45 éve, 1970. február 19-én, Kecskeméten hunyt el Révay József tanár, író, műfordító, klasszika-filológus. "Én, hála Istennek Kecskeméten születtem" - írta Pályám emlékezete című önéletrajzi írásában. - "Boldog vagyok, hogy ott verhetett gyökeret zsenge életem, ott sütötte rá az Alföld örökre a kitörölhetetlen bélyeget. Valóban, csak akkor parázslik fel bennem újra a régi lélek, ha visszamenekülök gondolatban szülővárosom ölére, megmelegíteni fáradt, hűlő szívemet."

Vácott, Szegeden, Temesvárott járt iskolába, majd Kecskeméten fejezte be gimnáziumi tanulmányait. A budapesti egyetem bölcsészkarán 1902 decemberében bölcsészdoktori, 1904 áprilisában középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően teológiát tanult, és a nagykanizsai főgimnáziumban a latin és a görög nyelv tanára lett. Később Sopronban, majd a szabadkai főgimnáziumban tanított. 1918-19-ben Budapesten volt gimnáziumi tanár és igazgató. A Tanácsköztársaság idején a közoktatásügyi népbiztosság középiskolai ügyosztályának vezetője lett, ezért 1920-ban állásából elbocsátották. Ezt követően szépirodalommal és népszerűsítő irodalommal kezdett foglalkozni. 1928-tól a Franklin Társulat lektora volt, 1932-től 1942-ig a Tükör című folyóiratot szerkesztette. Nyugalmazása után szépirodalmi műveket írt. Számos történelmi regénye, elbeszéléskötete és ókortörténettel kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő műve jelent meg. Rádiójátékot is írt. Fordítói teljesítménye szintén jelentős, antik prózafordításai úttörő vállalkozások voltak: az ő tolmácsolásában olvashatjuk Boccaccio Dekameronját, Victor Hugo Nyomorultak című regényét, Papini, Manzoni, Croce, Ferrero és Carducci műveit. Goldoni vígjátékait mindmáig az ő fordításában játsszák. Az irodalomtudomány doktorává választották (1957). Baumgarten-díjat (1943), Ábel Jenő Emlékérmet (1968) kapott.