főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. december 4.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

LAPOZGATÓ2016. november 1-15.

Stúdióavatás

30 éve, 1986. november 3-án adták át a Kecskeméti Városi Televízió stúdióját. Az ünnepi eseményről másnapi számában az első oldalán közölt tudósítást a Petőfi Népe.

1986. november 3-án adták át a Kecskeméti Városi Televízió stúdióját

„Amit a Kecskeméti Szemle munkatársai alig két és fél éve még csak javasoltak, tegnapra valóság lett: ünnepélyesen átadták a Városi Televízió korszerű stúdióját. Aligha lehetne természetesebb: az avatóbeszédről helyszíni, élőadás számolt be, így tehát ötezer széchenyivárosi otthonban az eseménnyel egyidőben lehettek szem- és fültanúi a történteknek.

Számos érdeklődő volt jelen a nevezetes eseményen: a megye párt- és állami vezetőin kívül jeles tévés személyiségek, műszaki szakemberek, kulturális intézmények képviselői jöttek el a Luther-udvar első emeletén kialakított stúdióba. A város vezetőinek nevében Bodóczky László, az MSZMP Kecskemét Városi Bizottságának első titkára köszöntötte őket, majd Lakatos Ernő, a párt Központi Bizottsága agitációs és propagandaosztályának vezetője mondott avatóbeszédet.”
(Forrás:  *Petőfi Népe, 1986)


Perlaki István visszatért

50 éve, 1966. november 11-én Perlaki Istvánnal készített riportot közölt a Petőfi Népe. A pályáját 1958-ban a kecskeméti Katona József Színházba kezdő kiváló színművész négy évvel később a Honvéd Művészegyüttes tagja lett. Újabb négy év elteltével azután viszatért a hírös városba. Döntésének hűátteréről vallott a megyei napilap újságírójának: „Négy éve búcsúztam Kecskeméttől, de a Néphadsereg Színházával gyakran utaztam át a városon, s olyankor mindig megdobbant a szívem: Micsoda szerepeket kaptam itt! Hogyan is felejthetném el a Rómeót, s mind a többit... Aztán tavaly örömmel kaptam az alkalmon, amikor meghívtak a Nézd meg az apját egyik főszerepére. S amilyen szeretettel fogadott a közönség, abból megbizonyosodtam, hogy ide kell visszajönnöm ismét."

Perlaki István, Dévényi Cecília. Sas József és Károlyi Mária
Perlaki István, Dévényi Cecília. Sas József és Károlyi Mária

(Kövesdi Nagy Lajos - Szenes Iván - Nádas Gábor: Szegény kis betörő - Kecskemét, 1966)

Az évadban először - a riport megjelenése napján - a Szegény kis betörő című kedves, üde, zenés vígjátékban láthatták Perlaki Istvánt a kecskemétiek, majd a Bunbury című Wilde-darabból átírt musicalben lépett fel.
(Forrás:  *Petőfi Népe, 1966)


Kamerák az ÉZI-ben

50 éve, 1966. november 12-én Kamerák az iskolában címmel egy francia tévéstáb kecskeméti látogatásáról számolt be a Petőfi Népe. A francia televízió munkatársai az Ének-Zenei Iskolában öt napig forgattak, ennek kapcsán készült a cikk, melyben Kodály Zoltán is megszólalt.

Kodály Zoltán és Pierre Voslinsky gyártásvezetőKodály Zoltán és Pierre Voslinsky gyártásvezető

A „Világ zenéje” című sorozat számára készített mintegy 20 perces videofilm a magyar ének- és zeneoktatás módszertanából kívánt ízelítőt adni. Pierre Voslinsky gyártásvezető, a párizsi konzervatórium volt tanára a produkció hátteréről beszélt a megyei napilap munkatársának: „Úgy terveztem, iskoláról iskolára járva töltjük ki az időt. Kodály Zoltán tanácsolta, hogy Kecskemétre jöjjünk, mert itt egy helyen megtalálunk mindent, amire szükségünk van. Túlságosan is igaza lett. Húsz osztály énekórái, énekkar, zenekar, egyéni hangszeroktatás. Mindegyik új és új látószögből villantja fel az iskolai zenekultúra számunkra hihetetlen gazdagságát, a nevelő munka szigorú, de természetes logikáját, üde szellemességét.”

A francia filmeseket Kodály Zoltán is elkísérte Kecskemétre. A város neves szülötte a filmben is megszólalt egy rövid interjúban, és a Petőfi Népe olvasói számára is tömören, egy különös hasonlattal összegezte a történéseket: „Az elefánt tanulni jön az egérhez.”

Kodály az Ének-Zenei Iskola helyzetét is értékelte: „Sajnos, nem olyan gyakran jöhetek, mint szeretném. De így is látom, mi az alapvető baj. Az, hogy a falak nem nőnek a gyerekekkel együtt.” A kiváló muzsikus célzását Nemesszeghy Lajosné igazgatónő magyarázta meg: „Az eredeti terv szerint az Alföldi Állami Pincegazdaságtól megkaptuk volna a volt kolostor épületét. Csakhogy nem épült meg az új irodaházuk, s így még mindig ott vannak. Mi meg persze egyre jobban szorongunk. Az idén lesz az első érettségink, s már az összes elképzelhető helyen, még az orvosi rendelőben is tanítunk...”
(Forrás:  *Petőfi Népe, 1966)


Irodalmi színpad sikere

Varga Mihály, az irodalmi színpad művészeti vezetőjeKecskeméti irodalmi sikerről számolt be 50 éve, 1966. november 15-i számában a Petőfi Népe. A Kisipari Szövetkezetek Irodalmi Színpadainak V. Országos Fesztiválján a zsűri fődíját a Varga Mihály irányította hírös városi művészeti együttes kapta.

„A találkozóra amelyet az idén rendeztek meg először versenyszerűen, 25 irodalmi színpad nevezett be. A területi elődöntőkből a Hajdú megyei, a kapuvári, a kecskeméti, a sárbogárdi és a Zala megyei szövetkezeti bizottság irodalmi színpadai, valamint négy budapesti együttes jutott tovább az országos döntőbe. A döntő résztvevői szombaton és vasárnap mutatták be rendkívül változatos tematikájú műsorukat a nemrég épült modern balmazújvárosi művelődési ház színháztermében. Ünnepélyes eredményhirdetésre vasárnap délután került sor Debrecenben. Az OKISZ-vezető kulturális munkatársaiból és a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőjéből álló zsűri a fődíjat egyhangúlag a Kecskeméti Szövetkezeti Bizottság irodalmi színpadának ítélte Juhász Ferenc »A szarvassá változott fiú« című oratóriumának teljesértékű művészi élményt nyújtó előadásáért.

A még Kecskeméten is kevéssé ismert mintegy 30 főnyi létszámú együttes tagjai fiatal munkások, ipari tanulók, középiskolások. Művészeti vezetőjük, aki Juhász Ferenc versét oratóriummá dolgozta át, és az előadást rendezte, Varga Mihály, a Berkes Ferenc Közgazdasági Kollégium tanára. »A szarvassá változott fiú« szólószerepeit Marozsi Judit, Karikó Sándor, Benkő Irén és Kalán Erzsébet alakították, kitűnően. A fesztiválon elért eredményével az irodalmi színpad egy évre elnyerte az OKISZ vándordíját, Mészáros Mihály Orfeuszt ábrázoló bronz szobrát és 5000 forint pénzjutalomban részesült.”
(Forrás:  *Petőfi Népe, 1966)

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu