KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Lapis András szobrászművész 70

70 éve, 1942. december 8-án, Kecskeméten született. Diplomáját 1974-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerezte, ahol Szabó Iván és Rozanits Tibor volt a mestere. lsősorban éremművészként ismert, emlékérmeket, éremportrékat tervez és készít, egyúttal épületplasztikákat, köztéri alkotásokat, portré-szobrokat, kisplasztikákat, aktszobrokat is mintáz. Sokoldalú szobrászegyéniség, aki ugyanúgy otthonosan mozog a természetelvű és expresszív kisplasztikák megteremtésében, mint a legkülönfélébb ünnepi és alkalmi érmek előállításában. Alkotásaira a szimbolikus ábrázolás és az emblematikus tömörítés egyaránt jellemző. Művei az ország számos városában – többek között Kecskeméten, a Katona József Múzeumban -, valamint Angliában, Csehországban és Szerbiában is megtekinthetők. Párizsi szobra révén az év elején Franciaországból kapott újabb megbízást, munkáját 2012 nyarán avatták Troyes-ban. 

„Apám MÁV-alkalmazott volt, s mivel gyakran helyezték egyik városból a másikba, családom sűrűn váltott lakhelyet. 1942-ben Kecskeméten kapott első ízben osztálymérnöki állást, így én a hírös városban születtem. Életem első emléke az, hogy tudok járni, a második azonban már az újabb költözéshez kapcsolódik: egy végtelen hosszú tehervonat vagonjában lakunk, amelyik erdős-dombos vidéken kanyarog. Talán még egy éves sem lehettem ekkor, a németek parancsára a vasúttársaság ingóságaival együtt nekünk is nyugatra kellett menekülnünk. Egészen Landshutig jutottunk el, ahonnan visszafordultunk, és előbb Mezőtúron, azután Gyulán, majd Békéscsabán laktunk. 

Lapis András
a munkássága emblémájának tekintett
Kalap Alatt szobor
készítése közben, 1975-ben...

1953-ban ismét Kecskemétre jöttünk. Három évig a Czollner téri általános iskolába jártam. Tanáraim közül elsősorban Kálnoki Lászlóra emlékezem hálával vissza. Hihetetlenül sokat köszönhetek neki, tanári mentalitása éveken, évtizedeken át hatással volt rám. Miatta mindig is kecskemétinek éreztem magam! Később a Katona József Gimnázium tanulója lettem. Fantasztikus volt az iskola szelleme, kiváló tanárok – Urbán Sándor, Orosz László – tanítottak. Ezek az évek életem legszebb évei voltak, a tökéletes szabadság érzetét adták. 

Az 56-os események számomra is változást hoztak. Apámat, akit Gyöngyösön a munkástanács elnökévé választottak, november 4-ike után főmérnöki munkájából felmentették, és Szegedre helyezték. A gimnáziumot már ott fejeztem be, és életem azóta a napfény városával fonódott össze. 

Persze nem szakadtam el teljesen Kecskeméttől. Az elmúlt évtizedek során nagyon sok éremmegbízást kaptam a megyétől – már meglévő munkáim alapján, és nem személyi kapcsolatok révén korábban Romány Páltól, később főleg Kőtörő Miklós elnöknek köszönhetően –, így például a könyvtár alapkőletételi, illetve átadási okmánya az én munkám, valamint több szakmai elismeréshez is készítettem emlékplakettet. Ez utóbbi éremsorozat 16 év után sajnálatos módon, számomra megszűnt. A Czollner téri iskolának emléktáblát adományoztam, és külön örömmel tölt el, hogy egykori alma materemtől is kaptam felkérést: a legjobb katonás diákokat évről évre az általam vert ezüst éremmel jutalmazzák. Évek óta szeretnék egy köztéri szobrot is készíteni Kecskeméten, néhány éve egy később balul végződő pályázaton ez majdnem meg is valósult. Így egyelőre hiába állt össze bennem egy konkrét terv, ez ma még számomra csak ábránd. 

Lapis András
a munkássága emblémájának tekintett
Kalap Alatt szobor mellett
2012 nyarán, Párizsban 

Nyáron a fiammal Kecskeméten jártam. A sárga keramit-téglás Nagykőrösi utcában sétálva úgy tűnt, az idő mintha megállt volna: pont olyannak láttam, mint ötven évvel ezelőtt. Még a napjainkban is működő bicikliüzlet egykori olajpadlójának illatát is éreztem.”

(Lejegyezte: Varga Géza)

(Források: Katona József Könyvtár • Napkút Kiadó – Napút Online kulturális folyóirat • Révai Új Lexikona • www.artportal.hu)