|
|
NAPRÓL NAPRA2014. október 1-15.október 4. 100 éve, 1914. október 4-én született Pekó István gazdálkodó, segédmunkás. Napszámos szülők egyetlen gyermeke volt. Hat elemi osztályt végzett, de már tízéves korától dolgozott, először cselédként, majd napszámosként. A katonaságtól honvédként szerelt le. 1943-ban nősült meg, házasságából hét gyermeke született. 1948-tól négy hold kishaszonbérleten próbált meg gazdálkodni, ezt 1950-ben feladta, és ettől kezdve állami gazdaságoknál vagy építővállalatoknál vállalt munkát. 1956. október 27-én tüntetésen vett részt Kiskunmajsán. A vád szerint közreműködött a népítélet végrehajtásában azzal a kommunista funkcionáriussal szemben, aki korábban a begyűjtési hivatal elnöke volt. 1957. január 12-én tartóztatták le. Első fokon a Kecskeméti Megyei Biróság Lengyel Zoltán vezette tanácsa szándékos emberölés vádjával nyolc évi börtönbüntetésre ítélte. Ez ellen csak a védő nyújtott be fellebbezést. Ügyét másodfokon a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa tárgyalta, Mecsér József elnökletével. Mozgalom vezetése és gyilkosság vádjával 1957. szeptember 28-án ítéletét halálbüntetésre súlyosbították. 1957. október 10-én Kecskeméten kivégezték.
125 éve, 1889. október 13-án született Magyar Ilona tanítónő, Bács-Kiskun megye első Kossuth-díjas pedagógusa. Református papi családból származott, heten voltak testvérek, ezért a tanulás mellett kénytelen volt kenyérkereső munkát vállalni. Az eperjesi tanítóképző első három évfolyamát magánúton végezte, közben postatisztviselőként dolgozott. A negyedik évfolyam idejére igazgatónője ingyenes ellátást biztosított számára. 1917. június 4-én kapta meg tanítói oklevelét. 1920-tól Kecskeméten tanított. Megszervezte a református tanítónőképző gyakorló iskoláját. Az 1-2. osztályt tanította, a szülők számára is tartott ismeretterjesztő előadásokat. A játék, a munka és az oktatás szoros kapcsolatára törekedett. Az olvasás és írás tanítására az 1950-től bevezetett hangoztató-elemző-összetevő módszer módszertani könyvének egyik társszerzője volt. Pedagógiai és elméleti munkásságáért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. 1960-ban vonult nyugalomba. október 14.
60
éves dr. Brúszelné dr. Hódi Zsuzsanna onkoradiológus, radiológus
szakorvos, vezető főorvos. Szegeden született 1954. október 14-én.
Tanulmányait szülővárosában folytatta: 1973-ban a Ságvári Endre Gyakorló
Gimnáziumban érettségizett, míg orvosi diplomáját 1980-ban a SZOTE
Általános Orvosi Karán szerezte. 1985-ben radiológia, 1989-ben
sugárterápia szakvizsgát tett. 1980 óta a Bács-Kiskun Megyei Kórház
munkatársa, 1997-től az Onkoradiológiai Központ részlegvezetője volt,
2002 óta a Rendelőintézet vezető főorvosa. Az Onkoradiológiai Központ,
illetve a hospice házi ápolás alapítója. Szakmai kongresszusokon és
hospice tanfolyamokon rendszeresen tart előadásokat. A Magyar
Onkológusok Társasága, a Magyar Klinikai Onkológusok Társasága és a
Magyar Sugárterápiás Társaság tagja, a Magyar Pszichoonkológiai Társaság
és a Magyar Hospice Palliatív Társaság vezetőségi tagja, az Ölelő Kéz
Ápolási és Hospice Alapítvány alapítója. Szakmai tevékenységéért több
elismerést is kapott: Egészségügyi Miniszteri Dicséret (2006), Kórházért
Elismerő Oklevél (2006).
(Források: *Katona József Könyvtár *Kecskeméti Életrajzi Lexikon *Ki Kicsoda Kecskeméten *magyarforradalom1956.hu) |
Aktuális lapszámunk tartalma:A schwechati csata egyik áldozata A református főgimnázium egykori igazgatója A hírös város legendás sebésze Kecskemétre menekült az iskola elől Félt a közönytől, a se-se emberektől Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május 2024. június |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||