„A vers azért van, hogy szíven üssön, felrázzon, toborozzon, elégedettséggel töltsön el bennünket s közben a művészetek varázsával is hasson ránk.”

75 éve, 1933. április 13-án Kecskeméten született Kovács László tanár, könyvtáros, irodalomtörténész. Az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, majd 1951-ben belépett a piarista rendbe. Egyetemi tanulmányait 1955-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Nyelv és Irodalomtudományi Karán magyar-latin szakon kezdte el, s 1959-ben jeles eredménnyel tett államvizsgát. Tanári pályája 1959-ben Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban indult. 1969. szeptember 1-től rövid megszakítással 1973. szeptember 3-ig igazgatóhelyettes volt.

1977. júliusában kilépett a piarista rendből. Ezt követően a Megyei Levéltárban, majd 1981. április 1-től a Katona József Megyei Könyvtárban volt helytörténeti kutató. 1989-től az AKISZ Bács-Kiskun megyei csoportjában a Bács-Kiskun megyei Kristály című lap szerkesztésében vett részt. Antológiákat szerkesztett és közreműködött a "Kapilláris találkozók" rendezésében.

Az 1999-ben megjelent Üzen a homok című antológiában így vallott önmagáról: „Immár fél évszázadnál több éve vagyok lakója a hírös városnak. Vállalom, hogy amatőr (= művekért lelkesedni akaró), de szakirányú ismeretekkel és olvasottsággal egyéni utat járó kritikusként olvasok. Mint minden költészetkedvelő! Aztán ha kedvencemmé vált egy költő, tovább űz a kíváncsiság. Művein kívül kíváncsi vagyok az emberre és művészre, életsorsára, fejlődésére, élményeire, valamint mások róla mondott, írt bírálatára, tetszésére, s ezt a véleményt szembesítem a magaméval. Csak jó, kevésbé jó és számomra nem felejthető verseket ismerek hivatásos, elismert s még „névtelen” (amatőr) költőktől. A „befutott”-nak nevezett versírók közül sem értek többeket, vagy némely alkotásukat, de iparkodom megérteni művészetüket.

Többször alakult, kiegészült a költeményekre vonatkozó ítéletem. Az is igaz, hogy szempontjaim érvényesítése mellett legtöbbször a versek először mégis globálisan hatva érintik meg a lelkemet, és csak a „kirívó” jó és rossz „tulajdonságuk” lelkesíti vagy borzolja gondolat- és érzésvilágomat. Mondjam vagy írjam, hogy mindig így van? Nem bánom. Ilyenné váltam életutam felét túlhaladva. Öröm számomra a vers.”

1999-től a Jelen-Lét című helyi irodalmi folyóirat szerkesztője volt. 2003-ban Pilinszky János-díjjal ismerték el alkotói és szerkesztői tevékenységét. Három éve, 2005. január 31-én hunyt el.