Kodály Zoltán avatta fel az ének-zenei iskola új épületét60

„Emlékezetes napot élünk. Ez nem olyan iskolaavatás, mint a többi. Ez az iskola nem zeneiskolának készült, és nem is ismételhetjük eléggé, hogy nem zeneiskola. De ez az első iskola, amely szervesen beépíti a zenét az általános emberi műveltségbe. Mindent tanítanak itt, sőt egyes dolgokat jobban, mint másutt, de megtanítják arra a tanulókat, hogy aki zenével indul az életbe, az evvel bearanyozza minden későbbi tevékenységét. Az életének olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene táplálék, vigasztaló elixír, de az élet szépségét, és ami benne érték, azt mind meghatványozza. Általános tapasztalat, hogy ezek az iskolák minden más tárgyból is jobb eredményt mutatnak föl. Kecskemétnek dicsősége lesz, hogy elsőnek emelt az ügyhöz méltó épületet.” (Részlet Kodály Zoltán 1964. február 17-én elhangzott épületavató beszédéből.)

Kodály Zoltán mondta az avatóbeszédet

A kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola igazgatója, Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta rövidre szabott életének felét szánta arra, hogy Kodály Zoltán alapelveit a gyakorlati iskolaszervezésben megvalósítsa. A módszertani hátteret – Kodály koncepciója mellett – Ádám Jenő útmutatása és saját több éves pedagógiai gyakorlata adta már az induláskor. Ekkor – bár beszélgetésekből, írásbeli tervezetből némi tudomása volt Kodálynak arról, mi is készül Kecskeméten – még mintegy próbára bocsátotta a lelkes fiatal tanárnőt, és csak hetvenedik születésnapjának kecskeméti ünneplése alkalmából kereste fel az akkor már két éve működő énekes osztályokat.

Nemesszeghy Lajosné és Kodály Zoltán 

Ettől kezdve segítette többek között a hivatal packázásaival szemben is az iskolát és igazgatóját, s rajtuk keresztül azt az ügyet, melyre maga is feltette életét: a zenében (is) művelt Magyarország megteremtését, közvetlenül pedig a kecskeméti mintára szerveződő új iskolákat. Szerencséje is volt az új kezdeményezésnek, hogy viszonylag hamar követőkre talált, és 1956-tól már miniszteri rendelet szabályozta az ének-zenei általános iskolák alapítását. 

 A szinte mindennapos küzdelem a létért néhány év után már a múlté lett, de létjogosultságát mégis hol protokoll-feladatok vállalásával, hol élenjáró úttörőmunkával, és állandóan a mérhető tanulmányi eredményekkel kellett az iskolának bizonyítania. Nemesszeghynének azonban maradt arra figyelme és ereje, hogy a nem kötelező hangszertanulás feltételeit is megteremtsék a gyerekeknek, sőt arra is, hogy a méltatlanul nyomorúságos körülmények közül kikerüljenek, új iskolaépülethez jussanak.

Kodály Zoltán úttörők ajándékát fogadja a Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola épületének avatásán
(Fotó: Reismann Marian) 

Ez utóbbiban Kodály Zoltántól kapott hathatós segítséget. Tanár úr személyes pénzbeli adományával és pedagógiai művei jogdíjai egy részének átengedésével is, de ami talán ennél is fontosabb és hathatósabb volt, szavainak súlyával, a hivatalosok sürgetésével, az ügynek való megnyerésével segítette a terv megvalósulását, így 60 évvel ezelőtt, 1964. február 17-én maga avathatta fel a kecskeméti Katona József tér sarkán, a színházzal átellenben álló új épületet. Ünnepi beszédében Kodály Zoltán nemcsak a kecskeméti iskola, hanem az egész magyar művelődésügy jelentős eseményeként értékelte az új iskolaépület átadását: „... Innen azzal a tudattal mennek ki az életbe a gyerekek, hogy zene nélkül nincs élet. Igaz: van egy másféle zene is, ami nem életet ad, csak mámort és kiábrándultságot. De hisz épp az az egyik magasztos feladata az ilyen iskoláknak, hogy ettől a zenétől megóvja a gyermekeket azzal, hogy rászoktatja a jóra. Akkor azután már nem árt nekik a rossz. [...] Amilyen szégyene volt Kecskemétnek, hogy idáig olyan barlangban küzdöttek az új műveltség lelkes katonái, ahol fényes nappal is csak lámpa mellett tudtak dolgozni, annyira dicsősége lesz, hogy elsőnek emelt egy ilyen épületet. Kívánom, hogy minél gyorsabban épüljön erre az alapkőre az új magyar népműveltség, amely minden magyart összefog, és ellenállhatatlan erővel lendít a szebb és boldogabb jövő felé.”