NAPRÓL NAPRA2014. május 1-15.

„Műveimben és tanulmányaimban a kollektív emlékezet nyomait kutatom és szembesítem közönségemmel. Régészeti emlékek motívumait ragadom ki a szkíta, hun, avar, honfoglalás-kori, románkori, s még fellelhető népművészeti munkák köréből, új tartalommal, szín és hangulati elemekkel új életet lehelek beléjük, mintegy titkos mágiaként, mert amit látunk, azt nem feledjük. Ilyen búvópatakként tör felszínre a népművészetben egy-egy motívum akár több száz év múltán. Kései munkáimban a motívum mellé a kert, a paradicsom vízióját társítom hátterül, habár ezek a kertek túlságosan civilizáltak, méltó alapot hagynak a gondolatnak, a távlatnak.” 1989 óta számos egyéni és csoportos tárlata volt. Műveit többek között Kecskeméten, a Cifrapalotában is megtekinthették az érdeklődők.
(Források:  *MTI  *Who is Who Magyarországon)

május 6.

25 éve, 1989. május 6-án hunyt el Schall József Ybl-díjas építészmérnök. 1913. április 15-én Budapesten született. Középiskoláit a fővárosban végezte, majd rövid katonai szolgálat után 1933-tól a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója lett. 1933-ban első éves hallgatóként „Nagy Virgil jutalomdíj”-ban részesült, 1934-ben, 1935-ben és 1936-ban elnyerte a „Wellisch pályázat” I. díját. Tanulmányai mellett már 1935-ben és 1936-ban Wälder Gyula irodáján dolgozott, 1936-37-ben pedig tanársegéd volt a városépítéstani tanszéken. 1937-ben kapott diplomát, ezt követően Wälder Gyula, Rimanóczy Gyula, majd Obrist Vilmos mérnök irodájában dolgozott. 1943-44-ben mint behívott mérnökfőhadnagy katonai létesítményeket tervezett. 1946-ban kapott megbízást a fővárostól a magdolna városi lakások terveinek elkészítésére. 1947-ben Detre Pállal és Takács Miklóssal közösen önálló irodát nyitottak. 1948-tól az Építéstudományi Intézetben, 1949-51-ben a Városépítési Tervező Vállalatnál csoportvezető, 1951-1960 között az IPARTERV, 1960-1962 között a Lakóépülettervező Vállalat, majd a Típustervező Intézet munkatársa, 1962-től nyugdíjba meneteléig, 1974-ig a Budapesti Műszaki Egyetem lakóépülettervezési tanszék docense volt. Tervpályázatokon mintegy 32 pályadíjat, köztük 12 első díjat nyert. Megvalósult épületei közül a legfontosabbak: Kecskemét, SZTK-székház (1948); budapesti Lehel téri lakóépületek (1949-50); lakóépületek Dunaújvárosban, Komlón, Tatabányán, Oroszlányban, Pécsett, Petőfibányán, Győrben (1950-51); Soroksári Öntöde (1953); Miskolc, Nehézipari Műszaki Egyetem, Erőműépület (1954); budapesti Üllői úti lakóház (1958), Tárogató úti lakóház (1963), FTC-pálya (1974), Kígyó utca-Harisköz közötti passage (1981, másokkal), a Deák Ferenc téri iskola nagytermének és a Szervita téri templom műemléki helyreállítása (1983-85).
(Források:  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Magyar Építész Kamara)

május 7.

75 éve, 1939. május 7-én hunyt el Pozsgay Rezső Rudolf gimnáziumi tanár. 1884. április 7-én született. 1901. augusztus 27-én lépett be a piarista rendbe, 1906. december 24-én szerzetesi fogadalmat tett, 1908. június 30-án szentelték pappá. Ezt követően latin–történelem szakos tanári oklevelet szerzett és doktorált. A kecskeméti piarista gimnázium tanára és házfőnöke volt. A Piarista templomban, a bejárati rész baloldali falán lévő díszes márványtáblát az ő házfőnöksége idején, 1931-ben helyezték el. Rajta többek között ez a felirat áll: "Ez a templom épült a nemeslelkű alapító gróf és a helybeli katholikus hívek áldozatkészségéből Isten dicsőségére, a teljes Szentháromság és a boldogságos Szűz tiszteletére, valamint az ifjúság vallás-erkölcsi nevelésére az 1729-1736. években, a kegyes-tanítórendet Magyarországon az 1715. évi CII. törvénycikkel meghonosító III. Károly apostoli magyar király uralkodása, Kubránszky László rendfőnöksége és Demka Sándor házfőnöksége idejében."
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Magyar Katolikus Lexikon)

május 12.

100 éve, 1914. május 12-én született Kárász József író, könyvtáros. Szegeden kezdett iskoláit Hódmezővásárhelyen folytatta, a nagymultú Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett 1932-ben. Sárospatakon teológiát hallgatott, majd Kolozsvárott folytatta tanulmányait. Az Erdélyi Helikon, az Ifjú Erdély, a Pásztortűz közölte műveit, és részt vett a Hitel című folyóirat alapításában. A teológiai akadémiát Budapesten fejezte be, majd 1935-ben tért vissza Vásárhelyre. Az Egyetemi Kör tagjaként ott volt a Márciusi Front alakulásánál, szerkesztette a Hidat, a Front rövid életű lapját. A népi írók elleni perek idején egy, a védelmükben írott cikke miatt kéthavi fogházra ítélték. 1939-ben a Stádium kiadó alkalmazta, itt jelent meg első regénye, a Tanya. 1941-ben két kötettel jelentkezett, a nagy vihart kavaró Asztagokkal és a Családi tűzhely című novelláskötettel. 1943-ban haditudósítóként bevonultatták.

A háború, a nyugati hadifogság, az azt követő hosszas vizsgálat, ítélet nélküli fogság - ami után a személyi kultusz légkörében még sokáig csak létfenntartó munkát végezhetett, így például benzinkútkezelőként 1954-55-ben Kecskeméten dolgozott - pályájának súlyos törését jelentette. Csak 1956 elejétől jelenhettek meg újra írásai a Vásárhelyi Szóban, a Tiszatájban és 1957-ben került az akkor Vásárhelyen működő Csongrád Megyei Könyvtárhoz. Konszolidálódott körülményeinek köszönhetően egymás után jelentek meg regényei, bibliográfiai munkái, többször kitüntették. A helyi sajtó föltárásának megkezdésével új utat jelölt ki a helyismereti kutatásban, megyei sajtóbibliográfiája pótolhatatlan kézikönyv. 1993-ban Hódmezővásárhely díszpolgárává avatta.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Kőszegfalvi Ferenc: Jeles vásárhelyiek)

70 éves Fleck Ottóné Babos Ágnes világbajnok kézilabdázó, edző. Kecskeméten született 1944. május 12-én. 1960-tól a Női Ruhagyári SE, 1962-től a TFSE (Testnevelési Főiskola Sport Egylet), 1966-tól a Budapesti Vasas, 1976-tól a Budapesti Spartacus kézilabdázója volt. 1964-től 1974-ig százhuszonegy alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A magyar csapat tagjaként 1965-ben a Német Szövetségi Köztársaságban világbajnoki címet, 1971-ben Hollandiában világbajnoki bronzérmet nyert. "Jóval később, már a Testnevelési Főiskola befejezése után, majd a kilencvenes években, Laurencz László szövetségi kapitány sikercsapatának másodedzőjeként ébredtem rá, hogy mi is volt a világbajnok együttes sikerének titka. Elképesztően erős közösségi szellem uralkodott a keretben, amelyet Török Bódog káprázatosan fogott össze, hiszen ő több volt kapitánynál." Négyszeres magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes. 1970-ben és 1972-ben az év magyar kézilabdázója címet is elnyerte. A válogatottságról 1974-ben mondott le, aktív sportolói pályafutását 1978-ban fejezte be.

1966-ban a Testnevelési Főiskolán tanári, majd 1974-ben kézilabda szakedzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után Budapesten középiskolai testnevelő-tanár, illetve a BHG SE, később a Budapesti Spartacus ifjúsági csapatának edzője volt. 1985-től a BHG SE felnőttcsapatának másodedzője, majd 1989-től 1996-ig Laurencz László mellett a magyar női kézilabda-válogatott másodedzője lett. Irányításuk alatt a magyar válogatott az 1996. évi atlantai olimpián harmadik helyezést ért el.
(Forrás:  *Ki kicsoda a magyar sportéletben?)

május 13.

75 éve, 1939. május 13-án Budapesten született Gémes Balázs régész, etnográfus, tanár, cigányságkutató. Édesapja Hódmezővásárhelyről került Kispestre, géplakatosként tartotta el családját. Ostrom után a család hazaköltözött Orosháza és Hódmezővásárhely határára. Mint „tanyás parasztok” a vásárhelyi pusztán gazdálkodtak. A fehértóparti és orosházi iskolai évek után az ELTE néprajz-történelem-régészet szakán végzett 1964-ben. Az ifjú tanár már egyetemi évei alatt részt vett a tác-gorsiumi feltáráson, a csókakői vár és a dunaújvárosi temető ásatásain. Az egyetemi évek után feleségével, a szintén etnográfus Vámos Máriával együtt Kecskemétre került a Katona József Múzeumba. Ekkor kezdte a pásztorépítmények kutatását. Anyagi okokból öt évig Kecskeméten volt tanár, közben gyűjtőutakra vállalkozott. Szakmai érdeklődése – a juhászat mellett – egyre inkább a demográfiai problémák felé irányult. Bejárta Mezőföld, Somogy, Zala, Göcsej, Hetés és Bodrogköz legelőit. A hatalmas (és máig sem teljesen feldolgozott) adattömegből született első nagy tanulmánya „A juhászok ládái és a juhászcéh kérdése a Mezőföldön a XVIII-XIX. században” címmel. Hasonló, igényes módszerrel mélyült el a népi születésszabályozás bonyolult témakörében. A magzatelhajtás módozatait gyűjtötte terepen és kidolgozta a kérdőíves módszert is. A vonatkozó levéltári, bírósági és kórházi irattárak anyagát részletesen feldolgozta. „A magzatelhajtással kapcsolatos hiedelmek a magyarság körében” című dolgozata a mai napig a téma legtökéletesebb szintézise.

1974-től már Szekszárdon dolgozott feleségével együtt. Mint muzeológus elsők között volt, aki a jeles elődök nyomán fellendítette a magyar népi gyógyászat kutatását, bevezetve a kérdőíves módszert. Grynaeus Tamás orvos és Kóczián Géza gyógyszerész mellett megalapítója volt a Magyar Orvostörténelmi Társaság Népi Orvoslási Szakosztályának. Szekszárdon elkezdte – önkéntes gyűjtőhálózat kiépítésével – a „Népi Orvoslási Topográfia” összeállítását. A munka sajnos félbe maradt anyagi okok miatt. Töretlen hittel és akarattal, számos gáncsoskodással megküzdve létrehozta Tolna megyében a sióagárdi, majd a szakályi tájházat, lehetővé téve a magyar tájház és a benne található tárgyak megőrzését.

Rendkívül bőséges adattárából megírta legnagyobb művét: „A népi születésszabályozás (magzatelhajtás) Magyarországon a XIX-XX. században”. Az eredményekből 1982-ben készült el doktori disszertációja is. Sajnos a feldolgozás nem folytatódott. Így is olyan megbízható adattár és elemzés maradt ránk, ami egyedülálló a maga nemében. A benne található növények, gyógynövények értékelése gyógyszerészi szakdolgozat elkészítését tették lehetővé. A növényeken kívül más eszközök, kivonatok, kémiai (patikai) szerek alkalmazását is leírta.

2002. május 5-én halála hosszú és türelemmel viselt betegség után következett be. Tudta, hogy betegsége végzetes, mégis úgy tette dolgát, oktatta hallgatóit, mint aki érzi, hogy emberi létünk titokzatosságainak nincs vége. Vallotta: a kutató dolga a hagyományok és a tudás hiteles lejegyzése és továbbadása; az ember célja az élet tisztelete, a „Teremtő Sokféleség” megőrzése és szolgálata.
(Forrás:  *Farmakognóziai Hírek, 2012)

125 éve, 1889. május 15-én született Benkő István egyházi író, református esperes. Elemi iskoláit Rákospalotán, a gimnáziumot Budapesten, a teológiát ugyanott 1911-ben végezte. Miután egy évig Edinburghban időzött, 1912 szeptemberében a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség utazó titkára lett. Egy évvel később Rákospalotára hívták meg lelkésznek. A dunamelléki egyházkerület 1936-ban aljegyzőnek, 1939-ben zsinati póttagnak, az újonnan alakult pestkörnyéki egyházmegye 1938-ban esperesnek választotta.

Benkő István lélektani, szociológiai, természettudományi műveltségével messze kimagaslott kortársai közül. Jellemében végtelen szerénység és hajthatatlan önérzet sajátos együttese ötvöződött. Tevékenyen részt vett városi, társadalmi testületek munkájában. Mindig fontosnak tartotta az „iskolaügyet”. Megszervezte a Református Gyülekezeti Munkások közösségét, egyik alapítója volt a Sylvester Nyomdának és a Református Híradó című lapnak, társszerkesztője a Diákvilág című lapnak. Cikkei több egyházi közlönyben jelentek meg. Művei közül a "Mondottam Ember"-t (prédikációk) Kecskeméten adták ki 1939-ben. 1959. július 4-én Budapesten hunyt el. Halála után a Hazafias Népfront aranyéremmel tüntette ki.
(Források:  *Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium  *Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon)

május 14.

75 éve a kecskeméti református egyház presbitériuma az Ujkollégium dísztermében ünnepi ülésen nyújtotta át Marton Sándornak, a leánygimnázium nyugalmazott igazgatójának tanügyi főtanácsossá történt kinevezésének okiratát. Kormányzói kitüntetése alkalmából a város ismert pedagógusa felé sugárzott a megbecsülés és hála az egyházak, iskolák, tisztelők és barátok részéről. Dr. Vass Vince imája, dr. Joó Gyula megnyitója után dr. Hetessy Kálmán tolmácsolta a presbitérium köszöntését, és átadta a kormányzói kitüntetésről vonatkozó okmányt. Ezt követően dr. Imre Sándor méltatta Marton Sándornak azt a maradandó értékű munkáját, amelyet a nemzetnevelés szolgálatában végzett. Pásthy János a tanítványok és kartársak, Gabala Ibolya a református leánygimnázium tanárai és diákjai, Öllős Sarolta igazgató a nőnevelő intézet, dr. Nagy Mihály pedig a tanítványok nevében rótta le háláját. Sárkány Béla az evangélikus egyház üdvözletét tolmácsolta, míg dr. Kiss Endre a város polgárságának őszinte megbecsülését. A bensőséges üdvözlésekért Marton Sándor hálás szívvel mondott igaz köszönetet.
(Forrás:  *Kecskeméti Lapok, 1939)

május 15. 

70 éves Bodacz Tibor népi iparművész. Kecskeméten született 1944. május 15-én. Legjelentősebb munkája a városföldi római katolikus templom belső berendezésének tervezése. Közreműködött a bajai és a kunszentmiklósi játszótér, továbbá az ország területén konyha és szobabútor, fejfa és síremlék készítésében. Több önálló kiállítása volt és csoportos bemutatkozásokon is részt vett. 1988-ban nyerte el a népi iparművész címet.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Kézművesség - népművészet Bács-Kiskun megyében)

60 éves Botos Ernő Péter kertészmérnök, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet korábbi főigazgatója, a Kecskeméti Főiskola Díszpolgára. 1954. május 15-én Szegeden született. Általános iskoláit szülővárosában, gimnáziumi tanulmányait Orosházán végezte, majd 1978-ban a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem kertészeti ökonómia szakán szerzett diplomát. 1985-ben doktorált, 1992-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1978-tól 1980-ig a Siófoki Állami Gazdaságnál zöldségtermelési ágazatvezetője volt. 1980-tól 2009-ig Kecskeméten, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben dolgozott. Tudományos ügyintézőként kezdett, azután a ranglétra szinte valamennyi fokát végigjárva 1994-ben az intézet igazgatója, 1995-ben mb. főigazgatója, 1996-tól 2009-ig főigazgatója lett. 2004 óta a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára, 2009 óta a BCE Kertészettudományi Karának tudományos főmunkatársa.

1986-tól 1999-ig a „Szőlő és Borgazdaság” című negyedévi szakfolyóirat rovatvezetője, 2001-től a Bor és Piac című szakmai magazin főszerkesztője volt. A „Nemzeti Bor Stratégia” első szerzője, 2002-től a FVM miniszteri biztosa. A 2004-ben törvényerőre emelkedett bor eredetvédelmi rendszerének első hazai kutatója, hazai és nemzetközi fejlesztője. Több hazai és nemzetközi szervezet tagjaként a hazai borszektor képviselője. A MAE Bács-Kiskun Megyei Szervezetének alelnöke, a Magyar Borkultúra Alapítvány felügyelőbizottsági tagja. A Magyar Borakadémia és a Zamat Borbarát Alapítvány alapítója. Elismerései: Kocsis Pál-díj (2002), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004), Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (2004), a Kecskeméti Főiskola Díszpolgára (2004).
(Források:  *BCE  *Katona József Könyvtár  *Who is Who Magyarországon)