60 éve, 1956. november 2-án az Irodalmi Újságban jelent meg először nyomtatásban Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeménye. A költő 1950-ben, a letartóztatások, bebörtönzések és kivégzések idején írta meg a verset. A mű a sajtóban azonban csak az 1956-os forradalom napjaiban jelenhetett meg. A verset ezután ismét tilalom alá helyezték, és csak 1988-ban láthatott napvilágot Illyés gyűjteményes kötetében. Az 1956-ban ismertté vált művet az emberek persze titokban másolgatták, terjesztették. Nyugatra szakadt hazánkfiai is kiadták, hanglemezen és magnószalagon hallgatták a költő saját elmondásában. A költemény - címéhez híven - egyetlen mondatban fejezi ki Illyés Gyula véleményét a Rákosi-diktatúráról, de vádló szava érvényes minden államrendszerre, amely a vers betiltásával ismeri be önnön zsarnokságát. A hatalmas körmondat az élet minden területét érinti, megmutatja, hogy a zsarnokság miként hódít az emberi viszonyokban, a magán- és közéletben éppúgy, mint a lélekben.

Illyés Gyula verse a kecskeméti születésű Orosz Istvánt is megihlette. A többek között Kossuth- és Prima-díjas grafikusművész, animációs filmrendező 2006-ban, az újra előkerült gyermekkori képeit és a költemény különböző nyelvekre fordított sorait felhasználva - az 1956-os forradalomra emlékezve - grafiki-typográfiai sorozatot készített. Munkájáról öt évvel ezelőtt, a Hitel folyóiratban így vallott: „Néhány éve (puszta véletlen, hogy ötven évvel az ominózus események után) négy fényképet találtam valami cipősdoboz fenekén. 1956. Nyárvég. Fekete-fehér augusztus. Én vagyok rajtuk, kisgyerekként, nem egész ötévesen. Csépán készültek a képek, Csépa egy alföldi falu a Tiszazugban. A Tisza és a Körös könyökét hívják így. Csépáról vitték el apámat 1957. július 15-én hajnalban. Nem tudni, ki csinálta a fotókat, milyen filmre, miféle fényképezőgéppel. Bemozdult, homályos felvételek, a nagyításnál túl lettek világítva. Azóta barna foltokat festett rájuk az idő. Próbálom megtalálni mai önmagam a kisfiú tekintetében, mozdulataiban. És persze próbálom a kort is felfedezni, a hátteret, az ötvenhatot. Természetesen nem emlékszem már akkori érzéseimre, de a félszeg viselkedés, a feszengő engedelmesség átsüt a képeken. Már menekülnék, de illedelmesen várok. Talán szólnak hozzám és én válaszolok. Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van … abban, ahogy a gyermek / idegennek felelget.” (Orosz István Egy mondat ... címmel napokban közzé tett gondolatait itt lehet elolvasni.)
(Források:  *MTI  *nemzetismeret.hu  *utisz-utisz.blogspot.hu)

A forradalom és szabadságharc leverése után emigrált, Párizsban telepedett le. Főleg a virtuóz romantikus zongorairodalomnak - Chopin, Grieg, Liszt, Schumann műveinek - volt a mestere, de játszotta saját Liszt-átiratait, a barokk és a bécsi klasszicizmus nagyjait is. Sokszor hasonlították Liszthez, nemcsak káprázatos improvizációs készsége miatt, hanem azért is, mert virtuóz átirataiban szinte kifejti a szerző vázlatosan maradt zenei gondolatait. Érett korára a legnagyobb pianisták közé emelkedett, de sohasem volt elégedett magával, állandóan tökéletesíteni igyekezett tudását. 1968-tól Chaise-Dieu-ben zenei fesztivált szervezett, 1969-ben ifjú pianisták számára megalapította a versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd Senlis-ben, Párizs közelében létrehozta a Cziffra Alapítványt fiatal művészek támogatására.

Régészettel, a francia-magyar történelmi kapcsolatok kutatásával is foglalkozott. Fia, ifjabb Cziffra György is zenész lett: karmester volt, és 1982-es tragikus haláláig apa és fia többször adott közös koncertet.

Cziffra György megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét, 1968-ban francia állampolgár lett, de mindig magyarnak vallotta magát. 1973-ban látogatott először haza, hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség. A 100 tagú Budapest Cigányzenekar tiszteletbeli elnöke volt, 1993-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjével tüntették ki.

Talán kevesen tudják, hogy a huszadik század egyik legnagyobb zongoraművészét a második világháború utáni években - filléres gondjai ellenére - a kecskeméti származású kiváló színésznő, Mezei Mária is támogatta tőle telhetően. A külföldön már akkor ismert, de idehaza megbízhatatlannak tartott Cziffra György alkalmi megbízásokat is nehezen kapott. Mezei Máriával azonban varázslatos műsorokat adtak a pesti Café de Parisban.

Cziffra György több ízben Kecskeméten is koncertezett. 1986 márciusában a Kecskeméti Tavaszi Napokon, a sportcsarnokban 1600 zeneszerető néző volt kíváncsi játékára, de már korábban, 1953-ban is sikert aratott a hírös városban. A Filharmónia koncertjéről a Petőfi Népe újságírója, Pataki Ferencné éles hangú kritikát közölt a lapban. A haknizó fővárosi művészekkel ellentétben Cziffra játékáról elismerően írt: „Utolsónak hagytam — bár elsőnek kellett volna megemlítenem — Cziffra Györgyöt, aki valóban rá szolgált a »zene tanára és varázslója« címére. Igazi művészettel szólaltatta meg Liszt: II. rapszódiáját, Csajkovszkij Diótörő szvitjét és a »Trubadúr« örökszép muzsikájából összeállított fantáziacsokrot. Köszönjük mindnyájan, akik az estén résztvettünk, hogy igazi művészhez méltóan szemrebbenés nélkül, sőt ugyanolyan művészettel kísérte társai erőlködését. Az Ő zenekíséretét hallgatva elfeledtük [...] a sok-sok bosszankodást, mert játéka igazi művészi élményt nyújtott.”
(Források:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum  *Petőfi Népe)

A nemcsak informatikusként, hanem játékszakértőként is hírnevet szerző, 85 évvel ezelőtt született Szentiványi Tiborra emlékeztek november 5-én Budapesten. A játékokkal kapcsolatos ügyeket felkaroló és magas szinten képviselő Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Szentiványi 85 címmel az ünnepelt rendkívül gazdag játékgyűjteményéből egy 85 tárgyból álló kiállítás nyílt meg. A különleges tárlatot a hírös város művészei és művészetpártolói körében szakmai felkészültsége, sajátos humora és játékossága miatt komoly tiszteletnek örvendő dr. Kriston Vízi József etnográfus, a Kecskeméti Katona József Múzeum kommunikációs munkatársa, Pro Ludo-díjas játékkutató nyitotta meg.

Szentiványi Tibor villamosmérnök, művelődéstörténész, játékszakértő, a Magyar Játék Társaság alapító elnöke 85 éve, 1931. július 2-án Budapesten született. 1958-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét. Egyetemi tanulmányai alatt demonstrátor volt a Matematika Tanszéken, majd az Irodagép Kísérleti Vállalatnál dolgozott. A diploma megszerzése után az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjában részt vett az első hazai elektronikus számítógép, az M-3 létrehozásában, a mágnesdob, majd a mágnesszalag illesztésével. 1963-tól a KGM Számítóközpontjának műszaki vezetőjeként dolgozott. 1965-ben az Információ-feldolgozó Laboratórium (INFELOR) alapító tagja, főmérnöke, majd tudományos tanácsadója volt. 1991-től 1997-ig a MATÁV-nál a vezetés tanácsadójaként foglalkoztatták.

1968-ban egyik alapítója volt a Neumann János Számítógéptudományi Társaságnak, a választmány tagja, 1992-ig szakosztály vezetője volt. 1967-ben a londoni ICL cégnél dolgozott, 1975-ben Luxemburgban vendégkutató, 1986 és 2005 között az International Council for Computer Communication (Washington, D.C.) tagja volt. Szakmai munkásságát több díjjal ismerték el. Elismert játékszakértő volt. 2000-ben ő alapította a "Pro Ludo" díjat, melyet 2001 óta minden év júniusában ítélnek oda a hazai játékkultúra kiemelkedő személyiségeinek.

Szentiványi Tibor nemcsak tevékeny informatikus volt. Szenvedélyesen szerette a játékot, különösen a képességfejlesztő, logikai játékokat, amelyeket gyűjtött is. Szerepet vállalt a Rubik-kocka nemzetközi megismertetésében, egyik fő szervezője volt az első Rubik-kocka világbajnokságnak, létrehozta többek között a Logikai Játékosok Klubját és a Pro Ludo-díjat. Ez utóbbi elismerést 2001 óta minden év júniusában ítélnek oda a hazai játékkultúra kiemelkedő személyiségeinek.

Szentiványi Tibor Kecskeméthez is szorosan kötődött. 1982-ben Játékmúzeum Magyarországon címmel a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyt bemutató összeállítást tett közzé az országos sajtóban. 1987-ben az Erdei Ferenc Művelődési Központban aktívan részt vett a Kiss Áron Magyar Játék Társaság alapításában, az indulástól jó néhány éven át a szervezet elnöki teendőit is ellátta. 1989 márciusában, a Kecskeméti Tavaszi Napok keretében megtartott szakmai rendezvényen is - melynek résztvevői a játékfejlesztés, -gyártás és -forgalmazás eredményeivel, gondjaival és terveivel foglalkoztak - ő vállalta a házigazda szerepkörét. Feladata nem volt egyszerű, a Petőfi Népe újságírója meg is említette, hogy „a gyakorta óhatatlanul is indulätos hozzászólásokban gazdag vitát Szentiványi Tibor, a társaság elnöke nagy rutinnal vezette és foglalta össze.”

A játékkutatók ma is legfontosabb úttörőik közé sorolják Szentiványi Tibort. Születése 85. évfordulóján, 2016. július 2-án a játékokkal kapcsolatos ügyeket felkaroló és magas szinten képviselő Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tartottak kerekasztal-beszélgetést a tiszteletére, míg november 5-én ugyanott Szentiványi 85 címmel a kiváló játékszakértő rendkívül gazdag játékgyűjteményéből egy 85 tárgyból álló kiállítás nyílt meg. A különleges tárlatot a hírös város művészei és művészetpártolói körében szakmai felkészültsége, sajátos humora és játékossága miatt komoly tiszteletnek örvendő dr. Kriston Vízi József etnográfus, a Kecskeméti Katona József Múzeum kommunkációs munkatársa, Pro Ludo-díjas játékkutató nyitotta meg.

A Hírös Naptár kérésére Szentiványi Tiborra dr. Kriston Vízi József így emlékezett vissza: „Tibort személyesen Óbudán ismertem meg a legendás Selyemgombolyítóban, ahol Zelnik »gombolyította« néhányad magával a kultúrakutatás hazai, addig (és azóta is oly annyira) összekuszálódott emberi és szakmai szálait. Ez nem sokkal a Szórakaténusz (35 évvel ezelőtti!) megnyitása után volt, s ahol például az is felvetődött, hogy a »kecskeméti példa« nyomán talán nem sokára Budapesten is létrejön a játékok és a játszás állandó műhelye. Ha ebből – sajnos – azóta sem lett kézzelfogható valóság, de a MELEDA Klub, majd a Magyar Játék Társasággá szerveződött országos közösség fővárosi tagjai vagy az éppen átutazó kelet-nyugati játékmesterek találkozóhelyét hozta létre, majd terebélyesítette ki a jeles előd: Kiss Áron (1845-1908) egykori »Paedagogium«-ának letéteményes budai intézetében. (Tibor volt egyébiránt a Szórakaténusz névadó atyja is, bár sokan szívesen vállalták maguknak ezt a tettet… ) Most, amikor ez év tavaszán a Kecskeméten létrehozott közép-európai játékközpont épületének megálmodójától, Kerényi Józseftől búcsúztunk, néhány nappal ezelőtt a Szórakaténusz küldetését megalapozó Bánszky Pálra emlékeztünk, e napokban eljött az ideje annak is, hogy a játék és játszás ügyének europeér képviselője, a humán területen szöszmötölők sebességét túlszárnyaló furfangos elme több mint ezer darabos világ-játékgyűjteményét létrehozó, fizikai valójában ugyan már távol lévő, de nap mint nap velünk lévő Szentiványi Tiborra emlékezzünk, Óbudán. Ősz vége van, hűvösre váltott – de játékra fordult ismét az Idő!” (Szentiványi Tiborról bővebben Kriston Vízi József a Kő, papír, olló címmel 2014-ben megjelent 21. sz. eleji játékírások gyűjteményében írt, a kötet a Libri könyvesboltokban még beszerezhető.)

Szentiványi Tiborhoz, a legendás emlékű játéktudóshoz és Rubik Ernő feltalálóhoz, játéktervezőhöz főződő kapcsolatát a kecskeméti születésű Kossuth- és Prima-díjas grafikusművész, animációs filmrendező, Orosz István ekként örökítette meg: „Úgy kezdődött a történet, hogy diplomamunkám egy darabját, az Iparművészeti Főiskolán ki is nyomtatott »bogárábécét« Ernő magával vitte Japánba, és neki ajándékozta a Museum of Fun címmel rendezett kiállítás direktorának, Itsuo Sakane úrnak. Valamikor a nyolcvanas évek elején járhatott Ernő Tokióban; a múzeum, a katalógus szerint, 1984-ben nyílt. A megnyitón ott járt a másik nagy világcsavargó, Tibor, és hazatérve elhatározta, fölkutat, mint a tárlat második magyar résztvevőjét (az első persze Ernő volt a Kockájával), ami nem lehetett könnyű, mert akkoriban még telefonunk sem volt. Nyilván mindenki másnak beletört volna a bicskája az ilyesmibe, de Tibornak, aki az angol királynővel is levelezésben állt és büszke volt rá, hogy kapcsolatai révén három lépésből bárkit elér a földgolyón, az ilyesmi meg se kottyant.

Orosz István grafikusművész 2007-ben
Pro Ludo Díjat kapott, melyet a
díjalapító Szentiványi Tibortól vehette át

Később, mikor már barátok lettünk, gyakran meglátogattam egy számítástechnikával foglalkozó vállalat elegáns irodaházában. Úgy jártam oda, mint a l’art pour l’art elefántcsonttornyába, hogy megmutassam új munkáimat, de főleg azért, hogy az általa előkészített meglepetés-műveket megcsodáljam. Hatalmas gyűjteménye volt, de csak apránként adagolta. Jóindulatú türelemmel várta meg, amíg sikerül megfejtenem egy enigmatikus mű második vagy harmadik jelentését, s olykor apró, szellemes segítségekkel próbált meg rávezetni a megoldásra, vagy éppen összezavarni, mikor milyen kedvében találtam.”

(Források:  *História - Tudósnaptár  *Képes Gábor: Az M-3-tól a játékkutatásig: Szentiványi Tibor  *utisz-utisz.blogspot.hu )