Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjteményjúnius 14.

Amikor nagy a forgalom a kiskörúton, a vitrinek üvegpolcai enyhén megremegnek az Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Múzeum épületében, amely a maga egyszerűségével, fehérre meszelt falaival, az előkertjében a benzingőztől szenvedő gyógynövényekkel szerényen húzódik meg Kecskemét legmagasabb épületének árnyékában. A múzeum immár évtizedek óta őrzi a megye orvos- és gyógyszerészettörténeti emlékeit. 

Múzeum születik

„Most tiszteljük a korszerű tudományos vívmányokat, de még inkább tisztelni kell azokat, akik régen egyszerű módszerekkel és egyszerű eszközök segítségével máig érvényes tudományos megállapításokra jutottak” – idézte a megyei napilap újságírója dr. Hutás Imre egészségügyi államtitkárt az Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Múzeum megnyitásáról szóló tudósításában 30 évvel ezelőtt. Ez a tisztelet vezette azt a két lelkes gyűjtőt is, Lóránd Nándor gyógyszerészt és dr. Réthy Aladár laboratóriumi főorvost, akik több évtizeden át keresték, kutatták, gyűjtötték, óvták a gyógyszerész és az orvos szakma nagy becsben tartott tárgyi emlékeit, amelyek a múzeum megnyitására méltatlan körülmények közül, eldugott raktárakból kerültek elő. A kiállítást Grabarics István kalocsai gyógyszerész és Mészáros Ágnes néprajzos-muzeológus tervezték. Ahogyan az akkor a pályája elején lévő kutató visszaemlékszik, Antall József későbbi miniszterelnök, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár igazgatója járt közbe a megyénél, hogy a gyűjtemények méltó helyet kapjanak. A jó szellemiségű és a kultúrát pártoló megyei vezetésnél nyitott kapukat döngetett, így kapta meg a múzeumi szervezet a XIX. század elején épült, többször átalakított paraszt-polgár lakóházat, amelyből azelőtt költözött ki a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műhelye.

A Szentháromság Patika bútora

A bezoár kecskétől Katonatelepig

Ez a bőrszerű labdacs a kaukázusi bezoár kecske gyomrában áll össze az emészthetetlen anyagokból – mutatja az egyik vitrinben Mészáros Ágnes. – A XVI. században az előkelők arany vagy ezüst foglalatban hordták a nyakukban, mert úgy hitték, hogy megvéd a betegségektől. A szárított kecskevért – amiből szintén van a gyűjteményben – epe- és vesekő ellen használták, a hód herezacskóját pedig a hisztériás nők nyugtatójául alkalmazták. A XVIII. századi orvoslás gyógyszerkincse később kiszorult a hivatalos gyógyításból és a népi gyógyászatban élt tovább – magyarázza Mészáros Ágnes. Hányszor mondhatta el mindezt az elmúlt 30 év alatt, amióta a gyűjteményt gondozza, a tudás átadásának öröme azonban még ma is ott van arcán. Szívesen és érdekesen beszél az első kecskeméti patika míves paraszt-barokk bútoráról éppúgy, mint Katona Zsigmondról, a szőlőtermesztő gyógyszerészről, akiről Katonatelep a nevét kapta, vagy legkedvesebb darabjairól, a színes gyógyszeres üvegekről. S ha igazán elmélyülünk a tárgyak történetében, meglátjuk mögöttük a valaha élt gyógyítókat, orvosságkészítőket és a gyógyulásban reménykedő betegeket.

Kállai Erzsébet