főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. december 3.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Lotz-díjat kapott kecskeméti munkájáért100

Roskovics Ignác: Önarckép100 éve, 1915. november 29-én hunyt el Roskovics Ignác festőművész.

1854. szeptember 28-án Szalókon született. 1902-ben ő festette a kecskeméti Nagytemplom falfestményeit és a városi tanács megbízásából Katona József portréját. A Művészet című folyóirat kritikusa, Kacziány Ödön 1902-ben így méltatta: „E derék magyar város közönsége tetemes anyagi áldozat árán fényesen renováltatta régi templomát, Roskovics Ignác alkotásai révén kiváló érdekű műemlékké avatva azt. E freskókért néhány hónappal ezelőtt szép elismerés jutott részül a művésznek: az 1902. évre esedékes Lotz-díjat kapta e müveire.”

Roskovics Ignác: Önarckép

Roskovics 1875-től a Mintarajziskolában tanult. Tud-e váltani? című képét növendék korában mutatta be a Képzőművészeti Társulat az 1880. évi téli kiállításán. Tanulmányainak folytatására 1880-ban Münchenbe ment, de csak fél évet töltött az akadémián, azután önálló műtermet bérelt és másfél évig dolgozott a bajor fővárosban. Ez idő alatt készítette A szentlélek eljövetele című vallásos képét, amely az 1882. évi budapesti téli kiállításon általános figyelmet keltett és Roskovicsot egy csapásra a legismertebb magyar vallásos festők közé emelte. A Nagytemplom freskóiA következő év kiállításán szintén vallásos képpel szerepelt: Szent Józsefet festette meg a gyermek Jézussal. Ez a műve a lévai kegyesrendiek templomának oltárképe lett. Ezután áttért a zsánerfestészetre. 1885-ben alkotott Pici piros alma című festménye több kitüntetésben részesült és másolatok útján a legismertebb magyar festmények egyikévé vált a maga idejében. Derűs hangulatú életképeket és vallásos kompozíciókat festett. Folytatta vallásos témáit is: így született Csekonics Endre gróf megrendelésére Nepomuki Szent Jánosa és így festett három évvel később hét freskóképet és három oltárképet a szinnai templom számára. Falképei vannak még a józsefvárosi templomban és a kecskeméti nagytemplomban. 1893-ban megfestette a radnai oltárképet, és freskókkal díszítette a budapesti józsefvárosi templomot. Könyveket is illusztrált, különösen sokat rajzolt az Osztrák-magyar monarchia című képes vállalkozás számára.

A Nagytemplom freskói

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Művészet, 1902  *Wikipédia, a szabad enciklopédia)

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu