat annyira, hogy megmenekülhettem.

Borsiczky atya szüleivel és testvéreivel
(a kép jobb oldalán)
- Melyek voltak életének főbb állomásai?
- Zeneszerető katolikus családba születtem. Édesapám főjegyző volt Abonyban, de mellette kitűnően fuvolázott is. Sógorom hegedült, nővérem gyönyörűen énekelt, végül kántor lett belőle. Én is tanultam zongorázni, de aztán abbamaradt. A középiskola elvégzése után, 1935-ben Vácra kerültem a katolikus főiskolára. 1940. június 23-án Hanauer Árpád István püspök úr szentelt pappá kilencünket, akik közül ma már csak én élek. Voltam káplán Szentesen, Tóalmáson. Dolgoztam Vácott a piaristáknál, majd Pestszenterzsébetre kerültem. Ezt követően Algyőn voltam plébános hét évig, innen Csongrádra hívtak káplánnak. Itt még előadásokat is tartottunk úgy, hogy kivittük a hangosítást a templomépület elé, s ez sok fiatalt odavonzott. 1957-1971 között Sülysápon voltam plébános, azután Gödöllő mellett, Valkón szolgáltam. Helvécián 1990-től 1994-ig vezettem a plébániát. Ballószög is hozzám tartozott, ahová a Szűzanya tiszteletére építtettünk egy templomot. Mire ez elkészült, én már 75 éven túl voltam, és idejöttem az otthonba.                                                              

A csongrádi Szent Margit Leánykongregációval          

- Hogy telik egy napja?
- Van, hogy reggel bemegyek keresztút-járásra a Barátok templomába. Utána beülök a gyóntatószékbe, ahol már várnak minden reggel ketten-hárman. Aki hozzám jön a gondjával, bánatával, azt próbálom figyelmeztetni, hogy boldogság csak úgy van, ha elkötelezi magát az ember. Aki odahagy feleséget, gyereket egy újabb szerelemért, az soha többé nem tud igazán boldog lenni, mert csak egynek lehet igazán odaadni az életünket. A házastársaknak hűségben ki kell tartaniuk egymás mellett, s a papoknak, szerzeteseknek is tiszta életben, egészen Istennek szentelve kell élniük. Így lesz nyugodt a lelkük: ha hívja őket az Isten, az Ő színe-látására jutnak. Ez a mi igazi örömünk. Várjuk, hogy mikor hív el bennünket a Jóisten.
Mindennap én tartom a ferences templomban a fél kilences szentmisét, utána hazajövök. A piaristáktól hozatom az ebédet. Délután pihenek, olvasgatok. Igyekszem lépést tartani a világ történéseivel. A családok vannak most a legnagyobb bajban. Egész Európa öregszik. Nem születnek elég számban gyerekek. Félnek az emberek a jövőtől. Ez nagyon súlyos következményekkel jár, mert Kína és a keleti birodalmak mindeközben csak úgy ontják a gyermekáldást, s gazdaságilag is az élvonalra törnek.

Az otthon lakójaként szerdán, szombaton és vasárnap tartok itt miséket, és Szentségimádást is vezetek minden csütörtökön. Délutánonként, fél öt óra körül rendszeresen kimegyek az aulába. Az ott lévőknek kicsit magyarázom az evangéliumot. Közösen imádkozunk, elmondjuk a Rózsafüzért, s akik óhajtják, azokat meg is áldoztatom.

Borsiczky atya a rubin miséjén
(Fotó: Retkes Tamás,
Tibor atya testvérének unokája)

- Egyházszolgaként volt-e valami személyes törekvése?
- Valahogy mindig templomépítés közelében voltam. Már Valkón azzal kezdtem, hogy átépítettük a templomot. Ballószögön sikerült is egy teljesen újat felépíteni, s nagy boldogság számomra, hogy sokunk felajánlása révén a kecskeméti Szentcsalád Plébánia is ilyen szép sikerrel tudta megvalósítani a tervét.

- Hét évtizede gyóntatja, figyeli az embereket: változtak-e az idők folyamán?
- Nagyon sokan lesüllyedtek. Az egész ország nagyon lent van erkölcsileg. Korábbi vezetőink hatalmas pénzeket vettek fel, s otthagyták az embereket a nyomorúságban. Azért bízni kell, hátha magára talál még a magyar nép. Az egész életem arról szólt, hogy közvetítsem: az Isten végtelenül szeret minket. Velünk van minden bajunkban, s számára semmi sem lehetetlen. Istenben élünk és Ő mibennünk. Minden imádságunkban Vele találkozunk. Ezért kell kitartanunk a hitben, Isten és egymás iránt érzett szeretetünkben. Bízni kell abban, hogy amit az Úr mondott, azt be is teljesíti.

Kada Erika

(Forrás:  *Hunyadivárosi Hírmondó)