Mindent kérnék, ami történt25

Zeneszó mellett született, nevelkedett. Öt évesen már hegedült. Előbb a Kodály Iskolában, majd a Zeneakadémián tanult. Sikeresen szerepelt számos hazai és külföldi versenyen: többek között 2000-ben elnyerte az Országos Bach Verseny, valamint testvérével közösen az Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny I. díját. Fellépett a salzburgi Mozarteumban, Velencében, Magdeburgban, Münchenben, szólistaként játszott a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Pannon Filharmonikusokkal, a Szekszárdi Kamarazenekarral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Pusker Ági már most hihetetlen gazdag múlttal rendelkezik, pedig májusban még csak a 25. életévét töltötte be. 
                                                                                       Már a vágódeszka is hangszerré vált a kezében
- Hogyan, s mikor kezdődött életedben a zenélés?
- Egészen kis korom óta körülvett a zene. Szüleim a Kodály Iskola zenetanárai, és ahová mentek, vittek engem is. Így például egy mózeskosárban én is rendszeresen hallgattam, ahogy édesapám próbál a szakiskola zenekarával. Teljesen természetes volt számomra, hogy belőlem is hegedűs lesz. Az alapokat a Kodály Iskolában egy végtelenül türelmes, gyerekszerető tanártól, Sárosi Györgytől, Gyuri bácsitól kaptam. Később Juniki Spartacus, majd Ittzés Tamás tanított. 1998-ban édesapám a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok karmestere lett, így ismertem meg a zenekar alapítóját, Szászné Réger Juditot, akinek a középiskolában tanítványa lettem. Ő nemcsak kiváló muzsikus, hanem nagyszerű pedagógus is. Szakmailag és emberileg is sokat köszönhetek neki! A Zeneakadémián, azaz a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Perényi Eszter, Kokas Katalin és Környei Zsófia növendéke voltam, diplomakoncertemet május 27-én tartottam. 

A diplomakoncerten
(a Zeneakadémia hallgatóival kibővített
Liszt Ferenc Kamarazenekart
Antal Mátyás vezényelte,
Zeneakadémia, 2010. május 27.)

- Mikor szembesültél először azzal, hogy a zenei pálya sok sikert tartogat majd számodra?
- Már kicsi koromban észrevették, hogy rendelkezem előadói képességgel, pedig szerintem csak szívből jövő játékot produkáltam. Szüleim és tanáraim folyamatosan biztattak, bátorításuk nagy hatással volt rám. Fantasztikus élményt jelentett, hogy alig 15 évesen zenekari kísérettel játszhattam Bach: É-dúr hegedűversenyét, az első díj mindehhez pedig óriási öröm volt. Ugyanebben az évben húgommal, Julival az Országos Bartók Hegedű-duó Versenyen szintén elsők lettünk. Később sikeresen szerepeltem többek között az Országos Kamarazenei Versenyen (Nagydíj), az Országos Zenekari Versenyen (szólista különdíj) a Zathureczky Ede Emlékversenyen (II. díj) és Olaszországban, az “Alfredo e Vanda Marcosig” Európai Hegedűversenyen (I. díj) is.
De nemcsak a versenyek, az elismerések a fontosak. Az ember életében vannak olyan pontok, amelyeket 85 évesen is emlegetni fog. A Kodály Iskola egy erőt adó bázis, az életre való felkészítés, a szeretettel való feltöltekezés helyszíne volt, s erre örökké hálás szívvel gondolok. Életre szóló emlék számomra az a koncert is, amikor kezdő akadémistaként rögtön a világ egyik legkiemelkedőbb együttesével, a Budapesti Fesztiválzenekarral játszhattam. Sokáig emlékezni fogok az Erasmus-ösztöndíj révén Münchenben töltött hónapokra is. Igazi kiváltságnak érzem, hogy a bajor főváros leggyönyörűbb hangversenytermeiben felléphettem. Felejthetetlen koncertek részese lehettem Salzburgban, a Mozarteumban, valamint Velencében, a Teatro La Fenice-ben és a Sala Sant'Apollonia-ban, és a magdeburgi Telemann Hétre, illetve a világhírű professzor, Zsigmondy Dénes mesterkurzusára is szívesen emlékezem.

A testvérpár: Ági (balról) és Juli 
(Fotó: Nyúl Endre) 

- Testvéred is zenész, az ország egyik legtehetségesebb fiatal hegedűseként tartják számon. Megfértek egymás mellett?
- Szüleim remekül megtalálták az egyensúlyt, mindig biztosítottak arról, hogy egyformán fontosak vagyunk számukra. S ezt nemcsak mondták, hanem élték is. Már egész kicsi korunktól, mint az ikrek, egy láthatatlan „szeretetburokban” együtt éltünk. Egyébként is nagyon közel állunk egymáshoz, érdeklődési körünk is azonos. A zene pedig olyan kapocs, ami még inkább elmélyítette kapcsolatunkat. Nagy adomány az élettől, hogy együtt játszhatunk, és én tudom, így lesz ez a jövőben is!

- Szavaidból érződik, a szülői ház különösen fontos számodra.
- Mindig is a szüleim voltak a példaképeim, irányadók, akikre fölnéztem. Két olyan ember, akikre rábízhattam magam. Szerettem volna rájuk hasonlítani, nekik megfelelni. Amíg Kecskeméten tanultam, kevés időm maradt baráti kapcsolatokra. Később, a családi otthont és a várost elhagyva, mindig találtam társakat, akikre a nehezebb percekben támaszkodhattam. Budapesten három nagyon kedves lánnyal hozott össze a kollégium, később az albérlet.

    A Pusker család 2010 májusában
Velük azóta is élő a kapcsolatom. Münchenbe már egyedül mentem, de mégsem voltam egyedül. Zenét szerető emberek vettek körül, akik hamar befogadtak. Ha velük voltam, talajt éreztem magam alatt. Segítettek, biztattak, még egy vonósnégyest is alakítottunk.
Későn érő típus vagyok, de ezen nem bánkódom. Vágyom egy olyan családi fészekre, mint amiben felnőttünk, amely biztonságot, szeretetet ad a gyerekeknek. Tudom, irányítva van az utam és csak idő kérdése az egész. Megtapasztaltam azt is, hogy nem mindig csillogás áll a siker mögött, de a nehézségek talán erősebbé tesznek. Ha életemet újrakezdhetném, apróságokat esetleg változtatnék, de mindent szeretnék ismét megélni. Mindent kérnék, ami történt!

Varga Géza